Ragyogó tavaszi napsütésben és még a vártnál is melegebb időben folytattuk Lajosmizse módszeres határbejárását, ezúttal a település keleti végében, Alsólajoson.
Minden határrész más, ez is különbözött az előző, Berénybenétől. Hatalmas szántóföldek, sok feketeföld, számos tanya, többségük élő, az udvaron autók álltak, a környezetük és udvaruk rendben tartva. A térségnek erős védelmet ad illetéktelenek elől, hogy délről és most már keletről is autópálya határolja, bár ugyanez a tény némileg ront is az összképen. De ez van…
A keresztek sorát a régi nevén mai napig ismert Koli-tónál (ma: Haldorádó) kezdtük. Ennek udvarán álldogál, kicsit ugyan elárvulva, a korábbi tulajdonos Temesvári család keresztje. Ráférne egy felújítás és lelki gondozás.
A tó utáni első sarkon a „Mizsey-kereszt” néven emlegetett feszület, ami már 5. kereszt ezen a helyen, és mára semmi köze az állíttató, egykori földbirtokos és országgyűlési képviselő Mizsey Györgyhoz és családjához. Valójában „A lajosmizsei hívek keresztjének” kellene hívni, hiszen az, de úgy senki sem tudná, hol van. Így pedig, „Mizsey-kereszt” néven valójában a történelem hamisítódik meg. Nehéz helyzet, és sok ilyen kereszt van még Lajosmizsén, ami elveszítette minden kapcsolatát a régi állító családdal és a helyükön emelet fakeresztek az újítók, lecserélők termékeként tulajdonképpen az ú neveiket kellene, hogy viseljék…
Dél felé mentünk tovább az aszfalton. Előbb az egykori Alsólajosi iskolát mellőztük 8lfeényképezni nem tudtuk, mert ahhoz fel kellett volna menni a bejáratához, ám annyi autó állt az udvaron és a kutyák is úgy ugattak a kerítés mellett, hogy ettől most eltekintettünk.
Az iskolától hamar elértük a Csillik-keresztet. Ez egy régi, 1881-es Csillik-fakereszt helyén, az utódok(!) által emelt kőkereszt, így tulajdonképpen a tájékozódási pont joggal őrzi ma is a Csillik-kereszt nevet, hiszen az új keresztnek is ugyanahhoz a családhoz van kötődése, amelyik a régit lecserélte. Ilyen kereszt viszont nem sok van Lajosmizsén…
A kereszt kis halmán már erősen tűzött a Nap, tartottunk is egy kis tízórai szünetet. Régi öregek elmondása szerint, a II. világháborúban itt alsólajosiak két orosz katonát is elástak, akiket azért intéztek el, mert csúnya dolgokat próbáltak tenni a tanyák női lakosaival.
A kereszttől keletibb lett az útirány, és jócskán arrébb, egy következő nagy dűlősarkon, elértünk egy újabb megállóhoz, a Palócz-Terenyi-fakeresztet. 1961-ben állíttatta két család, de csak monogramokat véstek rá, egész nevet nem akartak vagy nem mertek. A feszületet és az eredeti fa(!) Jézust a helyi hagyomány szerint, a sok írásunkban emlegetett Sz. Oláh Géza, néhai vándorbognár készítette.
Se a Csillik-keresztet, se ezt nem lehet igazán lefényképezni, mert – lévén mindkettő fontos elágazásban van -, otromba, ízléstelenül igénytelen kinézetű villanyoszlopok veszik körbe, kereszteződésenként és keresztenként négy-négy.
A fakereszttől megint éles irányváltás, nagyjából északi irányba, cél a távolinak tűnő nagykőrösi erdőszél, a határdűlő elérése volt. De addig még útba estek szép tanyák, a másik Palócz-kereszt, aminek az anyaga kő, s amiről ellopták az öntvény Mária-szobrot, már jó pár évvel ezelőtt. Itt esett meg Sz. Oláh Géza bácsival a Luca-széke történet (ld. Naprózsa oldalunk korábbi bejegyzését).
A Csirke-sarok következett. Erről a helyről is sokat lehetne emsélni, de itt most csak röviden annyi, hogy az itt évtizede még falmagasságban álló, egykori Lajosi csárda 1700-as évek második feléből származó romjai mára telejsen elenyésztek. Ezt is hagyták a település értékei közül teljesen elpusztulni. Alatta még elvileg megvan a téglából rakott, egykori boltíves borospince, de bejáratát már nem lelni.
A csárda tőszomszédságában volt egy II. világháborús katonasír, ahonnan a hadtörténeti intézett a katona maradványait elvitte, ennek ellenére a sír gondozott volt sokáig, kis fejfa is volt még a két jukka bokor között, azonban mára már csak a bokrok maradtak, alig lehet megtalálni a helyet…
A Csirke-saroktól tovább az egykori Fecske-tó medrén át, a régi Fecske tanya érintésével folytattuk utunkat. Balra kis magaslat emelkedik, az egykori Suba. vagy Csiba-halom. Rajta egy évtizede még egy faóriás állt, aztán pár éve kivágták. A tó medre persze porzott a szárazságtól, mint minden a mai túrán. Partján két szép,idősebb kőris őrzi méltóságát és a régi kor emlékeit…
A nagykőrösi határhoz közel van az a homokbánya, ahova a tiltó táblák szerint belépni tilos, ugyanakkor évtizedig hordták innen az építési homokot hatalmas kamionokkal Lajosmizsére, Kecskemétre útépítéshez. Lehet, hogy nem mindenki tudta kiolvasni a rozsdás fenyegető táblák betűit?
A határdűlőre érve két település szélén voltunk a nagykőrösi erdőrészt sok kilométer hosszan lekerítették, az mellett halad mindkét irányba az út. Mi balra fordultunk és jó darabig próbáltuk megfejteni, minek ide ez a drótmonstrum? A vadak, ha akarják, át tudnak menni alatta, szétszakítják, Aki be akar menni az erdeikbe, bemegy. Repülő állatokat, madarakat, rovarokat nem tart vissza. Akkor?...
Egy régi, 1851-es határkövet kerestünk meg, majd visszakanyarodtunk az alsólajosi erdőrészbe. Tarvágások mindenfelé, amerre néztünk. Végül csak elkaptunk még egy nagyobb erdőfoltot, ami adott némi felüdülést a lelkünknek; szép akácos-nyáras, benne kanyargó füves szekérút, elég sűrűn vadetetők, lesek, itatók, vadbúvóhelyül szolgáló kis völgymélyedések. Elég szép rész, mi csak „Vadászösvény”-nek hívjuk.
Kiérve innen, szembe találtuk magunkat a település legmagasabb pontjával, a tenger szintjétől számítva 145 m magas Lajos-heggyel. Kilátás nincs róla, de a tudat, hogy hol áll az ember, kárpótolja némileg ezért a hiányért.
A hegytől még utolsó erőinket összpontosítva, elgyötörve a száraz homokban gyaloglástól és a viszonylagos nagy melegtől, negyed óra alatt visszatértünk a Koli-tóhoz, ahol autóinkat 5 órával korábban hagytuk.
Nagyon szép, élményekkel és jókedvvel teli, történetmesélős, felfedezős túrát tudhattunk magunkénak a mai napra. Sajnálhatja, aki nem jött el, nem akart eljönni, vagy bármi okból lemaradt.
Még lesznek keresztutas vándorlásaink, azokra is várunk mindenkit szeretettel!
Istennek legyen hála!