Ma folytattam rövid határjárásaim sorozatát, ezúttal Ladánybenén, a Barcsay-kúria körül fordultam egyet. A kúria mellett parkoltam, majd elindultam a Baracsihatár-dűlő felé. Az erdők, amiken ma is átgyalogoltam, olyan szárazságban sínylődnek, amit leírni nagyon nehéz, képek nem érzékeltetik.
Amióta egy hónapja elkezdtem ezeket a kis túrákat csinálni, is nagyon sokat romlott az aszályhelyzet, pedig már akkor is elég komoly volt. Azon vettem észre magam, hogy az elmúlt huszonvalahány alkalom egy ideje már nem is a látnivalók keresésével és bemutatásával ment el, hanem azt figyelem, és igyekszem megmutatni, hogy ebben a sivatagi környezetben, mi és hogyan él, próbál megmaradni.
A mai séta ebből a szempontból elég szomorú képet mutatott. A száraz fenyőerdők látványa önmagában az, de hogy még az aljnövényzet is olyan, ha hozzáérek a kezemmel, porrá morzsolódik. Az amúgy elég sok mindent túlélő vaddohány is csak fonnyad sárga leveleivel. Virágok alig vannak, gombát az egy hónap alatt egyet se láttam.
Azért persze a természet még mindig él, mert láttak már ennél cifrább időket is. Sőt: nyárfás erdőben haladva markánsan érezhető volt a légmozgás, az erdő hűtő hatása, és hogy jó pár fokkal enyhébb, mint kint a mezőn.
Elérve a Baracsihatár-dűlőt, igazi senki földjén vitt az utam. Nem egyszer utaltam már rá hogy a határutak minden település legelhagyatottabb helyei, így van ez Ladánybene és Kunbaracs esetében is. Épp ezért csodálkoztam, amikor egyszer csak autóhangra lettem figyelmes. Egy vadász jött terepjáróval és egy utánfutónyi kukorica és valami búzaféle keveréket vitt, valószínűleg a vadak etetésére.
Másik szép példájával is találkoztam ma a vadakról gondoskodásnak, kicsit arrébb egy kibetonozott kis teknőt találtam egy erdő szélső fái mellett, amiben pedig az ilyenkor állatoknak az életet jelentő víz csillogott.
A határúton még egy legelésző irkanyáj is a közelembe merészkedett, majd mikor már lehagytam őket, a kunbaracsi oldalon álló Mária Öröme tanához mentem. Itt egy vallásos család lakik, az udvaron kis kápolna is áll, velük szerettem volna kicsit beszélgetni, esetleg megnézni a kis birtokot, de egy köszönésemre kedvesen visszaugató kutyán kívül senkit se találtam otthon. Így visszafordultam és egy rövid szakaszon ugyanazt az utat tettem meg, amit fél órával korábban, majd a Hétvezér-nyárfánál lekanyarodva, a száraz csatorna partján araszoltam a homokban.
Hamar elértem a kúriához visszavezető homokutat, ezen pedig negyed óra volt visszatérni a kiindulási helyemre.
Ez volt röviden a mai, 7 km-es kis túra képes-szöveges beszámolója.
Folytatás máskor, máshol.