A mai túrára tulajdonképpen rajtunk kívül senki sem jelentkezett. Sebaj. Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl, ahogy Dobó István mondaná. A hőség éppen lehetett oka a távolmaradásoknak, de nem volt kibírhatatlan, mert részben borult is, a szél is lengedezett. Igaz, amikor Lajosmizséről elindultunk, 38 fok volt, mikor hazafelé autóztunk, már csak 36. Egy óra alatt megittuk a 4,5 liter vizet, így a végére nem maradt. De kit érdekelt, amikor gyönyörű vidéken vándoroltunk hat fős kiscsapatunkkal!
A túra a Kunadacsi horgásztótól indult és tért oda vissza, távja kereken 5 km volt. A felújított tanösvény-táblák között haladtunk, némi árnyékban. Furcsa érzés volt belegondolni, hogy egy tulajdonképpen turjános-vizes élőhelyet akarnak bemutatni olyan szárazságban, amiben még harmatcseppek sincsenek reggelente a fűszálakon.
Hamar elértük a régi alsóadacsi pusztai temető dombját, ahol sok cseléd- és munkáscsalád tagja nyugszik, s mintegy koronaként, a domb legmagasabb pontján az egykori földesúr, a Geréby család kriptája küzd a megmaradásért.
A Geréby család Adacs, de az egész Felső-Kiskunság életében meghatározó szerepet játszott, és már az 1700-as ével végétől részt vett a térség mezőgazdaságának fejlesztésében,igaz, az elején még Gremsperger néven. 1840-ben kapott Gremsperger Pál magyar névhasználatot és nemességet három generációjuk e téren szerzett érdemei elismeréseképpen a császártól. A kriptában nyugszik az 1. Geréby Pál és felesége is.
Kúriájuk nemcsak itt, Alsóadacson volt, hanem még több más pontján is Adacsnak, sőt: más ágaikon Szabadszálláson, Lajosmizsén is.
Alsóadacsnak két meghatározó dombja volt az elmúlt 200 évben: a kúria dombja a földesúri és gazdasági épületekkel, a másik, a turjános-nádas túloldalán a Temetődomb, ahol a gazdaságban élők alusszák örök álmukat.
A ma már felfoghatatlan vízi világ, nádas, mocsár gazdag növény- és állatvilágnak adott élőhelyet – mindez ma szinte megégve zörög a szélben.
A kúriát megkerülve a régi harckocsi út egy szakaszán haladtunk, ahol nagy nyárfák és HM feliratú katonai határkövek jelzik az egykor forgalmas Szabadszállás-Táborfalva hadi utat, melyen kiképzések idején a katonák járműveikkel közlekedtek.
Elhagyott tanyák, a régi Szélmalom-domb, majd az adacsi műút túloldalán még egy kanyar, keresztekkel és élő tanyákkal, és bő másfél órával az indulás után, máris visszaértünk a horgásztóhoz. Sajnos a büfé már bezárt, így a beígért jutalom jégkrémeket hazafelé, Kunbaracson voltunk kénytelenek beszerezni.
Aki nem jött, bánhatja. Aki ott volt, örülhet.
Köszönjük a mai napot fent és lent.
Kis Esti Séta egy hét múlva lesz legközelebb, de akkor se lesz hűvösebb…