(638.) TÚRA A HOLDVILÁG-ÁROKBAN


Időpont: 2019. november 16. szombat
Útvonal: Lajosforrás - Janda Vilmos ház - Gyopár-forrás - Csíkóváralja - Holdvilág-árok - Lajosforrás
Táv: 10 km


Ma sokadszor látogattunk  vissza a Holdvilág-árokba. A csapat zöme még nem járt itt korábban, ezért szívesen vették a számukra ismeretlen világ megismerését.
A túrára Lajosmizséről és környékéről három autóval indultunk, Imréékkel pedig a Lajosforrásnál beszéltük meg a találkozót. Ők voltak a negyedik autó.
Reggel nyolc után indultunk el a túrára, a vártnál járhatóbb szekérúton; az elmúlt két hétben annyi eső esett, hogy még az is felmerült, elhalasztjuk a túrát és máshova megyünk helyette, annyi sárra számítottunk. Ebből szerencsére semmi sem volt valós, és csak egy rövid szakaszon csúszkáltunk a 10 km-es távon.
Az első látnivaló egy erdészeti emlékmű volt, ami mint faragvány míves munka, de különösebben nem érdekes.
Ezután alig ereszkedő, levelekkel szép színes rétegben borított szakasz következett.
Jelzésünkön, a SÁRGA KERESZTEN hamarosan elértük a Janda Vilmos kulcsosházat, ami Hubertusz ház néven is fut. Odaértünkkor egy idősebb úr nyitotta épp az ablakait, nyilván szellőztetési célból. A kis házikó régebben a vadászokat szolgálta, aztán a túrázókat is. Ma talán még mindig volna lehetőség a kibérlésére és el is lehetne itt tölteni néhány napot, teljes nyugalomban és csendben, de ezzel kapcsolatban nem egyértelmű a helyzet.
Villany nincs, forrás is csak fél órára. De az esővizet egy tartályban összegyűjtik. A vízfogyasztás csak hozott anyagból, illetve esők után a forrásból és a tartályból megoldható. Aszályosabb időszakban a távolabbi Lajos-forrás vize lehet a megoldás.
A háznál kicsit elkavarodtunk, mert mai túravezetőink, a gyerekek locsifecsiztek, és nem nézték annyira, hol van jelzés, hol nem; ez még nem lett volna baj, de személy szerint én is csak mentem és beszélgettem, így kétszer is elkavarodtunk a nap folyamán, igaz, csak néhány száz méterekre.
Visszatalálva tehát a helyes útra, némi horhos-járás után, a háztól a ZÖLD KÖRÖN folytattuk. A következő objektum a Gyopár-forrás volt. Már a háznál is reggeliztünk, ahogy pedig elértük a szép foglalatú, de általában száraz forrást - ma csordogált egy kicsit -, egyesek megint enni kezdtek. Nem tudom, mi üt az emberekbe ilyen alkalmakkor, lehet, hogy a tiszta levegő, de lépten-nyomon a táskákban matatunk és csak eszünk, eszünk. Legfőképpen pedig a gyerekek... :)
A forrástól megint jelzést váltottunk, így Csikóváralja egykori turistaházához a ZÖLD NÉGYZET vezetett át. A többszintes objektum magántulajdon, így nem szolgál régi funkciójában, mint ahogy az egész országból már szinte teljesen eltűntek a régi turistamenedékek, amelyek közül nem is kevés még a nyolcvanas évek végén-kilencvenes évek elején is, nemcsak szállással, hanem büfével, sőt: meleg konyhával várta a betérőket. Ma igazi menedékház talán három van az országban, ezek csak gyalogosan közelíthetők meg, de tényleg menedékek: szállás, víz, főtt étel is akad bennük (Pilis: Kő-hegyi menedékház, Mátra: Ágasvári turistaház, Börzsöny: Nagy-Hideg-hegyi menedékház). A többi vagy néma csend, vagy nyiltszínű rablógazdálkodás, elsősorban nem is a bakancsos, hanem sokkal inkább a pénzes vadász vagy autós kuncsaftoknak. Majdnem természetbarátot írtam, de utolsó pillanatban visszahúztam az ujjam a "T" betűről (az 5000 Ft-os szállásdíj, per pofa, egy négytagú családnál, nem a laza kategória, főleg nem a bakancsos).
Csikóváralja már a Pomáz-pilisszentkereszti műút mellett van, pár száz méterre, odahallatszott a járműforgalom, fák által némileg szűrt zaja. Nevét a fölötte magasodó két régi földvárról-sáncról, a NAgy- és Kis-Csikóvárról kapta.
Innen a mai nap legrondább egy kilométere következett, a PIROS SÁV jelzésen, végig Kiskovácsi elhagyott, romos épületei mögött, kerítés mellett, amit a nehezen járható ösvény sem segített, de az, amennyi szemetet ide kiraktak mindenféle trógerek, és azokban kellett bukdácsolnunk, azokat kellett kerülgetnünk, undorító volt.
Szerencsére hamar túljutottunk rajta, és már meg is érkeztünk a Holdvilág-árok kapujába, ahol cserkészek gyűjtöttek, a vezetőjük utasítására SZÁRAZ fát, és próbáltak tüzet rakni, ami az elmúlt két hét esőit figyelembe véve, nem lehetett nekik könnyű...
