(625.) TÚRA LADÁNYBENÉN


Időpont: 2019. szeptember 17. kedd
Útvonal: Megyehatár - Betyár-domb - Madaras- Ladánybene
Táv: 9 km


Ősz lett, elkezdődött a tanév, újra iskola, így törvényszerű az is, hogy megint iskolai túraprogramok sora kezdődik, szakkör formájában, bár nem a hagyományos keretek között. Ugyanis egy "régimódi" szakkör az iskola falai között folyik, hetente 1-2 órában. Ennyi idő alatt túrázni lehetetlen, így két hetente egy egész délutánt kitölt az, amit éppen megvalósítunk. A szakkör két fő célkitűzése: megismertetni a gyerekekkel Ladánybene és határa, a környező települések értékeit, látnivalóit a gyerekekkel, ezzel erősítve bennük a Szülőföld szeretetét, másrészt nagyon fontos, hogy a diákok rászokjanak a rendszeres mozgásra, fokozzák állóképességüket és valódi élményekhez jussanak, és hogy ne idegenként mozogjanak őseik földjén.
Az első ilyen túraalkalom a már sokszor meglátogatott Betyár-domb és környéke volt, kiegészítve egy kis kitérővel táborfalvi területre és a hatalmas kiterjedésű, mára száraz Madaras medréhez.
A programra, szokás szerint többen jelentkeztek, mint ahányan végül eljöttek, de ez mindig így van, és nem csak gyerekekkel...
A túra elején a tatárszentgyörgyi busszal kimentünk a megyehatárig, onnan kezdődött maga a gyaloglás. A határdűlőn elég jó tempóban mentünk egyre beljebb és beljebb az erdős rész felé. Az út mentén, régebben eldobott magokból kelt, igazi őszibarack fákat találtunk, rajtuk még akadt ehető állapotú gyümölcs is, ami sok gyereknek újdonság volt; nem kevésbé az, hoyg az ŐSZI barack eredetileg, mint ez is,  ősszel termett... A kicsit kopottas, zöld színű és kis méretű barackok nem a szokásos, színes, felfújt képet mutatták erről a gyümölcsfajtáról, így kissé bátortalanul haraptak bele, de aztán az íz meggyőzte a kétkedőket. A barack mellé még találtunk jó érett kék potyószilvát is, amiből szintén szedtünk néhány marékkal. Ha ehhez még hozzáveszem, hogy folyamatosan került mellé galagonya, kökény és borbolya, akkor valóságos lakomát csaptunk, a semmi közepén, ott talált alapanyagokból. A gyerekek félelmetes módon nem ismerik a legalapvetőbb bogyósokat sem, mert ezeket igazán csak terepen lehet megismerni, megkóstolni, de erre sajnos az oktatási folyxamatban nem sok lehetőség van.
Az út úgy volt egyre szebb, ahogy közeledtünk a Betyár-dombi tanösvény felé. Az egykor katonák által használt, több évtizedes zártságban fejlődő-megmaradt növényvilág a buckákkal, valóságos mesevilággá, mesebeli díszletté vált, amihez hasonlót még országos viszonylatban is ritkán lehet látni, de itt, a Kisksunságban egyáltalán nem példa nélküli.
A Betyár-dombon kis pihenőt tartottunk, testvériesen szétosztottuk a lurkók között élelmünket, kis darab almákat, negyed zsömléket kapva egy-egy gyerek, ittunk, akinek nem volt vize, annak azt is adtunk. Egyenként nem sok jutott semmiből, mégsem követelőzött senki, mosolyogva néztük egymást, ahogy csendben eszünk-iszunk.
A dombról egy meredek út vezetett le, egyenesen a Betyár Óriások közé. A környék legöregebb erdei fenyői élnek itt, némelyiküket két gyerek se bírná átkarolni. Ez is olyen rész, mintha egy mesében járnánk.
Az erdős részről kikeveredve, szemerkélni kezdett egy kicsit az eső, éppen mikor átkeltünk a síneken és elhagytuk a régi orosz tiszti lakások emeletes épületének romjait. Pár perc múlva azonban  elállt, majd váratlanul még a Nap is kisütött.
