Hegyi túra végre, még akkor is azt mondom, ha különben nem a mi világunk. De muszáj néha kiszakadni a Kiskunságból, nemcsak azért, hogy a gyerekek és felnőttek lássanak mást is, hanem azért is, mert ilyen napokat végigcsinálva, kigyönyörködve magunkat és el is fáradva, alig várjuk, hogy megint az Alföldi végtelenben barangoljunk. Ma is így történt…
A túrára nem volt nagy érdeklődés, de ezt már megszokja lassan az ember, ennyi év után. Mostanában írtak néhányan üzenetet, kommentet, vissza is hallottam, hogy nem látják a túra-kiírásainkat. Erről mi nem tehetünk, mert aki rákeres a Petőfi Túrakörre, az látja, aki nem, az nyilván nem. Bár igaz, hogy mind az 1700 követőnket nem szoktuk egyenként, üzenetben értesíteni, ha megyünk valahova.
A Gerecsének végül tíz fővel vágtunk neki, négy felnőtt és hat gyerek. A társaság létszáma és összetétele a mai napra is ideális volt, mint ahogy általában az szokott lenni a túráinkon.
Nem indultunk nagyon korán, mégis hamar elértünk Tarjánba, illetve még onnan kimentünk Tornyópusztára. Ez egy régi majorság maradéka, néhány tucatnyian laknak is ott, még egy kastély is áll a házak között. De nem igazán erről nevezetes csak, hanem arról is, hogy itt vezet át az Országos Kéktúra, innen emelkedik fel a Somlyóvárra, illetve másik irányban el lehet innen gyalogolni Koldusszállás felé is. Mi az előbbit választottuk és a telepen parkolás után elindultunk a nem túl erős emelkedőnek a Somlyóra.
Útközben persze rengeteg dolog adódik, például két kisebb kőbánya, ahol a gyerekek és felnőttek nagy izgalommal keresgéltek szép kövek után, és nemcsak felfelé menet, de visszaúton is.
Bő egy hónapja gyalogoltak erre a békéscsabaiak, akinek kéktúrás vándorlását akkor a fb-on követtem, mert napi szinten alaposan dokumentálták, és ma is sokat emlegettük őket, remélem, csuklottak!
A kőbányákon kicsit lassabban jutottunk túl, de végülis elég korán, 10 óra után már a Somlyó-tetőn nézelődtünk, fényképezkedtünk. Innen már csak 10 perc volt a kulcsosház rétje. A régi, kissé lerobbant állapotú, de még így is rendkívüli hangulatot és bájt árasztó kis háznál előrehozott ebédszünetet tartottunk, pihentünk, nézelődtünk, majd kitérőt tettünk a ház mögötti régi vár-sánchoz is. A kilátás az egész hegyről pazar, bármelyik irányban kukucskál az ember.
Tizenegy órakor elindultunk visszafelé, Tornyóra, majd ott a kocsikba vágva magunkat, Tarjánba autóztunk és egy déli fagyizással pótoltuk az egyáltalán nem jelentős kalóriaveszteséget.
Tarjánból átmentünk az Agostyáni Arborétumba, ahol másfél órát sétáltunk, lazultunk. Varázslatos hely ez is, ma már nem az első ilyen…
Az arborétumtól már 3 óra után indultunk el tulajdonképpen hazafelé, de útközben persze még megálltunk Zsámbékon, ahol az ország legnagyobb és talán legszebb templomromja látható. Mi már a szűk családdal jártunk itt többször is, legutóbb húsvétkor, de a többiek még nem, így kötelességünk volt megmutatni nekik ezt is.
Végül aztán mégis elindultunk haza, ami egyben a hazafuvarozással a mai nap lezárása is volt. Egy nagyon szép és emlékezetes napé…
Mindenkinek köszönjük a mai napot, fent és lent.