A ma reggel Alsólajoson talált. A Koli-tónál parkoltam, majd nekiindultam a Lajos-hegyhez vezető útnak. Lajosmizse legmagasabb pontjára (tszfm: 145 m) rövid, de annál süppedősebb kapaszkodó vezet. A tetőn békés, nyugodt környezet fogadja a nem túl gyakori látogatót.
A hegyről lejövet a már többször felkeresett, általunk csak „vadászösvényként” emlegetett részt céloztam meg. Ez a kis erdőfolt, annak ellenére, hogy zömmel akác, nyár és kései meggy, a település egyik legszebb természeti környezete. Nagyjából egy kör alakú szekérút vezet körbe benne, rajta több helyen vadlesek, etetők, itatók vannak; a fák, az erdő elhagyatott, sejtelmes és napfényben is félhomályos. Ma különösen az volt a hidegfront borulásában, 22 fokban és erős szélben.
Amíg a „vadászösvényen” haladtam, egy rögtönzött túrabotot fogtam a kezemben, s azon morfondíroztam, ha jönne egy vadkan, elé állnék, megvárnám, amíg közel fut és én a szeme közé ütnék a bottal, ezzel állva bosszút Szent Imre hercegért vagy Zrínyi Miklósért. Nagyon elszánt voltam, persze fölöslegesen, mert egy fia vadkan se volt a közelben. Se lánya.
Az alsólajosi homokban gyalogolni nem éppen könnyű, sőt: nehézkes. Ha bárkit is büntetni akarnék, de úgy igazából, nem börtönbe zárnám, hanem ide rendelném, és itt kellene reggeltől estig kutyagolnia, dombra fel, dombról le, bokáig, néha felette süppedő porhomokban.
Kiérve az erdei szakaszról, a Lajos-hegy mellett elhaladva visszatértem a kocsihoz. Hat kilométert gyalogoltam, másfél óra alatt, kényelmes tempóban.
A mai tizenkét kép erről a sétáról mesél…
Holnap Kis Esti Sáta lesz Sarlósárpusztán, aki teheti, ne hagyja ki.