(634.) TÚRA AZ ÁGASEGYHÁZI-ERDŐBEN ÉS A FÜLÖPHÁZI-BUCKÁKON


Időpont: 2019. október 26. szombat
Útvonal: Báránypirosító tanösvény - Ágasegyházi-erdő - Vándorhomok - Strázsa-hegy
Táv: 11 km


A mai nap nem így alakult volna, ha az eredeti terv szerinti, nagykőrösi helyszínre tervezett túra megvalósulhat. De sorozatos vadászatok miatt nem mehettünk oda, így egy másik erdős környéket kellett választanunk, amivel csak az volt a gond, hogy teljesen lutri volt kitalálni, hol nem lőnek. Az Ágasegyházi-erdőre esett a választásunk, talán ott nem annyira volt esélyes a dolog, hiszen még vadles se nagyon van a legnagyobb részén - szerencsére. Nem is csalódtunk, vadászoknak semmi nyoma nem volt a túrán...
A fülöpházi Naprózsa Oktatóközpont parkolójában találkoztunk huszonegyen, nyolc órakor, öt autóval négy irányból érkezve. A reggel nagyon furcsa volt, mert ugyan 20-25 fok közötti hőmérsékletre készültünk dél körül, ám a hajnali órákban alig volt 2-3 fok, hozzá pedig akkora köd, amiben néha, országúton is! alig lehetett 100 méterre ellátni. Az odaút kocsival így életveszélyes volt, különösen, amikor a szemben sávban többször is olyan autó jött szembe, amelyik nem kapcsolt lámpát...
A parkolóban kissé dideregve, álmosan másztunk elő a biztonságot és meleget jelentő autóinkból, de hamar elhagytuk a nyűgjeinket, mert nagyon megörültünk egymásnak. A mai napon a törzsgárdából, amelyik rendszeresen jár velünk hónapok óta, jónéhányan nem tudtak velünk tartani, viszont voltak régebben látott arcok és néhány új próbálkozó is akadt. Vagyis szép számban, de korántsem a megszokott csapattal vágtunk neki negyed kilenc után a túrának.
A társaság lassan mendegélve, álmosan csordogáló beszélgetésekkel hatolt egyre beljebb és beljebb a tájban. Hamar szembesültünk azzal, hogy nemcsak a közforgalomban, de a buckák között és az erdőben se látszott szinte semmi a környezetből. A Nap még egyáltalán nem tudta megmutatni magát, sejtelmesen rajzolt halványsárga karikákat a ködfoltokra, majd némi önbizalmat összegyűjtve, kilenc óra után, egyik pillanatról a másikra, csak sikerült áttörnie a ködfüggönyt, fényével is emelve mai előadásunk színvonalát.
A túra két területen vezetett minket, ha nem is végig, de alaposan belekóstolva mindkettőbe: az egyik az ágasegyházi oldalon elterülő, szinte teljességgel ismeretlen erdő, gyönyörű borókákkal, fenyvesekkel, nyárakkal, helyenként járatlan utakkal, nyiladékokkal.  A másik, a tőle északabbra elhelyezkedő fülöpházi buckavidék, az 52-es főút által gyakorlatilag kettő vágott csodavilág. Így, a kettő, egy fél napba belesűrítve, a hozzá adódó és néhány óra alatt húsz fokot melegedő, kora télből a késő nyárba váltó időjárás egészen szürreális élménnyé változtatja az egészet. Pedig nagyon is helyén volt minden és nagyon is pontosan érthető/érezhető volt minden rezdülése a természetnek. De sajnos, képekkel ez sem adható vissza, mint ahogy semmilyen más túra sem. Sehol, semmikor. Az igazi mélységét és emelkedettségét az ilyen helyek felkeresésésének csak az ottlét érzékeltetheti.
A nap csúcspontja a buckák legkülönlegesebbjének, a Vándorbuckának/Vándorhomoknak felkeresése volt.
A hely fokozottan védett terület, elvileg belépni csak így-úgy lehetne. Mi jó szívvel, senkit sem bántva, szemetet magunk után nem hagyva tértünk be ide, nem először. A látványtól, még sokadszorra is, tátva marad az ember szája, nemhogy a csapat nagyobbik részének, amely most láttta ezt először.
