(618.) BÖLCSKE - DUNAFÖLDVÁR TÚRA


Időpont: 2019. augusztus 10. szombat
Útvonal: Bölcske - Kis-Duna - Löszfennsík - Duna-part - Löszfennsík - Dunaföldvári pincék - Kálvária - Dunaföldvár
Táv: 11 km


Vannak napok, amikor minden ideális, a túra ideje szinte elszalad, az élmény repülésszerű és csak nevetünk, beszélgetünk, eszegetünk. Nézzük a tájat és örülünk a szép világnak. De ez a mai túra nem ilyen volt.
Nagyon korán, 4.50-kor keltünk, gyerekeknek ez övön aluli. 6-kor indulás, 7 után érkezés Dunaföldvárra. A buszra vártunk még egy keveset, addig jutott idő a restiben egy kávéra is. Busszal Bölcskére mentünk.
A kis faluban nagyon szép dolgok vannak, például a református templom kertje és a parókia, aztán a  III. András-szobor, majd a római katolikus templom udvarán lévő római kori kőtár és maga a templom, a hozzá vezető idősebb fenyőfákkal. A templomnál éppen a vasárnapi misére készültek elő, felajánlották, ha már nyitva van, nem nézünk-e be? Természetesen, megköszöntük a lehetőséget és betértünk. A belsőben nagyon szép falfestések és szentek szobrai.
Timi spontán, ihletett állapotában, egy szép zsoltárt énekelt, a gondnok nénik nem kis csodálkozására. Tulajdonképpen, ha úgy vesszük, einstandoltuk a református vallásnak ezt a szép katolikus fészket.
A faluban sok időt el lehetett volna tölteni, a helyiek nagyon néztek minket, egy férfiember beszélgetésbe is elegyedett Robiékkal és nagyon üdvözölte a kecskeméti lányokat... De menni kellett tovább, mert már ekkor, 8.30 körül nagyon meleg volt, égetett a Nap, állt a levegő. Ilyenkor az emberek strandra mennek fürödni és nem egy gyalogtúrába fognak bele, kisebb gyerekekkel. De mi nem ők vagyunk.
Először a Duna-ártérbe gyalogoltunk le, amely ugyan kicsit árnyékosabb és szellősebb, de annyi volt benne a szúnyog, hogy mire bő két óra múlva kiértünk belőle, már egy centi ép részünk se maradt, amelyiken nem lett volna csípés. Az igazság az, hogy egész nyáron mentünk volna Duna, Tisza mellé, voltak nagyon szép túraterveink, de éppen a szúnyogok miatt nem vágtunk bele. Ez volt az évben az első ilyen alkalmunk, amikor egy ártéri erdőn kelelett átküzdenünk magunkat. Kibírtuk.
Aki nem a csípésekkel volt csak elfoglalva, az észrevehette a szépségét is a helynek. Kis-Duna-ágak, mocsaras területek. Kis tanyák a víztől nem messze, amikben kibírhatatlannak gondoltuk az életet, hogy lehetett itt bármikor is elviselni ennyi szúnyogot? Arról nem beszélve, ha elindult tavasszal a Duna, ezek víz alatt lehettek...
Gombák, furcsa virágok, növények. Hatalmas liánok a fákon, és maguk a hatalmas ártéri nyárak, füzek, tölgyek. Itt-ott egy-egy horgász, még természetfotóssal is találkoztunk. Semmibe vezető gazos szekérutak, kenuházakhoz, vízhez vezető lépcsősorokhoz. Sorolhatnám. Minden gyötrelme mellett, ezt a szakaszt is személyesen kellene látnia annak, aki igazán kíváncsi rá, elmesélni ezt sem lehet.
Mind azt hittük, ennél keményebb már nem jöhet. De a java még hátra volt.
