(737.) KIS ESTI SÉTÁK 16. - LANGÓ ERDEJE


Időpont: 2022. augusztus 10. szerda
Útvonal: Langó tanya - Bogárzó-tó - Kerekegyháza emlékkeresztje - Határút - Langó erdeje - Langó-kereszt - Langó tanya
Táv: 6 km


Ezen a nyáron még döcögősebb a túrák összehozása, mint tavaly, vagy tavaly előtt. Így pusztul, megy lassan tönkre minden körülöttünk, szép csendben ez is...
Az elmúlt két évben könnyen ráfogtunk dolgokat - érdektelenségeket, lustaságokat, befordultságokat -, a "járványra", és furcsa azt érzékelni, hogy most, ebben az évben, amikor fél éve lassan mindettől függetlenek vagyunk, szabadon mozoghatunk, mehetünk, ahova akarunk, még kevésbé érdekli az embereket bármilyen lehetőség Szülőföldjünk megismerésére. Néhány kósza érdeklődő persze akad, de azok már kérdésfeltevéskor elvéreznek...
Mindehhez jön egy speciális nehézsége is a tegnapi kerekegyházi kiruccanásunknak: annyira elhagyatott a Langó erdeje nevű vidéke a településnek, hogy napokig nézegettem a műholdképet, egyéb térképeket, három alkalommal kellett végigautóznom a dűlőit, mire az utolsó pillanatban megtaláltam azt a helyet - egy régi, de még élő tanya bejáróját -, ahova leparkolhattunk. Így, mielőtt a túrára indultunk volna, már száz kilométer fölött jártam az autóval oda-vissza megtett kilométerekben...
Kívülálló, laikus vagy érdektelen nem is gondolja, mennyi munka, idő, energia, szervezés egy ilyen, voltaképpen semmitmondó helyre is egy néhány órás programot megcsinálni.
Fentieken kívül még egy hét készülés itthon, hiszen a tájban mi nemcsak úgy lődörgünk, a magunk élvezetére, mint sokan mások, hanem nagyon is nyitott szemmel, szívvel figyeljük, mi van körülöttünk, vagy mi az, ami nincs, de volt. Ehhez pedig szükséges készülni a terepviszonykból, régi térképek anyagaiból, nem ritkán helytörténeti írásokat olvasni, saját kutatásokat eszközölni, és - mint ezen a napon is sikerült -, helybéli emberrel is megismerkedni, mert minden készülésre csak egy ott lakó személy ismeretanyaga és kedvessége teheti fel a koronát. Szerencsére ma ez is megvolt.
A programra végül, egy heti intenzív reklám és csalogató után, kilenc(!) fővel vágtunk neki. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Petőfi Túrakör fb-os oldalnak több mint ezerötszáz követője van. Fotelből. Terepen kb. tucatnyi.
Az időjárás is nagyon kegyes volt hozzánk ezen a szerdán, mert az elmúlt hetek sétáin tapasztalt kibírhatatlan hőség ma nem hátráltatott, de még elég élénk szél is fújt, ami jól hűtötte felmelegedő rácsainkat, motorjainkat.
A szokásos négy óra előtti indulás, majd húsz perc autózás után érkeztünk meg az egykori Langó János-féle tanyához. Leparkoltunk, majd rögtön el is indultunk a mára tervezett  hat kilométeres körre.
A szárazság ezen a nyáron örökre emlékezetes mértéket öltött, persze, hogy a dűlőkben is szemmel látható szárító-égető hatása; fűfélék, szántóföldi gabonák, allék alja mindenhol rikító sárga-barna, a széna lábon szárítva már előre, utólagosan nem kell vele sokat bíbelődni.
