(635.) TÚRA BENE VITÉZ ÚTJÁN


Időpont: 2019. november 3. vasárnap
Útvonal: Ladánybene - Mogyorósdűlő - Templomdűlő - Iskola - Erdő-hegy - Borókás - Gödörállásdűlő - Ludányi-kereszt - Ladánybene
Táv: 16 km


A mai napra jósolt esős idő ugyan néhány érdeklődőt otthonmaradásra csábított, a többség elindult, lesz, ami lesz. Aki el tud igazodni az előrejelzések csöppet sem nehéz, ám annál manipulatívabb világában, tudta, hogy nem fog esni a túra idején, sőt: ahogy tapasztaltuk, délben még a Nap is megmutatta magát.
A túra reggelén az eredetileg jelentkező huszonhét fő helyett tehát csak tizenkilenc jött el a ladánybenei iskola elé, amely szám amúgy nem nevezhető rossznak. A gyerekek nagy lelkesedéssel várták, hogy elinduljunk. Pár perccel nyolc óra után, a kunbaracsi út irányába el is kezdtük a gyaloglást.
A falut elhagyva kicsit szeles, hűvös volt még az idő, de amikor a Mogyorósdűlőbe tértünk és elértük az erdőt, adódott némi szélárnyék. Itt rögtön meg is álltunk enni. A fákon, november lévén, nem sok levél maradt, de alattuk, a sűrű avarban, az elmúlt napok esőjének köszönhetően, kukucskált néhány gomba, sőt, fatörzsön is láttunk laskát.
Folytatva, egy szép borókás rész következett, amely azért volt különleges, mert nem taroztak alájuk buckák, a laposban álltak, ligetesen, szétszórva. Fényképeztünk ezerrel, rengeteg szép részlet adódott, ahogy a nap további részében is.
A Mogyorósról egy széles, kicsit dombosabb mezőn kell átvágni. Itt a jelzések hiányosak, kicsit nehezen követhető az útvonal, mert több száz méter hosszan nem volt mire festenünk. Mi persze tudjuk, merre kell haladni, de aki idegenként jár erre, elnézheti. Bár az is igaz, hogy nem lehetetlen megtalálni a helyes járást, legfeljebb kicsit tenni kell érte fejben is.
A Templomdűlőre érve, a szokásos látvány tárult elénk: a régi iskola, amelynél most először láttunk embereket, akik valószínűleg pakoltak vagy karbantartottak éppen, illetve az épület előtti leharcolt, méltóságától megfosztott feszület, lelopva róla a Jézus. A faluban azt is hallani, kik vitték el, de végül is mindegy, nem írom le a neveket, mert nem a mi dolgunk az igazságszolgáltatás. Akit leloptak a keresztről, nagyobb hatalom, majd ő elintézi velük. Mert azt még istentelen ember sem gondolhatja, hogy ezt, ilyen síkon meg lehet úszni...
A feszület és az iskola együttese megmentésre méltó emléke lenne a felunak, amely amúgy nem dúskál régi épületekben és útmenti keresztekben sem. Mindkettő állapota méltatlan a múltjukhoz, és az a faluhoz is. Reméljük, egyszer valami csoda folytán annak ellenére is rendeződhet a sorsuk, hogy nagyon távol vannak mindentől, gyakorlatilag a senki földje kellős közepén.
Az iskola után a dűlőúton folytattuk, szerencsére csak alig süppedő homokban, mert az eső itt is megtette jótékony hatását. Irányunk nagyjából északnyugati, következő állomásunk a már tatárszentgyörgyi oldalon elterülő Erdő-hegy és buckái. Addig még láttunk egy lovasbirtokot, majd egy kissé rejtélyesebb, de elhagyottnak látszó tanyát, amelynél érdekes kapufelirat figyelmeztetett - volna! - a házőrző vadállat-mivoltára, ám sajnos, életnek se állati, se emberi szinten nem volt nyoma. A kapu előtt álló postaláda kis házikót formázott.
Elértük hamarosan a megyehatárt, átléptünk a Pest megyei részre, utunk szép fenyvesbe váltott. Annyira üde volt az egész, a nyomott, párás időben, némileg felfrissülve, jól érezhető, átható fenyőszagot árasztott magából az egész.
