Ma úgy alakult, hogy akik jelentkeztek az esti sétára, már jártak Kunbaracson, a tölgyesben, így feleslegesnek tartottam odamenni, és egy huszárvágással átvariáltam a helyszínt Ürbőpusztára, a Kiskunság egyik legszebb helyére, annak is Láncziürbő nevű terültére.
A Dunavölgyi-főcsatorna észak-déli irányban folyik keresztül Sáritól Kunpeszérig, egyik legszebb része éppen a Lánczi-zsilipnél van, ezt a helyet akartuk megmutatni az embereknek, akik megtiszteltek azzal, hogy vállalták a melegben a gyaloglást, illetve a zsilip környékén azért a réteken, szekérutakon is kerültünk egyet.
A táj elmesélhetetlen megint; Ürbő jellegzetessége, hogy egy végtelennek tűnő sík vidék, a laposból szétszórva, mint egy dinnyeföldön késő ősszel, ki-kibukkannak a halmok, dombok, amik egykor a vizes világban menedékek, lakóhelyek, akár szent helyek is voltak, hiszen itt éltek, laktak, tartották az állatokat, tartottak vásárokat, építettek templomokat, létesítettek temetőket, sőt, akár még külön domb is szolgálhatott a kivégzések, nevezetesen az akasztások helyéül, ahogy ez pl. a Solti-síkságon, az ottani halmoknál történt.
Ezeknek a kiemelkedéseknek a múltjáról, szerepéről keveset tudunk, mert nem nagyon kutatták még, de nem rugaszkodunk el nagyon a valóságtól, ha a felsoroltakat igazi lehetőségként tekintjük.
Ma voltunk dombon tanyaromnál, háromszögelési ponton, köztük pedig végig szép, füves szekérutakon bandukoltunk, jókedvűen beszélgettünk, nézelődtünk is. Szóval, igazi túra volt ez is.
Ürbőre vissza kell még térni, nemcsak nekünk, hanem mindenki másnak is, a Lánczi-zsiliphez pedig akár csak autóval is érdemes kinézni. Csodásan nyugodt hely.
És ha ez még nem lenne elég, a túra után továbbmentünk Bugyira, ott fagyiztunk, majd sötétedésig játszótereztünk a gyerekekkel.
Már nyolc óra után indultunk haza. A település szélén majdnem belehajtottam egy kivilágítatlan birkanyájba, végül azért sikerült utolsó pillanatban észrevenni a szürke háttérben, szürke alapon szürke nyájat…
Köszönjük mindenkinek a mai napot!