(612.) KESZTÖLC - KLASTROMPUSZTA TÚRA A PILISBEN


Időpont: 2019. június 9. vasárnap
Útvonal: Kesztölc - Pálos gyógynövénykert - Kétágú-hegy - Fekete-hegy - Pilis-nyereg - Vörös út - Legény-barlang - Klastrompuszta
Táv: 10 km


Ma a Pilisben jártunk. Nem elõször és nem is utoljára. Olyan hely ez is, mármint olyan hegység, ahova egy életen keresztül lehetne zarándokolni, lehetne kutatni az ösvényeit, szikláit, romjait, és még akkor se tudnánk róla mindent.
Nem is értem azokat az emebreket, akiket érdekel más ország is, mint ahova születtek. Képesek fél vagy egész világokat beutazni, keresnek, kutatnak, aztán vagy megtalálják, amiért nekiindultak, vagy nem; vagy még azt se tudják pontosan, miért indultak el. Kisebb mértékben azért csak rálelnek arra, amit kerestek, de rendszerint nem nagyon messze a szülõfalujuktól, -városuktól. Ugyanis amit keresünk, eleve ott van körülöttünk, csak nem látjuk a fától az erdõt. Így elvágyunk.
A nyelvünkbõl, kultúránkból, õseink tanításaiból, sorsából adódnak kérdéseink, azok alapján keressük utunkat, vagy úgy, hogy követjük õket, vagy hogy megtagadjuk. Aztán rájövünk, hogy magyarként nagyon nehéz máshol gyökeret ereszteni, illetve hogy az a másik ország jó is, szép is, mégse az igazi. De akkor mi hiányzik? Hát ami végig ott volt a szemünk elõtt - az itthon...
Itt van ez a maroknyi kis ország, ami persze nem volt mindig ilyen kicsi, szóval, ez a kis Magyarország, amit egy néhány óra alatt át lehet autóval szelni, keleti határtól a nyugatiig, nem távolság. A Földön egy kis pont mindössze. Mégis, olyan koncentrációban rendelkezik értékekkel, szépségekkel, titkokkal, ami méreteihez képest el sem hihetõ.
Itt van ez a kis ország, és nem ismerjük. Mármint a legtöbben. És sajnos nem is sokan kíváncsiak rá.
A Pilis egy felkapottabb hely, mint mondjuk a Kiskunság, de ennek is csak néhány "emblematikus" (valójában sznobokkal agyonzsúfolt) helye ismert vagy sikk. A ma felkeresett Kesztölc, bár földrajzilag nem nehéz odajutni, mégsincs ezek között. Azt nem tudom, hogy szerencsére-e, de nincs.
Namost, ha egy, a  fõvárostól nem messze lévõ, viszont elképesztõen szép vidék, nevezetesen a Kétágú-hegy és Fekete-hegy környéke nem annyira látogatott, pedig nem alföld, akkor mit csodálkozunk azon, hogy a Kiskunságba nem jön senki, legfeljebb, ha éppen a keleti határtól a nyugatiig, átutazik az országon, ugye...
Ma Pilisben jártunk, és ha már így alakult, elmesélném a nap krónikáját. Hátha eljutott eddig valaki az olvasásban...
Kesztölcre egy kicsit késõbb, 9-kor értünk, az elõre megbeszélt idõben. Ami várható volt, hogy ekkorra már annyira meleg lesz, hogy kiszállva autóinkból, nem sok kedvünk lesz az elõttünk és a falu fölött magasodó hatalmas hegynek nekivágni.
Kicsit odázva az indulás kényszerû bekövetkeztét, kocsmáztunk is egy keveset, közben egy kocsit kivittünk Klastrompusztára, hogy majd délután legyen mivel visszajönni a sofõrökkel az autókért, hogy Klastromon felvéve a túrázókat, hazaindulhassunk. De a hazaindulkásig még történt ez-az.
Lajosmizsérõl öt autóval mentünk, Kesztölcön egy hatodikkal vártak Gyuláék, majd a már említett kocsmát letudva, nem volt tovább lehetõségünk a halasztásra, fél tízkor elindultunk. A rövid, Kesztölcön vezetõ részen már égetett a Nap és az aszfalt is nyomta felfelé a hõt. Néhány nap alatt a tavaszias, esõs, borongós idõbõl, szinte egy csapásra lett harminckét fokos nyár.
A faluból, a térkép szerint egy SÁRGA KERESZT, valójában azonban egy ZÖLD SÁV jelzés vezet elkõbb a temetõbe, majd fel egészen a hegy nyergéig. A két jel "azonosságára" hamar ráébredtem, szerencsére, így nem volt gond az út.
A falu fölött már nagyon meleg volt, de a kilátás az alacsonyabban fekvõ részekre és a távolabbi Gerecsére pazar volt.
