(591.) LAJOSMIZSE KERESZTÚT 2. - ALSÓMIZSE


Időpont: 2019. március 2. szombat
Útvonal: Ceglédi út Jámbor tanya buszmegálló - Kulapitye - Geréby-kúria - Lajosmizse
Táv: 21 km


Az idei Keresztút-sorozat második túranapján, amely egy elhalasztott idõpontban került megrendezésre, soha nem látott tömeg jelezte részvételét, és úgy lettünk huszonegyen, kiegészítve egy kutyával, hogy néhányan még nem is értek rá eljönni, akik szerettek volna.
Örvendetes volt látni, hogy végre a helyi lakosok is megmozdultak, mert az eddigi évek-alkalmak során a többség nem is idevalósi ember volt. Ma is voltak persze vidékiek.
Sokszor gondolkoztam azon, mennyire lehet érdekes Lajosmizse és határa, látnivalói, történetei egy "idegennek", úgy tapasztaltuk eddig, hogy bizony lehet. Ugyanez helyieknek: mennyire érdekelheti az embereket az a hely, ahol élnek. Ma érdekelte õket, zömmel olyanok jöttek, akiknek valamilyen kötõdése volt a felkeresett alsómizsei és alsólajosi területekhez, illetve nem volt, és éppen ezért szerették volna megismerni.
Nem a Túrakör mellett szólva mondom, hogy az volna a jó, ha egyre több embert érdekelne a lakóhelye is, ahol õsei éltek és haltak, mert lassan minden régi tudást, sorstörténetet elfelejtünk, ami minket õseinkhez kapcsolt. Pontosabban, a mai világban már át sem adódnak ezek a tudások, sajnos.
Lajosmizse olyan település, amely az elmúlt évtizedek nemtörõdöm és gondatlan helyi értékkezelése mellett is, még mindig nagyon sok értékes emlékkel rendelkezik, vagyis még most sem volna túl késõ elindulnia a településnek azon az úton, amely ugyan már nem a lenini - az könnyebb volt, úgy látszik -, hanem a "régiek", az elõdök útja, ami kétség kívül, melósabb lenne. Ha csak fele annyira tudnánk értékelni a régi emlékeket, értékeket, mint õk tudták!...
Mi másfél évtizede mindenhol,mindenkinek azt hirdetjük, hogy vétkes mulasztás a határban található rengeteg emléket veszni hagyni, menteni kellene, de nem sok minden történt. Inkább semmi. De egyszer minden rossz sorozat véget ér, hátha itt is felébrednek csipkerózsika-álmukból azok, akinek szólamszinten túl is fontos a hely, ahol élnek.

