Három éve terveztem már, hogy túrát szervezek a Kalocsai-Sárközbe, egy alig ismert Duna-Tisza közi tájegységbe, mert előzetesen annyi szépet és jót láttam és olvastam róla a neten, kíváncsi voltam, milyen élő valóságában, van-e olyan érdekes, hat-e az emberre, ha barangol arrafelé egy kicsit.
A hely minden előzetes elképzelésemet felülmúlta, és végig sírhatnékom volt, hogy nem látják az emberek, amit én.
Újtelekre autóztam, majd a parkolás után elindultam a falu főutcáján, déli irányba. A templom és az előtte álló kereszt megtekintése után Öregtény felé mentem. Újtelek ezen része a Keserűtelek nevet viselte régebben.
Egyike volt ez a kalocsai szállásoknak, amik tanyaközpontok, majorok voltak időtlen idők óta, az ezekben lakó családok – szállásonként néhány tucat legfeljebb – a környező földeket művelte. Jellegzetes településtípusa ez Kalocsa környékének, és mindegyik házcsoport rejt értékeket, nem is keveset. Még egy nevezetességük volt, hogy lakosságuk egy része átvészelte a török időket is, így a középkor óta a környéken élő családok folytonossággal bírtak, egészen a XX. századig. A sors szomorú fintora, hogy épp az elmúlt évtizedekben haltak ki innen azok a lakosok, akinek ősei hosszú évszázadok óta a vidéken éltek…
Keserűtelek két utcából álló kis telep volt, ma a modernebb és kicsit nagyobb Újtelek része. Ahogy a templomtól továbbmentem, már rögtön egy régi parasztház kínálta bájait. Le is fényképeztem. Ezen házak jellegzetessége, hogy oromfalukon 3 nyílás volt, hagyományosan, ezek közül kettő a padlás szellőzője, a harmadik, általában középső szobortartó kis fülkeként szolgált, és általában Mária-szobor volt bennük. Sok helyen még ma is megvannak ezek a kis szobrok, akár romladozó házak külsején is.
A házak stílusában két hatás keveredik, az egyik a régi kalocsai, sárközi háztípus, két ablak, tornác. De nem voltak ezek szegényes kis viskók, esetenként 15-20 méteresek is vannak köztük. A másik hatás a barokkos oromzatos, svábos vagy dunai stílusú ház kiképzés, amit ide legközelebb Dunapatajon láttam, amúgy a Duna-mellékre jellemző, sok ilyen van pl. Hajós-Császártöltés környékén a németek házai között.
Még valami, ami jellegzetes, bár mára csak nyomokban maradt meg: a kék-fehér festés jellemzője volt itt a házaknak, egyéb építményeknek. Még kereszt talapzat is van ilyen színösszeállításban.
Szállások már sokkal kisebb számban vannak, mint a fénykorban voltak (akkor kb. 30-40 is volt Kalocsa környékén), de szerencsére még megmaradt néhány. Ezek közül ma Keserűtelek, Öregtény, Gombolyag és Részestelek volt a feltérképezendő.
A szállások kb. fele elpusztult, nem a török idők alatt, hanem az elmúlt 50-60 évben; egyszerűen az akkori rendszer elgyalulta, elbontotta ezeket. Ma legtöbbjük helyén szántó vagy rét van, de vannak olyanok, amelyeknek egyetlen hírmondója, egy útmenti kereszt azért megmaradt. Ilyen közel a szakrális központhoz, aminek kisugárzása és hatása szinte tapintható ma is a kis utcákban járva, nem merték még a kereszteket is eltűntetni. Szerencsére.
Szóval, Keserűtelek házait nézegettem, majd elhagytam a falurészt, és egy kék-fehér kereszt mellőzése után, elkanyarodtam Öregtény felé. A kis, egy utcás telepre egy kb. 1 km-es aszfalt visz, ami nincs nagy forgalom. Amíg begyalogoltam rajta, mindössze a napi buszok közül jött egy, aztán az is halkan eltűnt az elágazásban.