A hegyoldalban, még a lankán, egy Pálos gyógynövénykert nevû kis parcella van, amelyben illatos, szagos, színes növények - levendula, kakukkfû, stb. -  nõnek. Feltételezések szerint a közeli klastromban élõ pálosok is ilyesmit termeszthettek maguknak, ennek emlékére jött létre ez a kertecske.
Fentebb már szinte menekültünk volna az árnyékba, ha lett volna, de csak közvetlen a Kétágú-hegy nyergénél értünk lombos-árnyas erdõbe.
A végsõ mászás elõtt még pihegtünk néhány percet, majd összeszedve minden bátorságunkat, nekivágtunk az 505 méter magas, sziklás csúcs elérésének. Kicsit hûvösebb idõben nem lett volna gond, így se lett akkora, de azért meg-megálltunk, mint a Mama, József Attila versében. Csak nekünk a hátunkon nyikorogtak a zsákok, és nem kezünkben a kosár.
A csúcs erdõs, de egy sziklás kilátópont közelében van, így onnan szép kilátás van a déli fekvésû tájra. Itt már mindenkire ráfért egy bõ fél órás szieszta.
Miután kigyönyörködtük magunkat, már a fennsíkon, egy sokkal kényelmesebb, hûsebb-árnyékosabb órás gyaloglás következett, amit a felnõttek is jókedvûen, de a gyerekek végre önfeledten játszadozva tudtak le.
A szekérúttól nem nagy kitérõ lett volna a Fekete-hegyi kulcsosház, de ezt most kihagytuk, helyette a Pilis-nyeregbe akartunk mihamarabb megérkezni, mindenki várta, követelte már a beígért déli pihenõt és a nyársalást. Igaz, hogy jócskán elmúlt dél, de ez senkit sem zavart abba, hogy megérkezésünk után nyomban a tûzrakáshoz fogjunk, majd az alapanyagokat készítettük elõ; ki szalonnát, ki kolbászt, ki egyebet. Majdnem másfél órát sütögettünk, ültünk és ettünk beszélgetve, adomázva - persze, az ifjúsági tagozat eközben sem érte be játék és rohangálás nélkül. Némelyikünknél több energiájuk volt ma is...
Idõben erõsen elõrehaladva, hoyg azt ne mondjam, késésben, fél három után indultunk végül el a nyeregbõl, lefelé tartva Klastrompusztára.
Az út végig lejtett, ami nem volt baj fáradt tagjainknak és fáradt tagjaink tagjainak se.
A levezetõ rész hatalmas bükkösök között szinte bújócskázó keskeny ösvényen gyaloglást jelentett. Persze, minden ragyogó zöld volt, rajtunk kívül csak egy-két szembejövõ turista járt. Ezt a szakaszt Vörös útnak nevezi a térkép, és nagyon szép; az elõbb enyhén ereszkedõ út egy idõ után, hirtelen egy mély és meredek bevágódásba, horhosba torkollik, és így ér le Kalstrompuszta fölé, ahol egy elágazás következik. Balra fel a Legény-barlang, jobbra le a kolostorrom, a büfé az életet jelentõ hûs vízzel, jégkrémmel. Nem kérdés, melyik volt abban a pillanatban vonzóbb, amikor odaértünk, a társaság becsületére legyen mondva, nagyrészt mégis a barlanghoz kapaszkodó meredeket választották. Itt egy fél órát töltüttünk, majd már tényleg nem volt akadálya, hogy Klastrompusztára érjünk.
Itt a híres-neves, Boldog Özséb által alapított, elsõ pálos kolostor romjai lettek volna igazán méltó befejezése a túrának, a régi kulcsosházzal, kereszttel, mi mégse ennek örültünk, hanem gyarló módon, inkább a Tölgyfa büfébe siettünk. Itt egy újabb bõ órát töltöttünk, és mindent pótoltunk, amit egész nap nem volt módunkban megtenni.
Majdnem öt óra volt, mikor végül aztán elköszöntünk egymástól és elindultunk haza. Néhányan még Alsónémediben egy fagyira is megálltunk, kedveskedve gyerekeinknek, akik nagyot küzdöttek a mai extrém melegben.
Nyolc elõtt nem sokkal, már majdnem szürkületben értünk haza.

Mindenkinek köszönjük  a mai napot, fent és lent!
 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Drabant Márk (Ladánybene), Drabant Máté (Ladánybene), Jacobi Mónika (Lajosmizse), Jacobi Shay (Lajosmizse), Jakobicz Alexandra (Ladánybene),  Jakobicz József (Ladánybene),  Jakobicz Viktória (Ladánybene),  Jakobiczné Puskás Tímea (Ladánybene), Kelemen Csaba (Kecskemét), Kelemen Marcell (Kecskemét), Kelemen Olivér (Kecskemét), Kelemenné Barta Ágnes (Kecskemét), Kovács Gyula (Szentes), Mátyás Ferenc (Ladánybene), Mátyás Katalin (Ladánybene), Nagy Irén (Lajosmizse), Sápi Jánosné (Lajosmizse), Sikár Józsefné (Lajosmizse) és Virág Éva (Budapest).