A némileg még ma is mozgó, szél által folyamatosan formálódó homokhalom után alaposan süppedős szekérúton folytattuk, immár a túra utolsó szakaszát.
Éppen ebédszünetet tartottunk egy kis cserjés tövében, mert bizony a napsütés elől menedéket keresve muszáj volt ilyen helyre húzódni, amikor megjelent a nemzeti park autója és benne a terület természetvédelmi őre, Pál Szabó Ferenc. Nagyon kedvesen fogadott minket, örült, hogy gyalogtúrázók vagyunk, gyerekekkel, és hogy önerőből, nem pedig autóval, kvadokkal kerülgetjük a dombokat. Jó hangulatú beszélgetésbe kezdtünk; Ferenc minden mondatából érződött a fülöpházi homokvidék iránt érzett elkötelezettsége; igazi szeretettel, szinte rajongva beszélt munkájáról - bár ez ezen a szinten nem munka, hanem hivatás, valódi kereszt, melynek cipelése egy életen át tart, annak minden örömével és nehézségével...
Elköszöntünk. Már csak bő fél óra gyaloglás volt hátra. A már látótávolságba került Strázsa-hegyre kapaszkodtunk fel. Készítettünk néhány képet az elénk táruló látványról, majd a csúcsról levezető kis ösvényen, fokozatosan ereszkedtünk vissza a hétköznapi homokutak szintjére - vagyis tértünk vissza a civilizációba, a valóságba.
Az 52-es út előtt még egy érdekes tanyaudvart próbáltunk vizuálisan feldolgozni, ugyanis több tucat Zsiguli UAZ, Trabant, régi Mercedes, Zsuk, satöbbi zsúfolódott össze a ligetes-akácos területen. Ritka szép látvány volt, még annak is megdobbant a szíve, aki nem különösebben járműfüggő, hiszen gyermekkorunk, fiatalságunk csodajárgányai voltak egybegyűjtve, mint egy szabadtéri múzeumban, és a gyermekkori emlékek feltörése korosabb embereket is újra gyermekké tesz...
Aztán már tényleg csak annyi maradt, hogy átkeljünk az elég forgalmas főúton. Az oktatóközpontnál megint összefutottunk Ferenccel, vele volt Gilly Zsolt is, akikkel még váltottunk néhány mondatot, de már minden szíves invitálásukat kénytelenek voltunk visszautasítani, ami a betérésre vontakozott volna, annyira elkészült a társaság az erejével. Majd máskor pótoljuk ezt is.
Mert hiába volt csak 11 km a táv, kiszívta az erőnket a rengeteg homok, a reggeli hideg, majd a gyorsan több mint 20 fokot melegedő levegő, a délre nyáriasan égető Nap. Az állandó buckavándorlás is alaposan megszuszogtatta a csapatot. De mindez nem számított, mert a szemekben a fáradtság szürkehályogja mögött ott csillogott az élmények szivárványsávja, és ez mindennél fontosabb. Igazi küzdős túra volt, de megérte végigjárni, mert a végére tökéletesre kerekedett ez  a nap is.
Folytatás a következő héten, Ladánybenén. Tartsatok velünk akkor is.

Mindenkinek köszönjük a mai napot, fent és lent.

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Császárné Erdélyi Katalin (Kismaros), Erdélyi Boglárka (Balázspuszta), Kocsis László (Lajosmizse), Kohut Alexandra (Balázspuszta), Kovács Gyula (Szentes), Kõrösi Károly (Balázspuszta), Nagy Attila (Ladánybene), Nagy Attila 2 (Ladánybene), Nagy Ferenc (Ladánybene), Nagy Irén (Lajosmizse), Nagy Mihály (Ladánybene), Nagyné Sipos Valéria (Ladánybene), Palya Szilvia (Lajosmizse), Salga László 2 (Balázspuszta), Sápi Jánosné (Lajosmizse), Selypes Zoja (Lajosmizse), Seres János (Lajosmizse) és Szarvas Fanni (Lajosmizse).