Ma délután a szomszédos Méntelek volt a túracél, annak is a kevésbé ismert része. Szándékosan nem fényképeztem olyan látnivalókat, amiket bárki megtalál a világhálón.
Ezeknek a mindennapos sétáknak, kisebb túráknak egyik célja éppen ez, vagyis megmutatni a köztudatban nem lévő értékeket a felkeresett helyeken.
Méntelek északi része nagyon szép vidék, a helyiek kedvenc kirándulóhelye. A lajosmizsei határig húzódó szántóföldek (most épp aratás utáni végtelen tarlók), legelőnek való rétek, és egy értékes természetvédelmi terület, az egykori Zombory-birtok érdemesek a felkeresésre.
A falut északi irányban hagytam el, borult volt az ég, tompán morajlott is, bekékült-sötétedett, le is esett néhány csepp eső, édeskés, meleg rothadás szagot keverve a tarlók és a száraz homok alapanyagából. Szél is támadt, már örülni kezdtem volna, hogy végre elázok, de néhány perc múlva ez a kis semmi is elmúlt, és égetni kezdett a Nap. Alsólajos felé talán eshetett, mert arrafelé voltak a sötétebb égárnyalatok.
Elértem a Zombory-birtok szélét. Már messzebbről látszott, hogy le van kerítve, közelről látszott a háromsoros villanypásztor rendszer. Egy ilyen értékes terület is lehet lezárt magánybirtok. Kár érte.
A természetvédelmi terület tábla kettétörve, benőve gazzal, bokrokkal. Alig lehet észrevenni. Mivel a birtokra lehetetlen volt bejutni, a pásztora mellett haladtam egy bő kilométert, be-befényképeztem, ahogy tudtam, majd egy kis csatornaáteresznél, ami az elmúlt 50 évben valószínűleg csak homokot engedett át, kievickéltem a nehezen járható részből és egy homokutat lelve a falu felé fordultam vissza.
Ahogy haladtam, megriaszthattam egy szarvast, mert iszonyatos mély, bőgő hangon menekült a bozótosba (tegnap, Pusztavacson, a Viktóriamajornál egyszerre egy bokrosból nyolc fácánt vertem fel véletlenül).
Az út egy tanyaudvar mellett vitt el, régi fóliák érintésével, és egy dupla villanypásztor mögül egy fehér harcikutya-jellegű jószág és egy hangos puli jelezte, hogy ne merjek közelebb menni.
A ZÖLD SÁV jelzést elérve, be is mehettem volna rajta Méntelekre, de jobbra kanyarodtam, mert csábított egy erdő, amiben még nem jártam és érzésem szerint az is a faluban végződhetett. Így nekiindultam egy kanyargós, erősen felnőtt aljú, de nagyon hangulatos szekérútnak, amin bő negyedórát mentem, míg végül a falu egyik utcájában voltam. Innen már nem sok volt átnavigálni az iskolához, ahol parkoltam és ahol így a mai kerülésem is végéhez ért.
Folytatás máskor, máshol.