(669.) KIS ESTI SÉTÁK 2. - KONDOR-TÓ ÉS
HALÁSZTANYA
Időpont: 2020. május 20. szerda
Helyszín: Kondor-tó és környéke
Táv: 5 km
"Ingyom-bingyom" - kezdhetném második Kis
Esti Sétánk krónikáját, mert az is van neki,
de előtte egy kicsit a programsorozat
mibenlétéről írnék.
Látszólag értelmetlen valaminek indult
munkanapokon, fáradtan, jószerivel este
kimenni a faluszélekre és ott egy csapattal
sétálni egy nagyott, mintegy: kis-túrázni,
mint ahogy az idézett gyerekdal is annak
tűnik, a "hová menő kis nyulacskáról", de
ahogy annak a dalnak is van egészében
köríve, és nem hiába énekeljük vagy
hallgatjuk végig, mert szól valamiről, így
ezek az esti séták is kapnak némi értelmet,
amikor már benne vagyunk, amikor a végére
érünk, és valahogy a semmiből kikerekedik az
értelme, és utólag már egésznek tűnik. Azt
nem tudom, mitől, miért, de valahogy így
van.
Nem állítom, hogy a világ legnagyobb
találmánya esténként a határban sétálgatni,
de vannak rá érdeklődők. Nem is kevesen.
Igazán ők tudnák, miért jönnek, mit
tapasztalnak és látnak? Szerintem a
kimozdulás a nyugalomba az alap mozgató,
ugyanakkor, mint egy csatolt fájl,
hozzárendelődik egy-egy apró érték vagy szép
virág, fülbemászó madárnóta, és így valami
mindig kerül a zsákba, hogy ne üresen vigyük
haza, miután a gondokat, bajokat a mezőn
kiszórtuk belőle.
Mai sétánkat se túl távol tartottuk, fél óra
alatt átértünk Kerekegyháza túlsó szélére,
ami már tulajdonképpen Balázspuszta néven
szabadszállási felségterület. Most nem
megyek bele történelmi eszmefuttatásba a
régi kiskun települések határairól,
egyebekről. A lényeg, hogy Balázspusztára
értünk, egy kedves ismerős és túratárs
tanyájára. A népes csapat, mikor egyszerre
kiszálltunk a nyolc vagy kilenc autóból,
légyrajként lepte el a tanyaudvart. Mi
magunk is visszahőköltünk saját magunktól.
Köszönés, szamócával kínálás következett. A
gyerekek, akik ma is szép számmal voltak
jelen, semmi külső tényezőről nem véve
tudomást, egymást keresve csapatba álltak
össze, és eszeveszett rohangálásba, játékba
kezdtek, ami a séta végéig, egészen
hazaindulásig kitartott.
Fáradhatatlanul rohangáltak akkor is, amikor
nekiindultunk a tómeder széli sétánknak. A
táj gyönyörű volt és csendes, kis zajt mi
hoztunk bele, de nem volt zavaró, talán az
itt élő állatoknak se.
A Kondor-tó egy ugyancsak száraz tómeder - a
Kiskunságban nehéz másmilyet találni -,
amiből régen százával volt; szerencsére, ma
is sok megvan, ha víz nélkül is. A múltkor a
Papp-széknél jártunk, ugyanilyen állapotú
volt. Ezek a tómedrek, ha vízivilágot nem is
mutatnak-őriznek, mint rétek, legelők,
kaszálók, bokorcsoportokkal, körülöttük szép
erdőfoltokkal és egekig érő nyárfákkal,
nagyon is fontos élőhelyek a pusztában, és
ami lényeges még, hogy honos növényeket,
állatfajokat éltetnek.
A tó az 1970-es évek elején, vagyis kb.
ötven éve, olyan vízmennyiséggel bírt, hogy
a partján több család is halászatból meg
tudott élni. Egyikük utolsó kis
halászkunyhója, dacolva az elmúlás
savasesőjével, még áll; kb. tíz éve még az
egyik kis helyiségben a régi
halászszerszámok is megvoltak - varsák,
egyéb hálók -, mára ezek eltűntek;
szívbemarkoló látvány az egykor használt,
felfordított csónak látványa a házikó előtt,
amely itt rothadt el.
