Nincs tévedés: Pusztavacs közepén jártam ma egy kis esti sétán. Ha valaki úgy érezné, nem szóltam neki és nem is hirdettem, mindössze azért van, mert a mai túrázást egész nap halogattuk a meleg miatt, míg végül egy órával indulás előtt találtam ki, hogy hova megyünk a családdal. Igen ám, de mire készültünk volna, a lányok egyszerűen nem vállalták be a kinti égető napsütést. Én viszont már mindenképpen menni akartam, így jutottam el Pusztavacsra. Mivel mindez du. 5 és 7 között valósult meg, végül egy kis esti séta lett belőle (a következő szerdán lesz, hirdetni fogjuk!).
Pusztavacson a körforgalomnál parkoltam, a templomkert mellett. Előbb a katolikus templomot, majd az emléktáblákat és a keresztet néztem meg, majd nekiindultam az egykori Újházmajor felé vezető résznek. A néhány éve omladozó cselédlakások közt ma egy új építésű ház látszik, tulajdonosa a létező összes irányból behajtani tilos táblákat és sorompót tett fel, nehogy valaki véletlenül bekeveredjen a magányterületére. Akart a fene bekeveredni, csupán az itt álló öreg tölgyeket akartam szemrevételezni, ami még így is sikerült. Három közel egymáshoz áll, a birtokon, a negyedik, egyben a legszebb, a faluszéli mezőn, és nincs lekerítve.
A mezőn átvágva, a Madách utcán visszamentem a faluba, pontosabban a középkori templomromhoz és a Zarándok Parkhoz.
Innen hamarosan továbbmentem az Árpád utcán, és elhagytam a falut északi irányba.
A régi Coburg-uradalom majdnem 30.000 holdas területét téglalap alakú táblákra osztották fel, ezek szélén mindenhol fasoros utak voltak, melyek télen és nyáron is némi enyhet adtak az időjárás viszontagságai ellen. Irányuk északnyugat-délkeleti, illetve a rájuk merőleges úthálózat. Ezeknek az utaknak a két szélén 3-3 sor fa, vagy kb. 5 méter szélességben erdőszerű allé húzódott, nagyon sok kilométer hosszban. Ezek nagy része még a mai műholdtérképen is látszik, itt-ott még régi fák is megvannak, de a ma járt út egy egyszerűbb akácallé volt csak, de mint árnyék nagyon jól jött.
A falu utolsó házai után kb. 20 percre, balra tértem és az egykori Viktóriamajor érintésével az „Ország Közepe” felé vettem az irányt.
A régiek a majorokat nem teljes nevükön, csak a névadó Coburg-családtag keresztnevén hívták egymás között, mint Viktória, Péter, Fülöp. Ezekről mindenki tudta, hogy a majorokat értik alattuk.
A Viktória helyén már csak kis kaszált rétek, illetve néhány öreg fa áll. Megható így ez a hely, érdemes felkeresni, bár az oda vezető utak elég benőttek már.
Kint a jártabb út mellett egy 1857-es kovácsoltvas keresztnek kellene állnia, de nem az áll… A hely különben ugyancsak meghitt hangulatot áraszt magából.
A mögötte húzódó, ürgék lakta mezőn, ami természetvédelmi terület, mintaértékű turistalétesítményeket láthat a vándor: az ürgék életével kapcsolatos, gyerekeknek szóló élmények, tűzrakó hely, padok, asztalok, információs táblák – és mind szép állapotban, szinte újak. Sok ilyen kellene az Alföldre (is)!
A gúlától tizenöt perc kényelmes séta volt visszagyalogolni kiindulási helyemre. Az egész 6 km-es túra, oda-vissza autózással együtt, kerek két óra alatt megvolt.
Kis Esti Séta szerdán várható!