Ahogy írtam az elmúlt alkalmak után, az erdők,a  facsoprotk viszont még mindig rikítóan zöldek, nem sok kókadt levelet láttunk rajtuk. Valami megmagyarázhatatlan erővel állnak, tartanak ki, és ismeretlen helyről még némi nedvességet is sikerül beszerezniük. Természetet hosszú idő óta járó, de laikus emberként mostanában egyre inkább az a benyomásom, hogy nagyon könnyen átsiklunk az élővilág hihetetlenül szívós éltereje fölött és leírjuk azt. Pusztulónak és megmenthetetlennek gondoljuk. Valójában nem az. Sokkal erősebb, mint mi, sokkal jobb ösztönei vannak, mint nekünk. Az erdő, a mező, a madarak, bogarak ösztöneiket ugyanis nem a vásárlásban, a gyűlölködésben és a politikai sötétségben élik ki, mint az emberek. Talán ezért van még ennyi emberi mocsok mellett is nagyobb esélyük egy végső túlélésre-regenerálódásra, mint magának a nagyon okos és fejlett az "emberiségnek".
A túráról is néhány mondatot. A Langó tanyától indultunk, az 1860-as években Bogárzó-tóként ismert meder felé. Ezek a régi kiskunsági tómedrek mára már szinte sehol sem bírnak vízzel, évtizedek óta szárazak, lényegüket tekintve legelők, kaszálók, nagyon is értékes területek, és sok növény- és állatfajnak élőhelyet adnak még így is. Arról nem beszélve, hogy esősebb tavaszokon, nyárelőkön megjelenik bennük némi kis vízfelület, néhány köbméter délibábos víz; könnyen bedől a hiszékeny madár nekik, s már rögtön leszáll, élelmet keres benne, fészket épít mellé, békák rakják le petéiket, stb. Aztán egy-két hónap alatt kiszáradnak megint.
A Bogárzó-tó egy északnyugat-délkeleti fekvésű, kb. nyolcszáz méteres, keskeny mező, körben erős akácossal és nyárfással. Nagyon szép csak végigmenni is rajta. A meder belső felének közepén egy hatalmas luk tátong. Mesterséges, a közelében vadetető a fák rejtekében, talán ennek alján megállna a víz, ha lenne, és ihatnának belőle a vadak. A gödör kb. 4 méter mély, falán gyönyörűen látszódnak a talajszelvények rétegei és vastagságuk. A tó alatt több méter szikes agyag húzódik.
A Kis Mihály-dűlőben járunk. Egykor egy ilyen nevű embernek volt itt tanyája, földje. A Göbölykúti részre eső földek között ma is vannak Kis-tulajdonok, tanyák. Elképzelhető rokonság az 1880 körüli Mihály és köztük.
A Kis Mihály-dűlőben is van szép erdő, alagúttal, termetes nyárfákkal, ilyen meleg nyárban is árnyékot, hűvöset adnak, párologtatnak. Ahogy belépünk a fák alá, máris érezhető vagy öt-tíz fok különbség. Ott már hűvösebb van, és a levegő se égeti a légcsövet, csak langyosan csiklandozza.
Az erdős részről kikanyarodtunk és a Határúton gyalogoltunk tovább. Ma ez a földút "egyenlő" Fülöpháza és Kerekegyháza közötti határral, mégha nem is méterre pontosan ugyanaz a kettő vonala. Ezen észak felé haladtunk, majd betértünk az akácallén átvágva fülöpházi területre. Itt áll ugyanis az a kettős kereszt, ami a középkori Kerekegyháza KEREK templomára, falujára és régi lakóira emlékeztet. És hogy miért nem Kerekegyházán van ez a kereszt és Templom-halom nevű kis kiemelkedés? A magyarázat az, hogy a ma Fülöpházaként létező önálló település a középkori Kerekegyháza azon részén alakult meg, amely a redempció során Fülöpszálláshoz került. Mivel ide igen messze volt az anyatelepülés - légvonalban kb. 20 km -, egy idő után már terhes volt visszajárni Fülöpszállásra ügyeket intézni, anyakönyvezni, így lassan önállóvá vált. A "Fülöp" előtag Fülöpszállás nevéből maradt, a "háza" utótag pedig Kerekegyháza utótagjával azonos. Így a névadó falu templomhelye nem Kerkegyházán van.
