(598.) LAJOSMIZSEI KERESZTÚT 4. - KÖZÖS, FELSŐLAJOS


Időpont: 2019. április 13. szombat
Útvonal: Lajosmizse - Bene - Közös - Felsõlajos
Táv: 17 km


Lajosmizsei Keresztút. Ez már a negyedik sorozat, de most is az van, sajnos, ami a többi évadban is: ahogy közeledünk a végéhez, úgy fogy a mezõny. Mondhatnánk, hogy nem a létszám a lényeg, persze, nem is az, de azért nem így terveztük. Persze, mindenkinek megvan a saját élete, mindenki tolja maga elõtt a galacsinját, örülni kell, ha néha valakik egyáltalán fel tudják függeszteni a mókuskerék taposását és ki akarnak szakadni, szellõzni, tisztulni, vagy feltöltõdni akarnak. Csakhogy, ez egy sorozat, jó lett volna, ha minél többen végig tudják csinálni. Teljesebb képet kaptak volna Lajosmizsérõl és környékérõl, bár aki akár csak egy-egy szakaszt teljesített, sem mondhatja, hogy nem látott semmit.
No és azt sem lehet várni, bármennyire is jó lenne, hogy valakik, akiket elõtte nem is ismertünk, rögtön az elsõ túra után vissza akarnak térni közénk, hogy azt ne mondjam, a Túrakör részévé akarnak válni. Megjegyzem, nem bánnák meg.
De mivel mindenki küzd a rengeteg gonddal, elintéznivaló dologgal, napi és heti beosztással, így ma csak heten vágtunk neki a negyedik szakasznak. Voltunk már - Alsómizsében - huszonegyen is.
A napot úgy kellett megtervezni, hogy délutáni elfoglaltságunk miatt, legkésõbb délben végezzünk. Így a 6 órás indulással telejsíthetõnek tûnt a mai kilométer-adag.
A lajosmizsei katolikus templom elõtt találkoztunk, és még félhomályban, szemerkélõ esõben vágtunk neki a túrának. Elõtte még megnéztük a Szent Vendel-szobrot és a K. Kovács Mihályné-féle keresztet. Egyik se mai daarab; elõbbi 1862-es, anyaga homokkõ, utóbbi 1899-bõl való és gerecsei (süttõi) vörösmárvány.
Végighaladtunk a fõutcán. A következõ érdekesség a felújított református templom, amelyik vakító fehérségével szinte világított a félhomályban. A kapu elõtt fényképezve, pedig szabad ég alatt voltunk, még a vaku is bekapcsolt, ahogy a mellékelt kép mutatja.
A Szent Vendel utca sárkán következett egy újabb kereszt, mégpedig a Nagy Lászlóné Almásy Eszter által, férje és itt meghalt fia emlékére állíttatott, gerecsei vörösmárvány feszület.
A Vendel utcán végigsétáltunk, keskenysége miatt nem ideális sem autóval, sem gyalog végigmenni rajta. A vasúti sínek után, a Vasút utca sarkánál áll a település legelhanyagoltabb és leggazdátlanabb keresztje. Fa szerkezetû, egy régi, kisebb Jézus van rajta.
A benei út mellett folytattuk, a Cseh-sarokig, mert ott várt a következõ kereszt, a "Gattyán". A korábban a tanyában lakó családot hívták így, ezért a kereszt neve is ez lett, mert az eredetit nem tudta akkor már senki. Feltehetõen egy motorbaleset áldozatának emlékére álllítottak itt, még a háború elõtt, egy fakeresztet, majd ezt cserélték le a mai mûkõ anyagúra.
A benei részben, kicsit távolabb a mûúttól van még egy kereszt, ami igazából a múltkori, berénybenei túra része lett volna, ade akkor már majdnem 30 km lett volna a távja, így praktikus okból ide, a közösi szakaszhoz számítjuk. Mindössze 700 métert kell érte gyalogolni a Cseh tanyától. A neve: "Zelenka"-kereszt. Az idézõjel erõsen indokolt.