Utunk egy alig dombos, de nagyon szép galagonyás-cserjés részen vezetett, érintve két mesterséges tankdombot is, ami a gyerekeknek megmászandó halom volt csak.  A gyalogosok nem sok kárt tesznek bennük, de a kvadosok, terepautósok elől próbálják lezárni őket, lévén katonai objektumok, hadgyakorlatok, kiképzések fontos terep-eszközei. Persze, nem sok sikerrel védik, mert aki rombolni akar, kiélni a keménységét, természetesen nem saját erejével hajtott járművön vagy gyalog, hanem gombnyomásra, pedáltaposásra működő gépekkel, az mindig hamarabb ér ide és gyorsabban tűnik el, mint egy járőr vagy éppen erre tévedő katona...
A tankdombok után már nem volt messze a Madaras hatalmas medre. A régi, 2-3 méteres vízzel is bíró tó, mára persze száraz, mint a Kiskunságban sok tucat társa. Pedig néhány évtizede még üdülőházak álltak  a partján, büfébódékkal és aktív fürdőélet folyt a partján. A háború előtt pedig annyi víz volt benne, hogy a Táborban szolgáló tisztek ide hozták ki a családjaikat vitorlázni (erről több képet is láttam).
A Madaras éppen két település és két megye határán terül el; északibb fele a szebb természeti környezetű, de katonai terület, a déli Ladánybenéhez tartozik és inkább gyepes rét, szántóföld.
A medret elhagyva, hamar elértük a Felsőlajosra is átvezető széles homokutat, majd ezen már ugyancsak nem sok idő volt beérni Benére. Itt a gyerekek szép lassan elbúcsúztak, le-lemaradoztak és mentek haza, ha errefelé laktak. A többség egész az iskoláig jött velünk, és csak ott búcsúzkodtunk egymástól. Fél hat volt, alaposan elfáradtunk, mert becsülettel küzdöttünk.
A gyerekek előtt le a kalappal: egy végigdolgozott munkanap után, mindenféle pihenés nélkül, azonnal belevágtak egy túrába, azon majdnem négy órát gyalogoltak, jól elfáradtak, majd hazamentek és másnapra készültek, tanultak. A túrát végigjárók között voltak alsósok, másodikosok, harmadikosok is, akik különösen elismerést érdemelnek. De egyben az egész csapat is, mert nem kellett senkire rászólni, mindenki tudta, mit szabad, mit nem.  Egymást segítették, ahogy tudták, összetartottak, cipelték, támogatták akit kellett, és végig mosolyogtak, jókedvűek voltak. Ezen felül még nyitottak is az új ismeretekre, élményekre vágyva jöttek és azokat megkapva tértek haza.
Sok felnőtt tanulhatna tőlük kitartást, kíváncsiságot és csapatszellemet. Egy indián bölcsesség szerint: "egy felnőtt ember nem egy másiktól tanulhatja a legtöbbet, hanem a gyerekektől, mert ők az igazi tanítóink". Hoppá!...
Mindnekinek köszönjük a mai napot, fent és lent.

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Buti Zsófia (Ladánybene), Csávás Luca (Ladánybene), Csépe Laura (Ladánybene), Dorogi Kornél (Ladánybene), Dorogi Lili (Ladánybene), Ferenczi Péter (Ladánybene), Győri Ervin (Ladánybene), Jakobicz Alexandra (Ladánybene),  Jakobicz Viktória (Ladánybene),  Jakobiczné Puskás Tímea (Ladánybene), Kupás Fanni (Ladánybene), Nagy Attila (Ladánybene), Nagy Irén (Lajosmizse), Németh Martin (Lajosmizse), Pákozdi Vanda (Ladánybene), Sipos Luca (Ladánybene), Sipos Zsuzsanna (Ladánybene), Tóth Soma (Ladánybene), Tóth Tas (Ladánybene) és Trucza Martin (Ladánybene).