A sors fintora, hogy a másik két, ugyancsak kettős kereszttel megjelölt középkori település: Hercegegyháza és Tormos/Tormás elhelyezkedése is problémás Jászkerekegyháza szemszögéből. Hercegegyházi kereszt Kunpusztán van, a református templomtól kicsit feljebb, ami kunszentmiklósi terület volt a megváltásnál, és később is onnan származó családok teleptették elsősorban. Tormos/Tormás pedig tulajdonképpen az 1960-as évekig soha nem is esett kerkegyházi területre, mert Lajosmizse Berénybene nevű részéhez tartozott (vagyis a középkori Bene falu tágabb vidékére); az 1960-as években valamikor egy darab terület Berénybenéről átcsatolásra került Kerekegyházához, erre a kis darab földre esik a középkori Tormos/Tormás helye is.
Ha még valaki tudja követni eszement gondolatmenetemet, a fülöpházi határrészen járunk. Onnan visszabújtunk kereki földre, majd folytattuk tovább a túrát, immár déli irányba, a Langó-földek irányába.
Elhagytuk a német tulajdonú lovastanyát, ahol vágóhídról kimentett lovakat tartanak nagy szeretetben, s ahol alig mutatkozott valami élet. Pedig, mint halottuk, nagyon is élnek ott lovak, emberek.
Elhagyva a karámokat, balra tértünk, és végre befelé a Langó erdejébe. A túrának is címet adó sűrűség ma már elsősorban nyárfa és akác, de nem csúnya, nem unalmas. Két-három méteres cserjeszint, aljnövényzet. Ha belenéz az ember, nem messzire lát el. Ez a terület emberemlékezetet meghaladó régiségben, ha más nem, térképekről is látható: erdő volt. Nem is kicsi, több száz holdnyi. És ma is hatalmas terület. Régi fafajtái között biztosan volt sok tölgy is, ami ma már csak egy vékony csíkban maradt meg a régi erdő felnövő csemetéiből, harminc-negyven centi átmérőjű példányok, a Langó-kereszt utáni részen.
Az erdőben, ami a legutóbbi időkig itt birtokos Langó családról kapta a nevét, csakúgy mint az egész dűlő is, rejt egy-két elhagyott tanyát, de annyira eldugott helyen vannak, hogy elmagyarázni se nagyon lehetne a helyüket.
Az erdőből kiérve, léckerítéssel körbevéve áll a Langó-kereszt. 1958-ban állíttatta a környék tulajdonosa, Langó László, vagy ahogyan errefelé emlegetik, a "Langó Laci bácsi" (az ő nevéhez fűződik a település belterületén álló kúria és a temetőkápolna is). Nem volt kis dolog az 1950-es években keresztet, nem is szegényes keresztet állítani Magyarországon.
Nem sok volt hátra a mai kerülésből. Néhány perc múlva vissza is értünk parkolóhelyünkre, ahol a kedves házigazda várt minket, és engedett jó szóval utunkra. Köszönjük a lehetőséget és az ismeretséget!
Kerek három óra alatt gyalogoltunk hat kilométert. Ezt szinte bárki be tudja vállalni. Közben friss levegőn, történelmi időkbe visszautazva térképeztük fel Kerekegyháza egy kevéssé ismert, a város központjától elég messze eső részét. Aki kíváncsi nyugodt, csendes helyekre, sok természeti szépsésggel, túrázzon, sétáljon egyszer egyet a "Langó erdejében". Nem fogja megbánni...
Folytatás egy hét múlva, egy másik helyszínen.
Köszönjük mindenkinek a mai napot, fent és lent.

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellő (Lajosmizse), Dani Mihálka Erzsébet (Lajosmizse), Dani Tamás (Lajosmizse), Nagy Irén (Lajosmizse), Sarkadi Gabriella (Lajosmizse), Sikár Józsefné (Lajosmizse) és Szarvas Fanni (Lajosmizse).