(628.) TÚRA A KUNBARACSI-ERDŐBEN


Időpont: 2019. szeptember 29. vasárnap
Útvonal: Kunbaracs - Harckocsi út - Öreg tölgy - Borovicskás - Gyöngyvirágos tölgyes - Kunbaracs
Táv: 10 km


Ha mindenki eljött volna, ahogy péntek este még állt a létszám, akkor negyvenketten lettünk volna a túrán, mivel azonban sok gyerek is érdekelt volna a dologban, néhányan lebetegedtek így kényszerűségből kilencen otthon maradtak. Harminchárom fővel és nyolc autóval "vágtunk neki" a kunbaracsi határnak.
A program igazából kényszermegoldásként jött létre, mivel szombaton lett volna egy Budai-hegység, de már előzetesen többen jelezték, nem érnek rá, így került vasárnapra túranap, de egész napos nem lehetett a másnapi iskola és munka miatt, így egy közeli helyet terveztünk felkeresni, tulajdonképpen egy félnapos túrára. Egyrészt ladánybenei gyerekek, egész családok jöttek az iskolai túra szakkör tagjai közül, másrészt a Petőfi Túrakör törzsgárdájából is megmozdultak néhányan.
A túra előtt a Deli tanyánál parkoltunk le. Ide telefonon találtam el, beszélve a tulajjal, megkérdeztem, ott hagyhatnánk-e az autóinkat a tanyája mellett, amíg túrázunk. Igent mondott, sőt mire odaértünk, a fű/gaz is le volt nyírva, így nagyon könnyen megtaláltuk a számunkra biztosított placcot.
Negyed kilenckor indultunk neki, némi mókolás után a tíz kilométernek.
Először az egykori Alsó-major helyén épített Herédi tanya épületeinek pusztuló, bokrokkal benőtt maradékát néztük meg, majd északkeleti irányban folytattuk. Hamarosan balra kanyarodtunk és egy papírnyár-erdő mellett csordogált a menetünk. Elhagyott, romosodó tanyák itt is voltak, például a Soltész-féle, amelynél mégsem az épületek, hanem öreg almafák szereztek örömet, rengeteg érett gyümölccsel a fa ágain és nagy körben a koronája alatt, a fűben. Régi, permetezést, metszést nem igénylő fajták ezek, amelyek fényes bizonyítékai, hogy vegyszer nélkül is lehetne termelni - sőt: úgy volna csak szabad igazán.
Amikor ezeket a fákat kb. 80 éve elültették, még nem a rablóbandaszerűen működő mezőgazdasági maffia működtette a növénytermezstést, mint manapság, hanem csupán a magának gyülölcsöt kívánó gazda. A fák közül mára három maradt meg, az egyik teljesen szétkorhadt törzzsel, hatalmas lyukkal, amelyben még égetés(!) nyomai is látszottak, ennek ellenére ez a fa is zöld lombot nevelt erre az évre. De hogy fog-e a követekzőkre is, hát... nem biztos. A másik kettő ép, eleven. Az almája pedig nagyon finom, lédús, édeskés, könnyű nyári almára emlékeztető ízű volt.
Annyira belemerültünk az eszegetésbe, hogy majdnem fél órát töltöttünk egy helyben.
A túrát a kunbaracsi tölgyes, az abban rejtőző Öreg tölgyfa felé folytattuk, szép borókás mező és sárguló kőrisfasor érintésével. A fát némi keresgélés után találtuk  csak meg, mert tényleg rejtőzik, a sűrűségbe csak kis ösvény vezet, aminek a bejáratát februárban könnyebb volt megtalálni, nem lévén ekkora levélzet a fákon-bokrokon, mint most. Aztán csak meglett, és mondhatom, érdemes a fa a felkeresésére. A lajosmizsei Mizsei Óriáshoz hasonló kinézetű és formájú tölgyfa nem túl ismert értéke a településnek, mert bár helyiek közül ismerik néhányan, idegenek nem. Most megint sikerült néhány embernek megmutatni, és mindannyian csodálták is.
Az Öreg tölgytől egy soha nem látott méretű - legalább 100 méter hosszú és több mint 5 méter magas - farakás meleltt haladtunk el - itt készítettük el a mai nap csoportképét -, majd az erdőt elérve, abban a Harckocsi út következett. Szép fenyveses elegyerdők szegélyezték két oldalt  a jól járható, régebben katonai járművek álal sűrűn használt, Táborfaláról a volt Szabadszállási laktanyákhoz vezető "hadi" utat. Bogi vezetésével itt  vette kezdetét a gombászati képzésünk, ő gyűjtött is néhány fenyőtinórút, de ezen kívül nem nagyon volt értékelhető termés, akkora a szárazság, hogy ami volt gomba, össze volt aszalódva már a termőhelyén, de a többségük ki se nőtt.
Az ország egyik legszebb, de mindenképpen legváltozatosabb erdejében jártunk. Része volt ez a szakasz annak a hatalmas kiterjedésű, Kunbaracs és Kunadacs közé eső rengetegnek, mely sejtelmes, elhagyatott, elképesztő, homokvidékhez képest nagy fajgazdagsággal bír fában, bokorban, a réteken pedig nyáron rengeteg virág virít, feltéve, ha van eső, és ebben az esetben még a gombák rengeteg féle formában is gazdagítják az aljnövényzetet;  az ebben az erdőben és ebből az erdőből élő rengeteg állatról, rovaroktól az emlősökig, nem is beszélve. Aki tud még hasonlót - persze, ha nem a Kiskunságban van, mert ott még van másik is -, jelezze.
A Harckocsi útról megint balra tértünk, és kis tisztások között kanyargó ösvényen mentünk, majd megálltunk, aztán megint nekiindultunk, megint megálltunk; sok gyerek volt, folyton másztak, nézelődtek volna, mi pedig engedtük, hiszen nem rohantunk. Ahogy elnéztem, a felnőtteknek se esett nehezére leheverni néha, és csak úgy ücsörögni, eszegetni, beszélgetni. Ahogy többen is megfogalmazták: mindenki eleget rohan hétköznap, ilyenkor meg nemmuszáj. Az egyik apuka annyira jól érezte magát és ellazult, hogy csak úgy ment volna, céltalanul, sőt, már-már odáig jutottunk, hogy egyikünk-másikunk haza  se akart menni, itt maradt volna még egy jó darabig. Aki még nemjárt ezen a területen, el se tudja képzelni, milyen szép és nyugodt itt azt erdő...
Az ezutáni szakasz egy kicsit nyíltabb részre vezetett minket; fehérnyárak, régi tanyahely eperfával, majd buckák, fenyveserdő, rengeteg borbolya következett. Aztán visszakanyarodtunk a falu irányába, és a PIROS KERESZT jelzésen nagyjából északi irányba mentünk tovább.
Megint elértünk egy szép tölgyest, nevezetesen a védett gyöngyvirágosat, aminek a gyöngyvirágos része, ősz lévén, nem annyira dominált, de a fák nagyon szépek voltak. És bár tölgyes volt, itt is belekeveredtek más fafajták - egyszóval megint az elegyes erdőt véltük felfedezni.
Aztán egy romos tanya, rozoga fakerítése, és a Kunbaracs előtti, mára száraz, de itt is hatalmas boróka-erdővel ékesített meder következett. Innen már, bár elég meleg volt, el is fáradtunk rendesen, hamar visszaértünk a reggeli kiindulópontunkra. Gyors búcsúzkodás, karikás, de csillogó szemek minden arcon, és elment mindenki a dolgára, pihenni, egyebek.
Vasárnapi túra volt  a mai, melyen váratlanul sokan voltak, és talán senki sem bánta meg, hogy eljött. Nem is nagyon lenne mit bánni abban, ha szép a táj, jó a levegő, kiváló a társaság, ezer a gyerek, millió a csoda...
Mindnekinek köszönjük a mai napot fent és lent! - de most külön a szülőknek is, akik hozták-vitték a gyerekeket, nemcsak sajátjaikat, hanem másokéit is. Nagy segítség volt ahoz, hogy a nap ilyenre sikerüljön!

