BEFEJEZTÜK A LAJOSMIZSEI KERESZTÚT MOZGALMAT (2010)

Amikor kitaláltam a lajosmizsei keresztek gyalogos végigjárását, nem gondoltam, hogy sikerül is megcsinálni. Feltérképeztem a kereszteket, többször fel is kerestem őket, aztán kitaláltam a lehető legrövidebb bejárás lehetőségét, négy alkalomra meg is terveztem, jelvényt csináltattam, és meghirdettem - oldalunkon kívül még az egyik helyi médiában is. Nagy tömegre nem számítottam, de azt hittem, hogy a csapatunkon kívül is lesznek jelentkezők a faluból, ha már annyira lokálpatriótának gondolja itt magát egyik-másik ember. Persze, most sem kellett csalatkoznom, hiszen a lajosmizseieket nagyrészt hidegen hagyta a programsorozat, és a felkínált jutalom sem hozott lázba plusz érdeklődőket.
De az élet úgy akarta, hogy azért mégis érjen minket kellemes meglepetés is, Edit Ceglédről, minden előzetes bejelentkezés nélkül, az első reggelen, a Kollégium előtt, a szemerkélő esőben sem gondolta úgy, hogy inkább hazamegy, hanem az egész napos, még alsóneműnket is átáztató esőben hűségesen gyalogolt velünk, huszonhárom kilométert. Aztán még két alkalommal visszatért. Mi nagyon megszerettük, és ahogy tudom, ő is megkedvelt minket.
A Keresztút mozgalom nevét muszáj nagy betűvel írnom. A keresztek csoportos, gyalogos felkeresése elmondhatatlan élményekkel és szeretet-energiával járt. Többségünkben nem vagyunk templomba járó emberek, de a Teremtőben hiszünk, és egyikünk sem annyira érzéketlen, hogy ne érintett volna meg minket valami szeretetteljes ünnepélyesség. És lehetett bármilyen időjárás, ha esett, ha fújt, mentünk, egyik kereszttől a másikig, mert éreztük, nagyon fontos dolgot viszünk véghez. Nem a csaknem kilencven kilométer négy szakaszban történő bejárására gondolok, bár az sem kevés. Fontosabb volt, hogy olyat tettünk, amilyet még előttünk más nem. Hogy meg akartuk mutatni, Lajosmizsén is vannak értékek, lehet szépet látni, és itt is lehet egymásnak örülni. Meg akartuk mutatni azt is, hogy ezek, az - amúgy bárki számára elérhető - értékek mindannyiunk közös kincsei, és kötelességünk lenne ismerni azokat, kötelességünk lenne óvni, gyermekeinknek megmutatni, történetüket elmondani, és nem utolsó sorban kötelességünk lenne erre büszkének is lennünk, ha már a Jóisten ide építtette ezeket az emlékeket. És büszkének kellene lennünk nemcsak a keresztekre, nemcsak az ősökre, akik vallásos áhítattal felépítettek valamit, a semmi közepén, hanem büszkének kellene lennünk a most és itt élő embertársainkra és meg kellene ismerni, érteni őket.
Mert ezeknek a kereszteknek, a rajtuk feszülő Istenfiának, legfőbb üzenete nem a kirekesztés, nem a másik lenézése, nem a közöny, nem az önzés és a harácsolás, hanem ezek ellenkezője: vagyis a másik ember szeretete, tisztelete és megsegítése. És ha valaki igazán kereszténynek érzi magát, akkor muszáj neki - legalább megpróbálni - ezen szempontok figyelembe vételével alakítania a saját és környezete életét.
A Keresztút erre figyelmeztetett minden résztvevőt, és erre kell, hogy figyelmeztessenek magukban a keresztek is! És ha nem lennének ezek a feszületek, sőt: ha kereszténynek sem mondhatnánk magunkat, akkor is: ezek alapvető emberi törvények. Minden vallás alapja, és ha nekünk éppen a kereszténység jutott, akkor annak köntösében kell utunkat járnunk, de minden egyes nap szem előtt tartva:

"... a Nagy Szellem mindig mindent lát és mindig mindent hall. És ő lesz, aki egyszer majd minden emberi léleknek otthont ad, ahol mindenki megkapja a megérdemelt büntetését vagy jutalmát. Ez az én hitem, és ebben hisz egész népem is.”" (Joseph, népörszi főnök)

Köszönöm minden Társamnak, aki velünk tartott, hitt a mozgalomban és támogatott minket, köszönjük a szíves vendéglátást és a szép történeteket a tanyákon élő embereknek, és köszönjük a Teremtőnek, hogy véghez vihettük, amit elterveztünk!

Minden rokonom!

Sántaőz

Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.