(667.) KIS ESTI SÉTÁK 1. - A LAJOSMIZSEI PAPP-SZÉK KÖRBEKERÜLÉSE


Időpont: 2020. május 13. szerda
Helyszín: Papp-szék
Táv: 3 km


Nem volt előzmény nélküli, mert már voltunk a közelmúltban naplementét, teliholdat nézni esténként, de komolyabban és szélesebb nyilvánosságnak szánva, egy hete pattant ki a fejemből az ősgondolat, ami arra vonatkozott, hogy hétköznap is lehetne egy kis találkozás, együtt töltött idő, könnyű, rövid séta a csapatnak, és azoknak a külsős érdeklődőknek, akik ekkor érnek rá, rövidebb távot szívesebben bevállalnak, illetve akikben van érdeklődés Lajosmizse és a Felső-Kiskunság értékei iránt.
És burkoltan az is eszembe jutott, hogy ha valaki eljön ilyen alkalmakra, meglátja, hogyan és miért túrázunk, milyen a hangulat, az esetleg kedvet kap a szombati alkalmainkhoz is, melyeken hajlandó lesz többet is gyalogolni a felfedezni valókért, és nem utolsósorban az egészségéért is.
Első alkalomra egy közeli helyszínt választottam, mégpedig egy olyat, amit nemrégiben mutattunk meg a fb-on, néhány kép kíséretében, és többen csodálkoztak, mert nem hallottak még - kerekegyházi vagy lajosmizsei létükre - a két település határán elterülő Papp-szék szikes-füves tómedréről.
Az, hogy kinek érdekes egy ilyen hely annyira, hogy még fel is keresse, esetleges. Szélsőséges két hozzáállás: "mindegy, csak menjünk, minden lehet érdekes" / "minek megyünk oda, ott nincs semmi látnivaló". A kettő között volt a mai csapat előzetes várakozása is, de szerencsére többségben a kíváncsiak voltak, meg persze a többség rendszeresebb túrázónk, akik már többször átélték azt az érzést, hogy odamentünk valahova, ahol nem tudták, mi vár rájuk, és csak kapkodták a fejüket a sok szépség láttán. És még annyit hozzátennék, szerénytelenség nélkül, hogy csúnya helyekre nem szoktunk menni. Az alapos felkészülés, a kutatások, a tervezések és egyéb háttérmunkák pont azért vannak, hogy ha már ki tudunk szabadulni egy-egy túranapra, korán kelünk, vállaljuk a távot és a viszontagságokat, legalább esztétikai és érzelmi élményekkel telve járjunk a túrákon, illetve ezekkel térjünk haza. Hogy amit látunk, átélünk, kitartson mindenkiben a következő alkalomig, mert így könnyebb a nehéz hétköznapokat is átvészelni. Sok éves tapasztalat ez.
És az se mellékes, hogy aki eljön, az mit lát, mit tapasztal, mert ha a szépet látja, akkor máskor is jönni akar. De azt azért újra kihangsúlyoznám, hogy nem kívánunk semmilyen ízlést vagy ízléstelenséget kiszolgálni. Vagyis, nem azt tartjuk szépnek, amit a közízlés elvárna tőlünk, hanem azt, ami szép. Elvünk az, hogy ami szépet a  Kiskunság rejt, azt észre kellene tudni venni. Aki erre képes, az hosszabb távon is velünk lesz, akinek ez valamiért nem működik, az nem a mi emberünk. Annak más csoportok valók, más helyszíneken lebonyolított túrákkal. És tapasztalatunk szerint az emberek jelntős része ugyan képes ráérezni az alföldi természetjárás, felfedező túráink lényegére, hangulatára, ám szintén sokan vannak, akik nem. Ők rendszerint elmaradnak. És ez jól is van így. Szerencsére az elmúlt egy-másfél évben azok kerülnek egyre többen a közelünkbe, akiknek a Kiskunság szép és érdekes.
Aki ma velünk tartott, zömében biztosan máskor is eljönne ilyen "kalandos" kirándulásokra. Mert bármennyire is snassznak tűnt a Papp-szék vidéke, nagyon nem volt az!
Még amikor kiszálltunk a kocsikból és szétnéztünk, nem sokat engedett sejtetni magából a hely, de ahogy méterről méterre haladtunk előre, itt egy virágot, ott egy furcsa szikes foltot láttunk, amott egy régi tanya vagy tanyahely mutatta magát, szóval, ahogy egyre olvadtunk bele a környezetbe, úgy kezdtek felpattani a szemhéjaink, melyeket a szép meglátására időzítünk. Aztán már annyi minden volt, hogy sűrűn és hangosan pattogtak azok a szemhéjak, valóságos hangzavar támadt. Még jó, hogy a tücsökzenekar olyan intenzitással és hangerővel játszotta a fogadásunkra begyakorolt szimfóniáját, ami elnyomta a zajt.