A túra a katolikus templom elõtti találkozóval indult. Ide már 19 fõ és egy kutya jött össze, majd a ceglédi busszal a Jámbor tanya nevû buszmegállóig mentünk. Itt csatlakozott még két fõ, majd innen is indult a majdnem egésznapos vándorlás.
Elõször az ifjabb Szabó János és családja által állított keresztet néztük meg a Ricsováry-dûlõ elején, majd a ceglédi úton folytattuk, mivel a keresztek ide esõ darabjai csak így közelíthetõk meg.
Néhány száz méter múlva, jobbra letértünk a 2012-ben újra felállított Drabant-kereszthez, majd az aszfaltra visszatérve, az Öreg keresztig baktattunk.
De közben még letértünk az egykori Mizsei vagy Pelyvatói iskola épületéhez. Az ott lakó család készségesen fogadott. Mindenkinek nagy élmény volt pl. az iskoában egykor mûködõ régi moziterem felfedezése, régi diák nézegetése, az ablak fénye felé fordulva még le is fotóztam belõlük néhányat. Itt is pusztuló kincseket találtunk, és maga az épület is az. Sajnos...
Innen nemsokára elértük a következõ szakrális emléket,  az Öreg keresztet. Ez a település legrégebbi keresztje, 1785-bõl származó, Jászberény városa általá állíttatott, homokkõ feszület. Az újkori betelepülés, a jász õsök gyakorlatilag legrégebbi megmaradt építészeti emléke. Az állapota mutatja, mennyire fontos ez a tény a helyi közösségnek: eszmei értékéhez képest lehangoló állapotban van, Jézus és a kereszt is. Jó lenne, ha végre valaki venné a fáradságot és megváltoztatná ezt a méltatlan állapotot, a keresztet szakszerûen! felújítanák és díszhelyre tennék, valahol a település központjában, mondjuk (ezt mondjuk 2010 óta...).
A ceglédi útról a balra leágazó kis aszfaltcsíkra tértünk, hiszen ennek végefelé várt minket a Gáspár család keresztje, amelyrõl nem tudunk sokat, ám így is lelkesen mentünk felé, álltunk meg elõtte és fényképeztünk.
A betont végre jó idõre elhagyva, a Csikó-dûlõ volt a következõ állomásunk, az ottani Kocsis-Hábencius kereszt. A régi, 1933-as fakeresztre ráfért már egy felújítás, és ez meg is történt. A famunkát szépen konzerválták, festették, a feliratot kiemelték, sajnos a kopott pléhkrisztus helyett festett új Jézuska nem hasonlít az eredetire; ha ilyen igényesen és nyilván költséget sem kímélve megcsinálták a farészét, a betongyámot, a kerítést, stb. lehetett volna erre jobban figyelni. Mégis azt mondom, ez egy szerencsés felújítás, és végre annyi lecserélés után, egy igazi keresztmentés. Az eredeti, családhoz érzelmileg és anyagában is kötõdõ kereszt maradt a dûlõben, és rendezte a Gondviselõ a sorsát a következõ 86 évre..
A homokútról megint kiértünk a ceglédi aszfaltra, itt a régi világból ugyancsak megmentett és mûködõ tanyasi bolt és a kocsma várt minket, a "Csikó". Tartottunk egy fél órás pihenõt. Mindneki kávézhatott, teázhatott kedvére és ettünk is.
Felfrissülve, a napsütés erõsödése mellett, új lendülettel vágtunk neki a hátralévõ kilométereknek.
A ceglédi úton az utolsó kereszt várt még minket, néhány száz méterrel arrébb, a Pintér Pál Péter-féle. Pontosabban annak helyén álló, jellegtelen egyenkereszt, melyet kilenc másik társával együtt, kb. 20 éve az önkormányzat állíttatott, megromlott állapotú régi keresztek helyére, tíz ugyanolyan keresztet, ugyanolyan korpussza. A népnyelv, a tájékozódási kényszer továbbra is a régi családok nevén használja ezeket, pedig ezeknek már semmi, de semmi köze nincs az eredeti családokhoz, azok keresztállítási okához, eseményeihez, vagyis gyakorlatilag csak vannak...
Aztán végre a Tüzép-dûlõn, a Kulapitye felé ágaztunk le, és hosszú idõre magunk mögött hagyhattuk a betonon gyaloglást. Mondjuk, a homok se volt sokkal üdítõbb. Aki gyalogolt már benne huzamosabban, az tudja.
A dûlõn nemsokára egy másik Drabant-kereszt várt minket, majd rögtön vele szemben álló tanya udvarán, egyeddig általunk nem látott piros-fehér-zöld kettõskeresztre lettünk figyelmesek. Ez új darabja lesz a Keresztútnak, és ezzel már 67 van Lajosmizsén. Így van ez, ha az ember járja a tanyavilágot, kincseket talál...
A dûlõ Dörnei-felõli végén még két érdekesség adódott: az egyik a régi Kulapityei iskola felújított épülete (ma vadászház), mellette pedig az egykori Bujdosó-kereszt ugyancsak felújított verziója.
Az egyre melegedõ idõben a társaság már egy déli pihenõért, ebédszünetért sóvárgott, így visszafordulva a Geréby-erdõ szélén, egy füves részen leheveredtünk. Ránk is fért egy kis szusszanás, mert a szemeken látszott a fáradtság.
De nagyon nem bambulhattunk, mert várt még ránk néhány km.
A Geréby-erdõbõl kiérve, a kúria híres épületét kerestük fel, amely az ezen az ágon kihalt Geréby család, Gyula egykori lakhelye és 600 holdas birtokuk központja volt. A téeszidõkben iroda, istálló, stb.
A rendszerváltás óta gyakorlatilag egyre nevesebb vendégfogadó, szálloda és a konyhája is messze földön híres. Vezetõi nagyon értik a dolgukat. Sok az új fejlesztés, sok régi épület megújult, istállók pl., de épült lovarda is. Aki megengedheti magának, hoyg egy három csillagos helyen hosszabb idõt is eltöltsén, ennél jobbat nem nagyon fog találni az országban.
A kúria udvarán áll egy kis kápolna. Eredetileg mázsaház volt, de a kúria tulajdonosai kápolnának rendzték be (lásd a képet), azonban a felszenteltetése nem történt meg. Az okokat itt és most nem írom le, mert nem illene a Keresztút emelkedettségéhez...
A kúriától már látótávolságban volt a település, a templomtorony, a víztorony is kivehetõ volt a kissé borultas ég alsó sávjában.
A kisség félreesõ és így kevéssé látogatott Geréby-kereszt volt még hátra a határban. Nem is haboztunk a felkeresésével. A keresztet feltehetõen Vágó Margit, Geréby Gyula özvegy állíthatta az 1920-30-as éekben, a korán elhunyt férje emlékére.
Sajnos mai feliratából semmi nem derül ki, de találtunk egy kis kõtöredéket, melyen 3 betû VágÓ MArgitra utal (ugyancsak ld. a képet).
A kereszttõl gyorsan elértük a felüljárót, aztán az autópálya fölött átkelve, begyalogoltunk Lajosmizsére, a templom elé, ahol reggel találkoztunk.
A sportcsarnok oldalában még várt a mai nap utolsó szakrális emléke, a Kisjuhász Gábor által állíttatott darab, melyen se név, se évszám nincs, mindössze egy nagyon szép vers.
Ezzel a felirattal búcsúzunk a mai Keresztúttól.
Minden betegnek, elesettnek, szükséget vagy fájdalmat elszenvedõnek sok erõt kívánunk!
Folytatás 3 hét múlva, a BERÉNYBENEI KERESZTÚTON.
Tartsatok velünk akor is!
 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Bakró Emese (Tiszakécske), Balázs Laura (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Besenyi János (Lajosmizse), Bóta Csaba (Lajosmizse), Bujdosó Gábor (Lajosmizse), Bujdosóné Tóth Csilla (Lajosmizse),  Csóka Annamária (Kecskemét), Daisy kutya (Lajosmizse), Deák Ibolya (Méntelek), Földes Csilla (Kecskemét), Golovics Mónika (Kecskemét), Herendi Hanna (Lajosmizse), Juhász Dávid (Kecskemét), Makainé Kispál Anna (Lajosmizse), Molnár Antal (Kerekegyháza), Nagy Irén (Lajosmizse), Popovics Zsuzsanna (Kecskemét), Répás Ákos (Kecskemét), Szrapkó Hajnalka (Lajosmizse), Tassy Lilla (Méntelek) és Tóth Imre (Kecskemét).