Az árok egy gyengén csordogáló kis patakkal indul, mármint fejeződik be, mert ez az alsó vége, nekünk a túra benne itt kezdődött. Átkeltünk rajta, majd a túlparton gyalogoltunk. Eddig nem nagyon találkoztunk túrázókkal, itt egész családok jöttek-mentek közöttünk.
A völgy az elején még csak egy kis bemélyedés, ami egyre inkább meredekebben vágódik a hegybe, majd a felső zárlatánál már sziklafal kíséri az utolsó száz métereket.
Az itt vezetó PIROS KERESZT turistaösvénye többször átkelésre késztet a kis folyáson, ami nem is a vízmennyiség, mint inkább a csúszós-sáros környezet, a kidőlt fák és a mohás kövek, sziklák, a viszonylagos nagy szintek miatt volt izgalmas. Úgy értve persze, hogy leesni néhány méter is komoly mélységnek számít...
Azért csak haladtunk, egyre beljebb és beljebb. A társaságnak nagyon tetszett a hely, sokat beszélgettünk, nevettünk, estünk-keltünk - és persze fényképeztünk, ahoyg csak bírtunk. A völgyben álló fák, elsősorban bükkök és tölgyek mindehhez még olyan színeket, színes foltokat adtak díszként és díszletként, amiket ott helyben sem voltunk képesek ésszel felfogni, itthonról a képeket nézegetve, pedig egyszerűen visszaadhatatlan.
Többször megálltunk, de igazán akkor, amikor elfogyott az ösvény, magas kőfalak között találtuk magunkat, és mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy nem nagyon maradt más út, mint a magas Meteor-létrán kimászni a szakadékból.
Előjöttek szorongások, tériszonyok, fáradtságok, ráadásul a létra sáros, hideg és csúszós volt, és ha ez még nem lett volna elég, volt velünk hat aprónép is, a kisebbek tényleg aprók. De fel se merült senkiben, hogy menekülőutat keressen, és a gyalogösvényen menjen föl, amerre egyébként a hivatalos turistaút is vezet. Ha kaland, hát kaland!
Szerencsésen fel is értünk mindannyian, igazi csapatmunkával; fentről apukák segítettek a kimászásnál, mi lentről úgy mentünk, hogy minden gyerek alatt közvetlen ment egy felnőtt, testével is óvva a leesésétől őket. Felérve nagy szusszanás, majd szép lassan kezdtünk flegmulni, vagyis egyre inkább lazának mutatni magunkat, hogy tulajdonképpen ez semmi se volt - a szemek és szemaljak mást mutattak. Itt már olyan fáradtak voltunk, hogy többen alig vonszoltuk magunkat.
Pedig a legnehezebb még ezután következett. Mászni, vagy kétszáz méter szintet, két helyen szinte függőleges ösvényen, a Lajosforrásig. Nagyon nehezen, az átlagosnál is nehezebben, de megcsináltuk. Az Alföldet emlegettük, bárha itt volna most...
A Lajosforráshoz borult, kicsit nyomott időben értünk, holtfáradtan. Az Imréék által hozott száraz gyújtóssal sikerült tüzet csiholni, mert száraz fa egy arasznyi se akadt, a széles határban. Ez meggyújtotta, ez feldarabolta, ez előkészíette, ez megsütötte, ez pedig megette. Elosztottuk a feladatokat.
A lakoma dísze, az előző napon Sárika túratársunk által készített bombatorta volt, ami egyrészt nagyon finomra sikerült, az egész csapat részesült belőle, másrészt érezetük benne Sárika szeretetét, amit a csapatnak küldött vele. Köszönjük!
A szalonnasütés után gyorsan pakoltunk, mert kicsit áthűltünk, vizes háttal üldögélve. Az időjárás nem olyan volt, mint amilyet jósoltak, mert se a Nap nem sütött ma, se 17 fok nem volt, jó, ha 12.
Erős jókedvvel ültünk autóinkba, még ekkor is ugrattuk egymást, ahogy egész nap. Régen röhögtünk egy túrán ennyit.
Szóval, elindultunk, de hazaindulás előtt még letértünk a Dömörkapui-vízeséshez, ami után pedig már tényleg nem maradt más választásunk,mint búcsúzkodni és hazamenni. Ez bő óra alatt, sikerült is.
A mai nap megint a természetjárás ünnepe volt, egy nagyon szép helyen, amihez az emberi tényezők is sokat hozzátettek.
Köszönjük a mai napot, fent és lent.

Mindenkit várunk jövő héten szombaton az Árpád Útján sorozat zárótúrájára is!

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Jakobicz Alexandra (Ladánybene), Jakobicz József (Ladánybene), Jakobicz Viktória (Ladánybene),  Jakobiczné Puskás Tímea (Ladánybene),  Kocsis László (Lajosmizse), Nagy Irén (Lajosmizse), Palya Szilvia (Lajosmizse), Popovics Zsuzsa (Kecskemét), Selypes Viktor (Lajosmizse), Selypes Zoja (Lajosmizse), Tóth Balázs (Budapest) és Tóth Imre (Kecskemét).