(669.) KIS ESTI SÉTÁK 2. - KONDOR-TÓ ÉS  HALÁSZTANYA


Időpont: 2020. május 20. szerda
Helyszín: Kondor-tó és környéke
Táv: 5 km


"Ingyom-bingyom" - kezdhetném második Kis Esti Sétánk krónikáját, mert az is van neki, de előtte egy kicsit a programsorozat mibenlétéről írnék.
Látszólag értelmetlen valaminek indult munkanapokon, fáradtan, jószerivel este kimenni a faluszélekre és ott egy csapattal sétálni egy nagyott, mintegy: kis-túrázni, mint ahogy az idézett gyerekdal is annak tűnik, a "hová menő kis nyulacskáról", de ahogy annak a  dalnak is van egészében köríve, és nem hiába énekeljük vagy hallgatjuk végig, mert szól valamiről, így ezek az esti séták is kapnak némi értelmet, amikor már benne vagyunk, amikor a végére érünk, és valahogy a semmiből kikerekedik az értelme, és utólag már egésznek tűnik. Azt nem tudom, mitől, miért, de valahogy így van.
Nem állítom, hogy a világ legnagyobb találmánya esténként a határban sétálgatni, de vannak rá érdeklődők. Nem is kevesen. Igazán ők tudnák, miért jönnek, mit tapasztalnak és látnak? Szerintem a kimozdulás a nyugalomba az alap mozgató, ugyanakkor, mint egy csatolt fájl, hozzárendelődik egy-egy apró érték vagy szép virág, fülbemászó madárnóta, és így valami mindig kerül a zsákba, hogy ne üresen vigyük haza, miután a gondokat, bajokat a mezőn kiszórtuk belőle.
Mai sétánkat se túl távol tartottuk, fél óra alatt átértünk Kerekegyháza túlsó szélére, ami már tulajdonképpen Balázspuszta néven szabadszállási felségterület. Most nem megyek bele történelmi eszmefuttatásba a régi kiskun települések határairól, egyebekről. A lényeg, hogy Balázspusztára értünk, egy kedves ismerős és túratárs tanyájára. A népes csapat, mikor egyszerre kiszálltunk a nyolc vagy kilenc autóból, légyrajként lepte el a tanyaudvart. Mi magunk is visszahőköltünk saját magunktól. Köszönés, szamócával kínálás következett. A gyerekek, akik ma is szép számmal voltak jelen, semmi külső tényezőről nem véve tudomást, egymást keresve csapatba álltak össze, és eszeveszett rohangálásba, játékba kezdtek, ami a séta végéig, egészen hazaindulásig kitartott.
Fáradhatatlanul rohangáltak akkor is, amikor nekiindultunk a tómeder széli sétánknak. A táj gyönyörű volt és csendes, kis zajt mi hoztunk bele, de nem volt zavaró, talán az itt élő állatoknak se.
A Kondor-tó egy ugyancsak száraz tómeder - a Kiskunságban nehéz másmilyet találni -, amiből régen százával volt; szerencsére, ma is sok megvan, ha víz nélkül is. A múltkor a Papp-széknél jártunk, ugyanilyen állapotú volt. Ezek a tómedrek, ha vízivilágot nem is mutatnak-őriznek, mint rétek, legelők, kaszálók, bokorcsoportokkal, körülöttük szép erdőfoltokkal és egekig érő nyárfákkal, nagyon is fontos élőhelyek a pusztában, és ami lényeges még, hogy honos növényeket, állatfajokat éltetnek.
A tó az 1970-es évek elején, vagyis kb. ötven éve, olyan vízmennyiséggel bírt, hogy a partján több család is halászatból meg tudott élni. Egyikük utolsó kis halászkunyhója, dacolva az elmúlás savasesőjével, még áll; kb. tíz éve még az egyik kis helyiségben a régi halászszerszámok is megvoltak - varsák, egyéb hálók -, mára ezek eltűntek; szívbemarkoló látvány az egykor használt, felfordított csónak látványa a házikó előtt, amely itt rothadt el.
A Halásztanya védett népi műemlék, csakúgy, mint a tőle kb. száz méterre látható egykori S. Nagy tanya. Ez a két épület, a körülötte elterülő tücsökmuzsikás rétekkel egy olyan béke szigete, alig egy kilométerre az aszfaltúttól, amit kevesen ismernek, de aki itt jár, egyszerűen leroskad a tópartra és sehogy se akaródzik neki továbbmenni. Világcsoda egy hely.
A kis kunyhó mögött még fordultunk egy kört, aztán visszementünk a balázsi részre, ahol levezetésképpen egy terebélyes nyárfaerdőben tettünk meg néhány száz métert. Mivel már sötétedett, a társaság apróbb tagjainak nem volt túl csalogató a félhomályos erdőben bolyongani, első adandó alkalommal kikanyarodtak belőle, aztán hamar visszaértünk kiinduló tanyánkra. Kedves házigazdánk jóvoltából itt a gyerekek-felnőttek még egy kis palacsintás kényeztetésben részesültek, a vagányabb lurkók fára másztak, a női tagozat megnézte a virágoskertet, és észrevétlenül, már nyolc óra is elmúlt, csaknem ránk sötétedett.
A sietősebbek, messzebbről érkezők elindultak haza, végül mi is elbúscúztunk és hazamantünk. Szívesen maradtunk volna még, mert egy igazán meghitt és szeretettel teli kis udvarban jártunk, reméljük, nem utoljára.
Köszönjük mindenkinek a mai naphoz hozzátett bármijét, igazi csapatmunka volt a mai program is. Jövő szerdán folytatjuk az esti séták sorát.

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Drabant Márk (Ladánybene), Drabant Máté (Ladánybene), Erdélyi Lászlóné (Balázspuszta),  Gesztes Balázs (Kerekegyháza), Gesztes László (Kerekegyháza), Gesztes Szemere (Kerekegyháza), Gesztesné Tordasi Csilla (Kerekegyháza), Igaz Melinda (Izsák), Kaszab Lászlóné (Kerekegyháza), Kovács Edit (Lajosmizse), Kovács Natália (Lajosmizse), Mátyás Katalin (Ladánybene), Nagy Irén (Lajosmizse),  Pál Ferencné (Kerekegyháza), Palya Szilvia (Lajosmizse), Selypes Viktor (Lajosmizse), Selypes Zoja (Lajosmizse), Sikár Józsefné (Lajosmizse), Tarnói Csenge (Lajosmizse), Tarnói Zsoltné Olga (Lajosmizse), Tóth Róbert (Lajosmizse), Tóthné Seszták Mária (Kerekegyháza),