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Csávás Luca (Ladánybene), Csávás Tamás (Ladánybene), Erdélyi Boglárka (Balázspuszta), Herczeg Patrícia (Kunbaracs), Hupka Flóra (Lajosmizse), Jakobicz Alexandra (Ladánybene),  Jakobicz Viktória (Ladánybene),  Kisjuhász Balázs (Lajosmizse), Kocsis László (Lajosmizse), Kőrösi Károly (Balázspuszta), Kupás Fanni (Ladánybene), Makai Szabolcs (Lajosmizse), Makai Szemira (Lajosmizse), Molnár Tonó (Kerekegyháza), Nagy Attila (Ladánybene), Nagy Ferenc (Ladánybene), Nagy Irén (Lajosmizse), Nagy Mihály (Ladánybene), Palya Szilvia (Lajosmizse), Rádi Rebeka (Lajosmizse), Rideg Ferenc (Ladánybene), Ridegné Kislőrinc Ágnes (Ladánybene), Salga László 2 (Balázspuszta), Sápi Jánosné (Lajosmizse), Selypes Viktor (Lajosmizse), Selypes Zoja (Lajosmizse), Sikár Józsefné (Lajomizse), Sipos Luca (Ladánybene), Sipos Zsuzsanna (Ladánybene), Sutus Gréta (Kunbaracs).