Egy majdnem négy órás, tűző napon menetelés, árnyék és a vége felé már víz nélkül. Árnyékban 33 fok lett volna, ha lett volna felettünk ilyesmi, a napon lehetett közel 40. Szerencsénkre, az út a fennsíkon szépen gondozott gyümölcsösök között haladt, így tudtunk csipegetni egy kis szilvát, barackot, szőlőt - sőt: augusztus 10-én még egy fán, ehető meggyet is találtunk, a gyerekek nem kis örömére.
A túra legszebb része az volt, amikor kis hétvégi házak, kertek között, jelzetlen úton navigálva, gazos telkeken átmászva, végül egy löszfalról csak gatyaféken tudtunk lecsúszni, és megérkeztünk a Nagy-Duna erdős részére, majd a partjára, ahol kinyílt a világ.
A hűs dunai szél, amely egy dalban kisgyereket altatna el, itt most velünk tette majdnem ugyanezt. Árnyékba húzódtunk egy sarkantyú kövezésénél, kis öbölben és a hűsítő szélben majdnem egy órát lazítottunk. Nem győztünk ámulni a természet szépségén, ennek a fenséges folyónak csillogó víztükrén. A gyerekek nyomban lehajították cipőiket, nadrágjaikat és  pancsoltak a szélében, kb. fél méteres vízben, felnőtt támogatással.   Mások felfedező útra indultak vagy csak bambán bámultak, mert egyszerűen olyen békés volt a hely, hogy más eszünkbe se jutott. Ez a kis meglepetés-kitérő életmentő volt mentálisan, a nyűglődő, vergődő társaságnak, amely persze érthető okokból kínokkal élte meg a hőséget, a túrázásra szinte alkalmatlan időjárást és a vízhiányt. De a nehézségek mindig csak emelnek az élményszerűségen, feltéve, ha hagyjuk így megközelíteni a dolgot.
Semmi kedvünk nem volt tovább menni, de még több mint 3 km volt a földvári kálváriáig, túránk nagyjábóli célpontjáig. Továbbra is napon, de most már nem meleg volt, hanem forróság. A vizünk szinte kivétel nélkül elfogyott, egy-egy kortyokkal, fél literekkel segítettük egymást, ahogy tudtuk.
Egy helyen váratlanul, de megint egy csoda! - kopaszbarack-fát vettünk észre, amelyen érett, meleg gyümölcsök kínálták magukat. Az ízük és a levük új erőre keltette a társaságot. Összeszedtük magunkat és nekivágtunk az utolsó résznek.
Már majdnem 2 óra volt, amikor Dunaföldvár szélére értünk, járni nem volt erőnk, mégis nekivágtunk a Kálvária-hegynek, ahonnan gyönyörű kilátás volt a jutalmunk. A hely egyetlen hátránya, hogy itt se volt egy tenyérnyi árnyék se, pedig itt volt a nap legmelegebb része.
Összefoglalva: a mai túra kemény taposás, kínlódás és önmagunk legyőzése volt, már aki felvette a kesztyűt. De ahogy az indián mondás szól: "ha a szem nem könnyezett volna, a lélek nem látott volna szivárványt." A végére pedig, aki akarta, megláthatta azt is. Mert mi más lett volna a sok szépség, egymás segítése, a rengeteg gyümölcs, a végig küzdő gyerekek, a kilátások, és a Duna!
Minden nehézség ellenére, bánhatja, aki nem jött, bár nem nagyon fogja senki...
A nap hősei a 4 aprónép voltak, akik oroszlánként küzdötték végig az egész túrát. Büszkék vagyunk rájuk!

Köszönjük mindenkinek a mai napot, fent és lent.

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Bálint Sarolta (Kecskemét), Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Forczek János (Kecskemét), Kocsis László (Lajosmizse), Mátyás Katalin (Ladánybene), Nagy Irén (Lajosmizse), Palya Szilvia (Lajosmizse), Selypes Viktor (Lajosmizse), Selypes Zoja (Lajosmizse), Tóth Róbert (Lajosmizse) és Viczián Tímea (Lajosmizse).