A "hegy" tetején áll a hatvenes években épített geodéziai torony, ami kilátó is volt egy időben, ma már egyik funkcióját se tölti be. Összedőlni nem fog, mert erős vasbeton szerkezet, de ha lehet állva meghalni és a halál után nem-eldőlve úgy is maradni, akkor ez a torony ezt is tudja. Ha valaki felkarolná az ügyét és pályázati pénzből, turisztikai fejlesztésként, egy igazi, klassz, jól és balesetmentesen is használható kilátót építene belőle/köré, messze vidék legérdekesebb kilátóhelyét hozná létre, amelyet egészen biztosan sokan felkeresnének. De egyelőre ebben az ügyben még nagy a csend...
A kilátó után nem sokat kellett már csak menni, és elértük a "szentgyörgyi" utat, vagyis a Tatásrszentgyörgy és Ladánybene között vivő aszfaltot. Ezen átkelve a kutyamenhely mellett vezetett a szekérút, ami itt is és már egy ideje, a megyehatárt is jelentette. Jobb kéz felé Ladánybene, balra Tatárszentgyörgy fekszik. Mi pedig, mint egy kötéltáncos, a kettő között egyensúlyoztunk, billegtünk át egyik vagy másik oldalra.
A benei oldalon volt egy szép sárga tanya, ami nemrégen még úgy tűnt, végképp legyőzi a rossz sors, de alaposabban szétnézve benne, mintha javítások, talán felújítás nyomait vettük volna észre. Hátha mégis megmenekül...
A kopaszabb rész előbb szép allésba, majd telepített fenyőbe váltott, végül pedig egészen közel értünk a táborfalvi katonai terület egészen varázsaltos és vadregényes vegyes erdejéhez, amelyben elmesélhetetlen élmény járni-kelni. A növényzetet főleg termetes erdei fenyők, szép fehérnyárak és rengeteg boróka jelenti, köztük sok mohás fatörzs, helyenként összefüggő fenyőtű-moha szőnyeg, több száz méteren keresztül, és a rengeteg cserje, úgymint galagonya, csipkebogyó, borbolya, és sok kökény. És ha ez még nem lenne elég szép, a késő ősz színei felteszik azt a bizonyos pontot az i-re. Egész Ladánybene legszebb erdeje ez a néhány kilométer a Gödörállásban, hasonló csak a Kunbaracs-kunadacsi részen van. Aki igazán szépet akar látni, alig néhány kilométerre a falutól, betonúttól, keresse fel ezt a területet. Nem nagyon akarja majd otthagyni...
A túra utolsó szakasza már csak arról szólt zömében, mikor érünk végre a faluba.  A Hostya-tanyánál elértük a lakott terület szélét, majd egy szűk fél órás menet várt még ránk az iskoláig, ahol reggel parkoltunk. Útközben, az utcákban elköszöntek és lekanyarodtak otthonuk irányába azok, akinek fölösleges lett volna a célig velünk tartani. Az iskola előtt a maradék, mosolygósan, de karikás szemekkel búcsúzkodott, köszönte a túrát, én nekik a részvételt. Mindenkire ráfér a pihenés, mert nem volt könnyű, végig homokban, a mai túra. De ennyi szépségért, amit ma láttunk, muszáj volt egy kicsit szenvedni is.
Ha az ember nem vállal plusz gyötrelmet, áldozatot, fáradtságot, esetleg izomlázat, a megszokotthoz képest, akkor élményekben sem kap semmi pluszt: szebbet, csodálatosabbat és  felemelőbbet a megszokottnál...
És még egy gondolat: turistaként más szemmel nézi az ember azt, ami amúgy a lakóhelye. Minden embernek kellene az a képesség, hogy a szépet attól függetlenül is észre akarja venni és arra rá akar csodálkozni, hogy ott él-e, vagy úgy véli, hogy ismeri, esetleg unja. Kellő nyitottsággal és kíváncsisággal le lehet győzni az ilyen hiányokat, és lehet gyönyörködni akár Ladánybenében is. Aki ma eljött, gyönyörködött.
Nem utolsó sorban, Boróka teljesítette élete első 16 km-es túráját is.
Köszönjük mindenkinek a mai napot, fent és lent.

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Fejes-Tóth Julianna (Ladánybene), Ferenczi Péter (Ladánybene), Fojta Szilvia (Dabas), Hardi Laura (Ladánybene), Hardiné Halmavánszki Klára (Ladánybene), Kocsis László (Lajosmizse), Nagy Attila (Ladánybene), Nagy Ferenc (Ladánybene), Nagy Irén (Lajosmizse), Nagy Mihály (Ladánybene), Ódor András (Dabas), Palya Fanni (Lajosmizse), Palya Szilvia (Lajosmizse), Selypes Viktor (Lajosmizse), Selypes Zoja (Lajosmizse) és Seres Szonja (Lajosmizse).