Ez a nap se úgy valósult meg, ahogy terveztük, viszont minden úgy történt, ahogy történnie kellett.
Többedik variációban, végül a Kiskunságban maradtunk nemzeti ünnepünkön és a már sokszor felkeresett Dunavecse felé autóztunk. Útközben a Szalk és Vecse között egykor elterülő, ma már csak csekély, viszont annál értékesebb és érdekesebb emlékkel rendelkező Vadason is megálltunk rövid időre.
Vadas egykori majorság volt, Petőfi korában is létezett már, mára legtöbb épületét elbontották, de azért van még egy-kettő. Közülük kiemelkedő értéket képviselhetne az 1780 körül épült, mai napig eredeti részleteket (ivó, borospince, oromfal) is őrző Vadasi csárda, ami fontos Petőfi-emlékhely kellene, hogy legyen, ám valahogy még sincs benne a köztudatban.
Egykor tartozott Dunavecséhez is, ma Szalkszentmárton külterületi része, közvetlen az 51-es út mellett.
És hogy miért fontos hely? Mert 2 versét is – Ujság és Változás – itt írta 1841 májusában Sándorunk.
A csárda szomszédságában még ugyancsak fellelhető egy régi, pusztai temető, zömében régi cselédek, egyszerű emberek sírjaival, melyek között kiemelkedik egy hatalmas sírkő, ami közelebb menve a Jankovich és Mátray nemes családok egyesített síremléke és vagy egy tucat, csupa nemesi előnévvel bíró családtagjuk alussza alatta örök álmát.
Dunavecsén megújult a régi Mészárszék-múzeum, illetve az egykori Nagy Pál-féle házban megnyílt a falu másik Petőfi-vonatkozású múzeuma is. Így az a szerencsés helyzet állt elő, hogy az eddig is fontos emlékhelynek számító Dunavecse, dupla kínálattal várja az érdeklődőket.
Braun Beatrix múzeumvezető és lelkes lokálpatrióta kedvesen fogadott minket, mi pedig régi ismerősként érkeztünk. A múzeumból nem sok mindenre emlékszem, mert végig beszélgettünk Bettivel az új lendületről, ami a falut jellemzi, a Mészárszék felújításáról, a régió Petőfi-emlékhelyeiben rejlő hatalmas, de eddig ki nem aknázott lehetőségről, sőt: megmutatta a maga készítette kis Jókai-kiállítást is.
A végén szalagot kötöttünk a tulipános vaskapura és megajándékoztuk Bettit két Petőfi Túrakör-ös jelvénnyel is.
Ezután átmentünk a Nagy Pál-féle házhoz. Ezt is sokszor láttuk már, de másokhoz hasonlóan, csak kívülről. Hosszú ideg állt magára hagyottan, már-már azt hihette az ember, odalesz ez is, ám tavaly novemberre sikerült felújítani és szép kiállítással berendezni. Méltó lett ez az épület is Dunavecse régi hagyományaihoz és méltó az egykor benne ideiglenesen lakó Petőfi Sándorhoz is.
Vettünk egy vecsei Petőfi-verseket tartalmazó kis kötetet és a Betti által készített gyöngyökből fűzött kokárdát is. Nagyon szép munkák!
Mindkét múzeum felkeresését szeretettel ajánljuk mindenkinek!
A nap további része is meg volt tervezve, de egy váratlan malőr miatt, egy óra késést szedtünk hirtelen össze, miután ennyi ideig próbálkoztunk kimászni az ázott feketeföld korcsolyapályává változott játékteréről, ami végül egy helyi jó ember terepjárós-köteles segítségével sikerült csak.
Annyi időnk még volt, hogy leugrottunk a Tassi-zsiliphez az előre megrendelt sült halas uzsonnára, de már jócskán szürkült, amikor odébbálltunk, így sajnos sem a tervezett szalkszentmártoni megállóra nem maradt időnk, sem a szabadszállási Petőfi-körtefa ültetésére nem értünk volna már oda, így inkább hazafelé vettük az irányt.
De hát nem férhet bele minden egy ilyen fontos, ünnepi napba se, illetve talán ennyinek kellett ma beleférnie. És ez se volt kevés…

Köszönjük mindenkinek a mai napot, fent és lent.