1922-ben állíttatta a mûkõ feszületet itt Zelenka János ÖZVEGYE!, Zelenka Jánosné Pintér Terézia. A régi felirata ugyan olvasható volt még a 2009-es felújítás elõtt, de nem olvasták pontosan, avgy csak egyszerûen: helyhiány miatt nem tudtak több szót rávésetni az erre lakó újítók, a lényeg, hogy a kereszt felirata MA arról tájékoztat, hogy Zelenka János állíttatta, aki 1922-ben már nem is élt. Nem nagy hiba, de adataiban mégse a valóságot örökíti az utókornak.
A benei útra visszatérve, majd azon átkelve, már tényleg a Közösben találtuk magunkat, és a gyönyörû tavaszi tájat. Vagy õ talált ott minket?...
A Közös nevû határrész, az idõsek elmondása szerint, akik ugyancsak az õ idõseiktõl hallották így, onnan kapta a nevét, hogy a Puszta idejében, kb. 200 éve, amikor Jászberény legeltetett errefelé tavasztól õszig, Bene, Mizse és Lajos, a három középkori eredetû településrész kijelölt egy közös területet, közös legelõnek. Ez a mai Közös nevû részre esett, így lett a határrész neve is ez. Ma is kicsit közös terület, mert egyik fele Lajosmizse, másik Felsõlajos része. Utóbbi nevû, az 1980-as években Lajosmizse területébõl kivált, önállósult kis falu történelmileg Lajosmizse része volt, az ott élõ családok is lajosmizseiek voltak, így hagyományosan ma is a nagyobb település, mintegy autonómiával rendelekzõ egységének tekinti a közfelfogás. Ezért az itt állított keresztek, szobrok - hangsúlyozom, ez a rész az 1980-as évekig Lajosmizse volt -, is a Lajosmizsei Keresztútba számítanak.
A Közösben elõbb a fontos tájékozódási ponton, a Csicsó-sarok mellett álló Sárközi-keresztet érintettük. Itt egy szép kis vers van kihelyezve a kerítésre, ami egy kunszentmiklósi szerzõ mûve, de nevét nem sikerült pontosan kideríteni.
A Hosszúszéki dûlõben jártunk. Ez pedig a ladánybenei oldalon, valóban hosszanti irányban elnyúló, mára száraz tómederrõl kapta nevét. Végig gondozott földek, szépen mûködtetett gazdaságok és felújított tanyák mellett haladtunk. Az allékat virágban pompázó aranyribiszke, meggyfélék díszítették, de nemcsak színükkel, hanem illatukkal is.
A néhány éve még virágzó, mára erõsen lehanyatlott Húskirály-féle lovasbirtok mellé értünk. Nem tudjuk, mi történt, csak a gazos udvart látjuk, az elhanyagolt lovaslétesítmény-épületeket, akadálypályát, stb., ráadásul egy csomó kivágott nyárfa szinte tarra vágva a korábbi kis erdõ. A tulajdonos, Nagy Tibor által állíttatott és nagyon szép anyagú, messzirõl szinte csillogó Jézus-kereszt is korhad... A birtok több részén székelykapuk, az egyiken még megvan, szerencsére, a Jézus-faragvány.
A saroktelek mellett bekanyarodtunk a környék legszebb dûlõútjára, amely fölött nyáron a fák lombja összehajol, teljesen zárttá és árnyékossá téve a homokutat; az egyik oldalon szép erdõalj, másikon karámok kerítése szegélyezi. Áprilisban még értelemszerûen nincs teljesen bezöldülve az akác, a nyár, de így se csúnya ez a rész (ld. a képet).
A dûlõ még két értékes emlékkel rendelekzik, már ami a Keresztutat illeti. Az elsõ az egykori Czigány tanya (ma Monori-Kiss tanya) udvarán álló, az itt született Czigány László falusi szobrász által saját udvarukba készített Mária-szobor, az 1930-as évekbõl.  A másik a Fekete János és felesége által, 1921-ben emelt feszület.
A Fekete-kereszttõl visszafordultunk a lovasbirtok sarkáig, és a Közösi iskola felé gyalogoltunk. A már említett Jézus-fargaványt megkerestük a székelykapun, majd elértük az iskolát. Nem túl szép a színe, át is van alakítva, tulajdonképpen nem is lehetne felismerni a régi épületet, de legalább nem hagyták összedõlni...