A Halásztanya védett népi műemlék, csakúgy,
mint a tőle kb. száz méterre látható egykori
S. Nagy tanya. Ez a két épület, a körülötte
elterülő tücsökmuzsikás rétekkel egy olyan
béke szigete, alig egy kilométerre az
aszfaltúttól, amit kevesen ismernek, de aki
itt jár, egyszerűen leroskad a tópartra és
sehogy se akaródzik neki továbbmenni.
Világcsoda egy hely.
A kis kunyhó mögött még fordultunk egy kört,
aztán visszementünk a balázsi részre, ahol
levezetésképpen egy terebélyes nyárfaerdőben
tettünk meg néhány száz métert. Mivel már
sötétedett, a társaság apróbb tagjainak nem
volt túl csalogató a félhomályos erdőben
bolyongani, első adandó alkalommal
kikanyarodtak belőle, aztán hamar
visszaértünk kiinduló tanyánkra. Kedves
házigazdánk jóvoltából itt a
gyerekek-felnőttek még egy kis palacsintás
kényeztetésben részesültek, a vagányabb
lurkók fára másztak, a női tagozat megnézte
a virágoskertet, és észrevétlenül, már nyolc
óra is elmúlt, csaknem ránk sötétedett.
A sietősebbek, messzebbről érkezők
elindultak haza, végül mi is elbúscúztunk és
hazamantünk. Szívesen maradtunk volna még,
mert egy igazán meghitt és szeretettel teli
kis udvarban jártunk, reméljük, nem
utoljára.
Köszönjük mindenkinek a mai naphoz hozzátett
bármijét, igazi csapatmunka volt a mai
program is. Jövő szerdán folytatjuk az esti
séták sorát.
Minden rokonom!
Sántaőz
Ezen a napon együtt túrázott:
Balog Boróka (Lajosmizse),
Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse),
Drabant Márk (Ladánybene), Drabant Máté (Ladánybene),
Erdélyi Lászlóné (Balázspuszta), Gesztes Balázs
(Kerekegyháza), Gesztes László (Kerekegyháza), Gesztes
Szemere (Kerekegyháza), Gesztesné Tordasi Csilla
(Kerekegyháza), Igaz Melinda (Izsák), Kaszab Lászlóné
(Kerekegyháza), Kovács Edit
(Lajosmizse), Kovács Natália (Lajosmizse), Mátyás
Katalin (Ladánybene), Nagy Irén (Lajosmizse), Pál
Ferencné (Kerekegyháza), Palya Szilvia (Lajosmizse),
Selypes Viktor (Lajosmizse), Selypes Zoja (Lajosmizse),
Sikár Józsefné (Lajosmizse),
Tarnói Csenge (Lajosmizse), Tarnói Zsoltné Olga
(Lajosmizse), Tóth Róbert (Lajosmizse), Tóthné Seszták
Mária (Kerekegyháza),
Lila ökörfarkkóró.
Két kék len.
Kondor-tóra kattintunk.
Bevágás.
A balázspusztai oldal egyik
öreg tanyája.
Borztanya környékén.
Megint a meder.
Aprónépek 1.
Nagy fa alatt.
Kerekegyházi
oldalon: a Halásztanya, régi halászkunyhó...
...és előtte a szétkorhadt
csónak, amit az utolsó halász hagyott ott.
Pihenünk egyet.
Aprónépek 2.
Bogáncs.
Orvosi atracél.
Munkában.
Árvalányhaj-domb.
Habos-babos.
Árvalányhaj közelről.
Visszafelé, még egyszer a
meder, kicsit más fényben
Akácok alatt a lemenő Nap
aranycsíkja.
Eperfán.
Fehér mécsvirág.
Pippancs.
Alkonyi fények 1.
Alkonyi fények 2.
Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak
írásbeli engedélyünkkel lehetséges.
|