Az aszfalton az esti-éjszakai eső tócsái csillogtak még, a frissen kaszált árokpartok, fűszegélyek ontották magukból ezt a vizes földszagot, ami a mézédes szénaillattal keveredve szinte mámorítóan hatott.
Öregténybe érve előbb a napraforgótábla mellett álló kis, kalocsai mintás díszítésű belsővel bíró kis kápolnát kerestem fel (rajt is Mária-szobor, kis fülkében), majd elindultam a mindössze kb. 200 méter hosszú főutcán. Nem győztem kapkodni a fejem, jobbra egy ház, balra egy. Az egyik előtt egy család sétált, mudi-keverék kutyájuk szeretett volna barátkozni a nadrágszárammal, én ezt nem akarván, a gazdája lecsitította, majd beszélgetésbe elegyedett velem. Bementem az udvarukba is. Négy éve költöztek ide, a parasztházat akkor 3.000.000 Ft-ért vették, igaz, újítottak rajta már egy keveset, és nagyon szépre sikerült. Kérdeztem, hányan laknak Öregtényen, mondta, hogy két család és egy öreg néni, összesen a 25 házban 8 fő. És nem félnek itt élni, ennyien csak? Itt pont nincs kitől vagy mitől félni, válaszolta. Nagyon békés hely, csak a csend hallatszik.
Másfél perc alatt elértem a falu tulsó végét, egyben utolsó házait. Az egyik szélső házban lakott a másik család, velük is váltottam néhány szót. A házak közben végig szépen felújítottak, vagy éppen düledezésükben is megkapóak voltak.
Öregtényből Gombolyagra akartam átmenni. Nem ütköztem semmi akadályba, egy tágas füves mező, néhány romos tanya, majd egy hatalmas napraforgóföld állt csak közénk, de azok se sokáig. Bő két kilométer volt ez a szakasz, de elmondhatatlanul szép. Akármerre néztem, sík, végtelen táj, körben a környező települések: Dunapataj, Szakmár templomainak tornyai, még a 15 km-re levő Kalocsa gabonaszárítója és székesegyházának kettős torony is odalátszott. Az út agyagos-poros, a szekérutak füvesek, sőt: még a Duna túloldalán a Tolnai-dombság magaslatai is megmutatták magukat, tövükben a Paksi Atomerőmű csillogott.
Gombolyagra az 1944-ben megtorlásként kivégzett 15 magyar honvéd emlékművénél ér az ember, ha Öregtény felől jön. Történetük röviden: 1944 októberének végén oroszokat lőttek le, valószínűleg németek, ezért álltak bosszút a szovjet különítményesek, összeszedték a majorokban errefelé bujkáló vagy úton lévő magyarokat és agyonlőtték őket, bosszúból katonáik haláláért. Az emlékmű Gombolyagon van, de a honvédeket Újteleken, a temetőben helyezték örök nyugalomra.
Gombolyag egy békés, szép hely, legelőbirkanyájjal, kis házakkal, még haranglába és zarándokszállása is van (lévén itt vezet keresztül a Magyar Zarándokút), és annak ellenére, hogy gyakorlatilag nincs lakossága, a zarándokház mellett egy kis kocsma is működget.
Gombolyagot elhagyva, megint egy hatalmas tér nyílt meg előttem, és ugyan szinte elérhető távolságra éreztem Újtelek templomának tornyát, háromnegyed óra volt, mire visszaértem kiindulási helyemre, ahonnan reggel nekivágtam ennek a kalandnak.
Újtelek előtt még találtam kék potyószilvát, ami nagyon finom volt, a falu egyik utcáján fügebokrot, szintén jó volt, és ugyan almát nem szedtem sehonnan, de lehetőségem lett volna, mert ezen a vidéken nagyon sok gyümölcsfa, főleg almafa van.
Nagyon sok mindent írhatnék még a napról és erről a tájról, de most ennyi. Remélhetőleg hamarosan folytatjuk a Kalocsai-Sárköz falvainak, szállásainak és pusztáinak bejárását, akkor már ne maradjatok le róla, ma se kellett volna…
Folytatás máskor, máshol.