(682.) KIS ESTI SÉTÁK 7. - FÜLÖPHÁZI-BUCKÁK


Időpont: 2020. július 8. szerda
Helyszín: Báránypirosító tanösvény és Ágasegyházi-erdő
Táv: 4 km


Ma délután melegben, de mérsékelt melegben, megint a homokvidékbe vetettük magunkat. Persze, senkinek sem volt ellenére, mert errefelé ez az alap terep. Aki finnyás, az nem erre járja a szekérutakat.
A Fülöpházi Oktatóközpont parkolójában parkoltunk, nyolc autóval. Ez alkalommal is szép számú érdeklődő volt a programra, ami annyira megszokottá vált az emberek körében - a hétközi, délutáni rövid túra lehetősége , hogy már azon aggodalmaskodtunk, mi lesz ősszel, amikor rövidebbek lesznek a nappalok, mindenkinek beindul a munka-úthenger és nem nagyon lesz se időnk, se értelme ilyen alkalmakat szervezni. Hiányozni fog.
Felvetettem, hogy ha nagyon akarjuk, akár ősszel és télen is meg lehet tartani a sétákat; négy órakor már sötét van, mindenki hoz zseblámpát és este hétig, nyolcig botorkálunk valami eldugott helyen, aztán hazamegyünk...
Szóval, az oktatóközponttól indultunk öt óra után néhány perccel. A régi, több mint negyven éves erdei tornapályát néhány éve felújították, pontosabban új eszközöket helyeztek ki, és a régiek eg részét is megtartották. Szép dolog lehet itt edzeni, madárcsicsergésben és firss levegőn, csak nem sokan tudnak róla, így nem sokan járhatnak ide kifejezetten edzési céllal. Akik erre járnak, azok sétálni jönnek a Báránypirostó tanösvényen, ami egy szép kis hurokút a buckavidék  kisebbik, 52-es úttól délre eső területén. Ez tulajdonképpen a kirakat, ami nyilvános és látogatható, és bár nem csúnya, nagyon nem az! - mégis az érdekesebb, nagyobb és kopasz homokbuckákat is rejtő rész a főút északi felén túlra esik, viszont csak korlátozottan látogatható.
Mi ma beértük ezzel a kisebb falattal is, egyrészt mert rövid sétát terveztünk, másrészt itt is van azért szépség. Hogy mást ne mondjak a természet zöldje és élő lüktetése. A tanösvényt jól ismerjük, bár voltak velünk ma is többen, akik még nem jártak itt, nekik, "újszülötteknek" minden hely új, ez is az volt. Úgy szoktunk erre járni, hogy letérünk a tanösvényről a PIROS SÁV jelzésre, vagy még inkább jelzetlen utakra, és be-bekanyarodunk az Ágasegyházi-erdőbe. Ugyanis ez a terület két falu határán terül el (ld. a régi határkpőről készült képünket). Most is ez történt.
A buckák fái, bokrai harsány-zöldek voltak, még érződött az esők éltető hatása, de az ösvényen, lábunk alatt már száraz volt a homok.
Ami feltűnt az elmúlt hetek túráihoz képest, hogy nagyon kevés virág volt. Szegfű akadt - amit mi Szent Istvánról elnevezve ismerünk -, néhány sárga szépség, egy-két vértő, de ezeken kívül semmi. Legfeltűnőbb a névadó báránypirosító hiánya volt.
A séta négy kilométer lett, amit a felnőttek végigbeszélgettek, a gyerekek pedig gyakorlatilag egy levegővel leszaladtak. Harsány jókedvük, kergetőzésük és játékaik hangulata a felnőttekre is valósággal átragadt.
Mivel a tempónk ma elég gyors volt - ami legtöbbször gyerekeink állapotától függ amúgy is -, szóval ma nagyon hamar végeztünk volna, ha az utolsó megállónknál, egy eldugott kis pihenőnél nem ücsörgünk fél órát - amivel viszont a szúnyogoknak lettünk vacsorái. Nem is kis adagban.
A pihenőhely egy régi tanya helyén van, szépen nyírt fűvel, néhány nagyon jó állapotú és júniusban termő eperfával, de van itt birs és körte is. Két kiülője, bár már vagy 6 éve itt van, asztalain sehol egy karcolás, a tisztáson sehol egy eldobott szemét. A hely térképeken nem szerepel, turistaút nen vezet hozzá, így ismeretlensége az igazi védőpajzsa.
A pihenőtől még egy bő tíz perc volt visszagyalogolni az autókhoz. Útközben az érő aranyribiszke nagy, fekete bogyóit eszegettük.
A parkolóban, az oktatóközpont szabadtéri tantermének asztalát színpadul használva, az aprónépek rögtönzött nótaesttel búcsúztatták a mai napot és szórakoztatták a még maradó felnőtteket.
De minden programnak előbb-utóbb véget kell vetni, még ha ilyen jó is, mint ez a mai, így csak valahogy elköszöntünk egymástól, a gyerekeket betuszkoltuk az autókba, aztán elindultunk haza. Majdnem nyolc óra volt, amikor hazaértünk.
Összefoglalva a délutánt: szép helyen sétáltunk, jó társaságban, kiszellőztettük a fejünket, a tüdőnket és feltöltöttük magunkat friss anyagokkal, élményekkel. Ennél töb nem fér bele három órába...
Mindenkinek köszönjük a mai sétát, fent és lent.

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Drabant Márk (Ladánybene), Drabant Máté (Ladánybene), Gabnai Károlyné (Kerekegyháza), Kaldenekker Józsefné (Kerekegyháza), Kaszab Lászlóné (Kerekegyháza), Kovács Edit (Lajosmizse), Kovács Natália (Lajosmizse), Kovácsné Száraz Éva (Kecskemét), Makai Milos (Lajosmizse), Makai Péter (Lajosmizse), Mátyás Katalin (Ladánybene), Nagy Irén (Lajosmizse), Pál Ferencné (Kerekegyháza), Palya Szilvia (Lajosmizse), Selypes Viktor (Lajosmizse), Selypes Zoja (Lajosmizse), Sikár Józsefné (Lajosmizse), Tarnói Imre (Lajosmizse), Tóth Róbert (Lajosmizse) és Tóthné Seszták Mária (Kerekegyháza).