Már elvonási tüneteim voltak, mert az elmúlt hétben más elfoglaltságok miatt, nem volt alkalmam folytatni átlagos, semmitmondó helyeket felkereső tucat-túráimat. Aztán ma végre megint elindulhattam.
Nagyon sok hely van tervben, amiket akár ilyen tucat-túrák, akár Kis esti Séták alkalmával érdemes lenen felkeresni, de közülük is kiemelkedik Fülöpháza, ami az egyik legszebb fekvésű kiskunsági település: minden irányból nemzeti park, rétekkel, tómedrekkel, buckákkal, erdőkkel, tanyákkal, hatalmas fákkal, öreg gyümölcsökkel. Alföldi turista szemüveggel nézve egy eldorádó.
Nem szoktunk nagyon csúnya helyen túrázni, mert az az elvem, ha már megyünk és időt szánunk rá, legyen szép a táj, amit felkeresünk, de Fülöpházával sehogy se lehet melléfogni.
A falut északi irányban hagytam el, a Kondor-tó felé, de most nem érintettem a keleti partját, a Halásztanyáig se mentem el, csupán a déli szélén suhantam el mellette. Illetve egy részen még villanypásztor alatt is átkelve, bele kellett kerülnöm, mert egy tanya mellett egy hatalmas kaukázusinak tűnő kutya lófrált az útszélen, kerítés, minden más nélkül. Ha közvetlen a tanya előtt megyek el, biztos ismerkedni akart volna, így jobbnak láttam annyival messzebb menni el mellette, emennyi távról már csak figyelt, de nem volt kíváncsi a nadrágom anyagára.
Kievickélve egy száraz nádas-villanypásztor kettőséből, a tervezett úton folytattam. Az út alattam hintőpor-finomságú, szinte fehér szikkel keveredett homok volt, amiben egyébként álomkönnyű menni – ha nm süllyed. Ma kicsit süllyedt, lévén hónapos az aszály.
Az út végén egy tanyát mellőztem, vele átellenben egy kb. 100 fős gulya próbált egyszerre legelni is, árnyékban lenni is. ezzel csak annyi volt a gond, hogy legelni ezt a száraz, szúrós valamit lehetetlen, árnyék pedig épp nem adódott ennyi állatnak. Fordultam egyet, ott meg egy tehén, aki a csorda periférián élő tagja lehet, egy PIROS SÁV jelzéses fa közelében állt és engem bámult. Nem értette, ki az a marha, aki ilyen időben errefelé bandukol…
A teheneket magam mögött hagyva, kicsit füvesebb lett a szekérút, igaz, a fű sárgára égve.
Egy nagyon szép, elhagyatott tanya udvarát nem tudtam kihagyni, mellette egy marék szép tollat találtam. Fényképeket is készítettem, ezekről is.
Egyszer csak a turistaút elfogyott, benőtt dzsungelbe kanyarodott, nekem nem maradt más választásom, mint egy kicsit módosítani a terven, és átvágtam egy „Bucka Rejtek” nevű tanyabirtokon. A kapu nyitva volt a tanyánál, én mégis inkább kerítésen kívül kerültem ki, vaddohány, majd borókás-galagonyás kis buckák között.
A kis buckák egy idő után nagyobbakra váltottak, és már csak sejtettem, merre járok. Egy magasabb halmon aztán betájoltam a Szappan-szék felé vezető ösvényeket, el is indultam rajtuk. De feltűnt a két éve már keresett, de meg nem talált hatalmas jegenyenyár, ami egy tanya mellett, senki által sem járt vidéken, a buckák szomszédságában áll. Sok helyen jártam már az országban, a Kiskunságban is, de nem nagyon emlékszek ekkora jegenyére. Muszáj volt kitérőt tennem hozzá. A fénykép nem adja vissza, mekkora is élőben, de a törzsénél kb. 2 méter széles, magassága közelíti a 30 métert.
A nyárfától nem volt már messze a Szappan-szék gyönyörű medre, ami nem volt mindenhol kiégve, egy sávban, ahol némi árnyék védi a nyugati parton, egészen zöldnek tűnt a meder. Természetesen itt is tehenek birodalma a hely, pedig ahogy már többször írtam, Egykor ez a tó nagy fürdőélettel bírt, Kecskemétről és a környező településekről jártak ide fürödni emberek ezrével; voltak itt stégek, fürdőházak, csónakok, a parton éttermek, kocsmák.
A tó sarkánál kikanyarodtam a Fülöpházára vivő földútra. A föld ebben az esetben is a hintőpor-finomságú szürke port jelentette. Ezt a szikes homokot el lehetne adni cementként is.
A falut hamar elértem, és nem bántam, hogy az égető napon való vándorlásom véget ért.
Folytatás máskor, máshol.