Átkeltünk a Lajosmizse-budapesti vasútvonal sínjein, mert a homokút végén, kissé kiesve a túra ideális nyomvonalától, az 5-ös út mellett várt ránk a soron következõ Páldeák-kereszt. Az 1893(!) óta itt álló homokkõbõl faragott, hófehér feszület egy családi tragédiának állít emléket.
A keresztnél alaposan belangyosodott a reggel még kissõ hûvöskés idõ, erõsen sütött a Nap is, így egy kis pihenõt tartottunk a fûben. Nem voltunk fáradtak, de már vártuk, hogy beérjünk Felsõlajosra. Ez azonban még egy kicsit arrébb volt.
A Páldeák-kereszttõl az új Tanya csárda irányába folytattuk a túrát. Hát, ez a rész se mondható éppen csúnyának. Valószínûleg a csárda hatására, de nagyon szépen felújított, esetenként nádfedeles tanyák sorakoztak bal kéz felõl, ahogy haladtunk Szigetvári Antalék portája felé. Tóni bácsiék szeretettel és kis üdítõvel, süteménnyel vártak minket családi keresztjüknél, ami az udvaruk sarkában áll. Jelen volt még Kollár László és családja is, akikkel együtt több lajosmizsei keresztet is felújítottak az elmúlt több mint  egy évtizedben. Köszönjük mindannyiuknak a szíves fogadtatást, a kedvességet és a sok érdekes történetet.
Ugyanõk nyitották ki nekünk a túra végén a felsõlajosi templomot is, amit még nem sokan láttak közülünk. Addig azonban sietnünk kellett, mert majdnem fél óra tõlük beérni a falu központjába, ráadásul még a Halmi-keresztet is szemügyre kellett vennünk. Ráadásul, el kellett érnünk a 11.40-es lajosmizsei buszt, mert sietnünk kellett haza a délutáni elfoglaltságok miatt.
Így az a furcsa helyzet állt elõ, hogy ugyan 11.15-re elértük a templomot, ki is volt nyitva, de idõnk csak 15 perc volt "megnézni". Ennyi idõ alatt csak átfutottunk rajta.
Így nem igazán volt lehetõségünk alaposabban megtekinteni az oltárt, amit Mizsey György néhai alsólajosi földbirtokos készíttetett, kb. az 1930-1940-es évek fordulóján, mert kúriája mellé kápolnát akart építtetni, amit a régiek szerint a háború akadályozott meg. Az oltár sokáig szolgált a Hármashatári iskolában, majd a lajosmizsei templomba került. Onnan a felsõlajosi szentegyház építése után került mai helyére.
De nagyon szépek még a beltérben a falon látható stációk, a Szent Antal és Szûz Mária szobrok is.
A mai túrát megint több embernek is meg kell köszönnünk: elsõsorban azoknak az elszánt túratársaknak, akik ilyen, kicsit rohamtempóban, szinte idõre lebonyolított túránkon is résztvettek. Ugyancsak köszönjük Szigetvári Antalék és Kollár Lászlóék vendéglátását, segítségét.
Végül annyit, hogy egy túra még hátravan az idei sorozatból, mégpedig Alsólajoson. A táv nem lesz éppen a legrövidebb - az ma volt -, kb. 24 km, de rengeteg élmény, látnivaló, történet vár azokra, akik el tudnak/akarnak jönni április 27-én a IV. Lajosmizsei Keresztút zárótúrájára.
Mindenkit szeretettel várunk oda is.
És még a zárás zárása: továbbre is minden hétvégén várjuk az elszánt, Szülõföldjükre, Hazájukra kíváncsi, gyaloglástól sem megijedõ érdeklõdõket, gyerekeket, családokat, fiatalokat, idõsebbeket. Nem fog senki csalódni, aki velünk tart.
Megbánni csak azt lehet, ha nem túrázol velünk, ha nemet mondasz a természetjárás rendszeres gyakorlására...
 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Bakró Emese (Tiszakécske), Balázs Laura (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Bóta Csaba (Lajosmizse), Csóka Annamária (Kecskemét), Nagy Irén (Lajosmizse) és Sikárné Jolika (Lajosmizse).