(614.) TÚRA MÁTRASZENTLÁSZLÓ KÖRNYÉKÉN


Időpont: 2019. június 30. vasárnap
Útvonal: Mátraszentlászló - Viha - Lengyendi-galya - Werbőczy-forrás - Galyavár - Vörös-kői kilátó - Mátraszentlászló (Három falu temploma)
Táv: 10 km


Egy szép nyári napon, amikor a meteorógia, sokadszorrra már idén, elég kemény meleget jósolt, megint nekivágtunk a világnak, pontosabban a Mátra felé vezető útnak. A cél Mátraszentlászló, a Felső- vagy Északi-Mátra kis települése volt. Innen terveztünk egy körtúrát a Mátra-bérc nagyjábóli északi, meredek oldalában; két oka volt a hely választásnak. Az egyik, hogy nem jártunk arra mostanában, a többségnek egyenesen teljesen ismeretlen rész volt, mégis sok szépséget rejtett, a másik, hogy az északi oldalon az erdő jó néhány fokkal enyhébb levegőt, és így kibírhatóbb túrát ígért. És tényleg alig éreztük a meleget a túra során.
Lajosmizséről három autóval indultunk, hat óra előtt, vasárnap lévén szinte semmi forgalom sem volt, ennek köszönhetően már 8 órakor a célhelyen voltunk, ahol a negyedik kocsival gyuláék gurultak be, nem sokkal utánunk. Az egyetlen kocsma még zárva, így a szokásos kávét most csak fejben vettük magunkhoz, és kesergés helyett, nekiindultunk a már nagyon várt túrának.
Mi minden túrát nagyon várunk, akárhol is van, akárkik is érnek rá vagy nem érnek rá. A lényeg mindig az, aki ott van, és az számít a világ közepének, ahol éppen túrázunk.
A faluból nem túl nehéz, de kitartó emelkedővel kezdtünk, amit a Piszkés-tető és a Lengyendi-galya északi oldalán vezető SÁRGA SÁV jelzésen, sétányúton szinte élvezet volt megtenni. Sajnos, rengeteg irtás-seb tarkította a hegyoldalakat, szinte ameddig a szem ellátott...
900 méteres magassában, utunk enyhe lejtésbe kezdett. Elérve a PIROS HÁROMSZÖG jelzést, balra, meredekebb útra kanyarodtunk, és egy közeli, az árnyékos részen a Mátrát szinte végigölelő dózerútig, meg se álltunk. Itt a jelzés egyenesen a Galyavárra folytatta volna, de mi jobbra, jelzetlen üzemmódra váltottunk, és egyrészt a vízvételi lehetőség miatt, másrészt az előre betervezett tízórai, evés, ivás, pihenés ideális helyeként, a Werbőczí-forrásig mentünk.
A forrás  a nagy jogtudós, nádor, valóságos történelmi legenda, W. Istvánról kapta nevét. Az ő életéről egyrészt iskolában is hallani lehet, másrészt egy kimerítő részletességű táblán is olvashatta, aki akarta, a forrás mellett.
Az asztalra mindenki kitette az élelemkészletét, és egy nagy közös faltozásba kezdtünk. Jóízűen nyeltük a szalonnát, kolbászt, sonkát, hagymát, paradicsomot, uborkát, egyebeket.
A pihenő után, felfrissülve folytattuk az utunkat, ami jelen esetben az előbb elhagyott jelzéshez való visszatérést jelentette. Az említett elágazásban kitérőt tettünk a Galyavár csúcsára. Ez a régi sánc/földvár valamikor a Zagyva völgyét őrizte-figyelte, pontosabban az itt állomásozó személyzet. Ma a sáncok még elég jól felismerhetők, a teteje sziklás, szép magas fűvel borított.
A bérc északi végén kicsit sziklásabb a hely, innen szép kilátás adódik a völgyre.
És itt folytatódna, vagy ha úgy tetszik, ide érne fel Magyarország (egyik) legmeredekebb turistaút szakasza, az innen Mátraalmásra levezető PIROS HÁROMSZÖG, amely kicsivel több mint 1 km alatt több mint 200 métert ereszkedik (Almás felől emelkedik!), és a szikla alatt, a Galya-patak völgyének alja csaknem 250 méterrel van a kilátópont alatt; szinte teljesen függőleges a letörés.
A többieknek mondogattam, hogy eredetileg itt másztunk volna fel, erre csak azért nem vertek emg, mert végül elálltam ettől a tervemtől.
A szikláknál kényszerpihenőt is kellett tartanunk, kisebb ficam miatt, de megnyugtató módon összeszedtük magunkat és ha kicsit bicegve is, de folytahattuk a túrát.
Visszamentünk a dózerútra, majd megint jobbra (ami most a nyugati irányt jelentette) haladtunk tovább, kényelmes, szinte szintemelkedés nélküli, nagyobb részt árnyékos úton. Egyre gyakrabban álltunk meg pihenni, frissíteni, mert északi oldal hűvöse ide vagy oda, mégis csak nyár van és meleg...
A Vörös-kői kilátó előttig nem is kellett felfelé mennünk, csak az utolsó kétszáz métere volt megint emelkedős, de alig észrevehetően.
A kilátó tetejét alaposan körbenőtte az erdő, így csak korlátozott, mégis nagyon szép kilátás adódott, szinte minden irányban. A vágyott Tátra-látás ma, a párás idő miatt, elmaradt.
A kilátótól utolsó erőnket összeszedve, leballagtunk Mátraszentlászlóra, ahol már nem érvényesült az erdő hűsítő hatása; szinte arcon vágott a forró aszfalt, ahogy gyalogoltunk a falu főutcáján hagyott kocsijainkhoz. A Nap alaposan felmelegítette őket, így szellőztettünk. Ittunk egy kis firssítőt, ettünk jégkrémet a vadász kocsmában, majd elköszöntünk Gyuláéktól és elindultunk.
De még előtte megálltunk a mátraszentistváni sípálya, nyár lévén teljesen üres, szép dombja és kis tava mellett. Sétáltunk egy kicsit, majd átmentünk az 1938-ban, Szent István tiszteletére emelt Három falu templomához. Miután itt is kigyönyörködtük magunkat, már tényleg nem maradt más, mint Jászberény felé véve az irányt, elindultunk haza.
Berényben még egy kis Zagyva-parti romantika és fagyizás következett, majd szinte suhantunk Lajosmizséig. Fél hétkor érkeztünk meg, aztán érzékeny búcsút vettünk egymástól. A fáradtsági szintje mindenkinek a szemén látszott. Elég egyforma, mélyen ülő, karikás tekinteteket láttam...
Összefoglalva: szép túránk volt, szép helyen, jó társasságban. Sokadszorra is elmondom: csak az bánkódhat, aki nem tartott velünk. Aki ott volt, élményekkel telve tért haza otthonába.

Mindenkinek köszönjük a mai napot, fent és lent!

Külön gratulálunk a négy aprónépnek, akik megint zokszó nélkül teljesítették a túrát. Büszkék vagyunk rájuk!

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Bálint Sarolta (Kecskemét), Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellő (Lajosmizse), Forczek János (Kecskemét), Jakobicz Alexandra (Ladánybene),  Jakobicz József (Ladánybene),  Jakobicz Viktória (Ladánybene),  Jakobiczné Puskás Tímea (Ladánybene), Kovács Gyula (Szentes), Kovácsné Száraz Éva (Kecskemét), Mátyás Katalin (Ladánybene), Nagy Irén (Lajosmizse), Tóth Róbert (Lajosmizse) és Virág Éva (Budapest).