A Papp-szék medre ma száraz. Valójában évtizedek óta az. A hetvenes években még nagyobb vizek álltak meg benne tavasszal, de a szikesek természete amúgy is az, hogy nincs állandó vízmennyiségük, hanem nyárra kiszáradnak, esetleg egész évekre, aztán amikor újra vizek jönnek, néhány hét alatt visszatér beléjük az élet is, akár a növények, kisebb állatok, pl. rákok formájában. Ez szerencsés esetben maga után vonná a madarak, egyéb gerincesek megjelenését is, de idáig a Papp-szék nem nagyon jut már el. Bár, így szárazon is van egy sajátos növényvilága, és ugyan vízimadarai nincsenek, azért ragadozómadarak vannak a szélén, melyek a rétek bogaraira, rágcsálóira fenik a csőrüket.
A tómeder nagyobb, északi része Lajosmizséhez, a kisebb, déli Kerekegyházához tartozik. Közepén húzódik a határvonal, ami főleg egy képzeletbeli valami, de néhány elenyésző határdomb, facsoport jelzi azért, merre hány méter. Az egyik ilyen bokornál a 2019-es, kerekegyháziak által kezdeményezett határtalálkozó emléktúrájának szalagja látható még.
A határvonal legnevezetesebb pontja az aszfaltúttól, ahogy jövünk le a mederhez, kb. 150 méterre magasodó "Papp-széki magashatár" nevű hármashatár-pont, melyet három határhalom és egy tavalyról ott maradt kopjafa szalaggal is felismerhetővé tesz. A hely igen nevezetes, mert ez a középkori Kunbaracs-Lajosmizse-Kerekegyháza találkozási határpontja. Egy 1700-as évek közepéről származó határjárás már ezen a különös néven említi; ez azért is fontos adat, mert azt jelenti, a tó meder neve nem a betelepülőktől származik a XIX. századból, hanem  előtte jóval is így hívták; ezt figyelembe véve, könnyen lehet, hogy a Papp-szék még az újkor előttről átöröklődött név, vagy nagyon kora-újkori. Azt se lehet tudni, hogy a Papp egy birtokos család neve, vagy valamelyik település papjának birtokára utalhatott, eredetileg.
Az egykor itt álló tanyák közül már csak az  egyik Csorba tanya áll, úgy ahogy, két Tőzsér tanya meg már csak sejteti az emberrel, hogy valamikor volt. A többi elbontott épületnek ennyi nyoma sincs. De nagy nyárfák állnak még a tanyákra emlékeztetve, egykori udvaraikról, bejáróikból megmaradva.
A kerekegyházi oldalon érdekes gödrök sorakoznak egymás mellett; vályogosok vájták ki valamikor, vályogtégla-készítés céljára. Az itteni agyag olyan erős volt téglának, kiégetés nélkül is, ha megszáradt, a rádobott betondarab kettétört - persze némi túlzás, de rendkívüli volt a keménysége. A gödrök egy részében nádas; partfalai olyan kemények, hogy gyurgyalag, fecske nem tud bele lyukakat vájni. Viszont nagyon érdekes geológiai látnivaló, a felső, szikestől lefelé induló talajrétegeket megmutató, kb 100-150 cm mély gödör fala. Igazi élmény látni, melyik réteg milyen vastag; Robi tanácsára még meg is kóstoltuk a sziket, milyen finom! Tele ásványi sókkal még mintha valami ízét is éreztük volna, valóban.
A gödröktől nem messze soha nem látott méretű kamillafoltokat találtunk, több ezer-tízezer virággal. Szedtünk belőle egy-egy csokorral teának. Olyan illata volt, amit nem tudunk szövegesen érzékeltetni...
A tókerülés, egy kisebb erdős rész bevonásával, kb. 3 km volt, menetidő, nagyon kényelmesen, beszélgetve, nézelődve kerek 2 óra. Ezt szinte bárki, bármikor megteheti, ha erre jár, vagy ha csak úgy nem jár erre, de ide vágyik és idejön. Békét, illatozó kamillamezőt, sósízű sziket és még sok más csodát talál. Nyár végére pedig, ha egy kis víz is összejönne addigra, igazi pompájában virulna a most porzó sziken a bárányparéj, a sziki őszirózsa és a sóvirág is.
Egy érdekes, hangulatos és váratlanul sok szépséget tartogató séta volt az első Kis Esti. Egy hét múlva, egy másik helyen a Kiskunságban, folytatjuk expedíciós tevékenységünket.

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Együtt sétált: Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Kovács Edit (Lajosmizse), Kovács Natália (Lajosmizse), Nagy Irén (Lajosmizse), Palya Szilvia (Lajosmizse), Selypes Viktor (Lajosmizse), Selypes Zoja (Lajosmizse), Sikár Józsefné (Lajosmizse), Tarnói Csenge (Lajosmizse), Tarnói Zsoltné Olga (Lajosmizse), Tóth Róbert (Lajosmizse) és Viczián Tímea (Lajosmizse).