(576.) TÚRA KUNBÁBONYBÓL KUNPESZÉRRE


Időpont: 2018.november 3. szombat
Útvonal: Kunbábony - Avar kagán sírja - Református templom - Katolikus templom - Régi iskola - Duna-völgyi-csatorna - Hármashatár - Kunpeszér
Táv: 11 km


Kunbábony Kunszentmiklós településrésze, nem önálló közigazgatási egység, de persze érezhetõ a különállósága és távolságban is odébb esik a régi kun várostól. Lakossága elöregedõben, egyre fogyó számban. Utcái rendezettek, mármint az a kevés, ami van neki. Az egész tulajdonképpen egy rövid közútszakasz, melynek két oldalán régi tanyák állnak, illetve a kanyarban, ahol a bolt és kocsma található, van egy néhány tucat, téeszlakótelep-stílusú, kb. 30-40 éves háza.
Mindezektõl függetlenül, a kis település jó hangulatú, és rendelkezik néhány érdekességgel, amiért érdemes felkeresni.
Az elsõ ezek között az avar kagáni sír, amelyet még az elõzõ rendszerben találtak egy homokbánya kitermelése közben, s mire a muzeológusok képbe kerültek, a sír már kissé bolygatott állapotba került...
A hely egy emlékhely lenne, jó szándék szerint, de a kis tisztás, ahol a kagánt elképzelve ábrázoló kopjafa áll, az elmúlt években elég elhanyagolt állapotba került, gazosodott, faragott fája is kopik, színébõl is vesztett. Minapi itt jártunkkor a terep szépen ki volt tisztítva, de a kopjafán és egy kupac, gazos földön kívül semmi sem várja itt a turistákat. Elkelne például egy pad-asztal pihenõ, egy szemetes, esetleg egy ismertetõ tábla, ha már ilyen országosan is egyedülálló lelet került innen elõ (arról nem beszélve, hogy az aszfalttól még csak-csak el lehet találni a lehajtót, onnan viszont figyelni kell, mert semmilyen további felirat nem mutatja az irányt, csak egy ronda piros nyíl egy fadarabon, amibõl nem derül ki, hogy hova vezet). Összegezve: a hely és az emlékoszlop több törõdést és hírverést érdemelne, így persze többen is jönnének ide. Ezért mondjuk jönnének.
Vagy akár a nagyon szép, gyakorlatilag pusztatemplomként mûködõ református, és a nem annyira szép, de ugyancsak a réten árválkodó katolikus templomért, a haranglábbal. Mindkettõben kéthetenként tartanak misét/istentiszteletet, mert hívõ lakos is egyre kevesebb van; csak az idõsebb és a középkorúak járnak szinte, a fiatalok már nem is nagyon laknak itt, és nem is annyira vallásosak, mint a régiek.
A falu fõutcáján két fakereszt is látható, egyik egy ház udvarán, a másik a falu peszéri szélén.
A legjobb élmény Kunbábonyban a régi iskola szépen felújított, civil alapítvány tulajdonában lévõ, oktatási és kulturális célok megvalósítására használt épülete, mely egy igazi kincs. A ház már-már kúriaszerû, szép sárga, zöld famunkákkal a tornácot illetõen. Az ablakok, ajtók felújítva. Az udvaron kiülõ, kemence, gyerekek, családok itteni elõfordulásának nyomaival. Annyira jól éreztük itt magunkat, hogy majdnem nem is mentünk tovább. De menni kellett.
A falut a játszótér mellett hagytuk el, majd egy kanyart követõen már homokúton haladtunk. A házak végében traktorok, pótkocsik, ekevasak, tárcsarok, stb. jelezték, hogy itt az egyetlen megélhetést a mezõgazdaság adja.
A helységtõl távolodva, a tanyák sora a lakottból és jó állapotútól, fokozatosan váltott át a lakatlanná, majd a lakhatatlanná. Itt is pusztul ez a kultúra; a szántóföldek közepén egy-egy régi, "kivett" tanyaterület, a maga szerény egy holdjával, körbenõve gazzal, bozóttal, magára hagyva, mert már a bevezetõ utakat is beszántják és csak a földért kapható támogatás a lényeg. Lakni nem akarja õket senki.
Egy kanyar erre, egy kanyar arra, és ugyancsak tanyák szomszédságában, aztán megtaláltuk a homokbányát, ami itt is buckák szétbontott állapotban, mint a múltkor a Búhegyben, és azt sem lehet tudni, legális-e a föld kitermelése vagy nem az, mindenesetre a bányafalban jól látható, több tucat gyurgyalag-luk arra enged következtetni, hogy nem kéne folytatni a homokdombok elhordását - persze, a madárlakoktól néhány méterre, jól láthatóak voltak egy markoló kanalának friss nyomai...
A Duna-völgyi-csatorna elõtt, az eddigi homokos szekérút kemény agyagra váltott. A kis folyás hídja fontos vonatkozási pont is, ha az ember tájékozódni akar ezen a részen, ugyanakkor lélektanilag is fontos volt, hogy elérjük, mert az aprónépek lendülete fogytán volt, ránk fért egy kis ebédszünet, pihenõ, és azt itt terveztük. Lett is beõle egy fél órányi szusszanás, ami ránkfért.
A hídtól néhány száz méter volt a hármashatár kiemelkedése, és a majdnem tetején álló, viszonylag nagy méretû, majdnem két méteres és kb. 200 éves határkõ, mely három kun település: Kunadacs, Kunpeszér és Kunbábony (ma Kunszentmiklós) közös találkozási pontját, vagyis gyakorlatilag a senki földjét jelöli. Ezek, a  településektõl igen távol esõ határjelek egyébként izgalmas történeti-kulturális emlékek, de a nagyközönség számára szinte teljesen ismeretlenek, sajnos - vagy éppen hálistennek, mert így legalább még megvannak. Pedig ha egyszerre tudnának is róla és vigyáznának is rájuk, az volna az igazi...
A kõtõl a Kunadacs-Kunpeszér határvonal mellett húzódó szekérúton folytattuk és szép csendben elõbb elértük a féltávot, majd onnan már egyre fogytak a kilométerek.
A határon egyújabb, persze szintén bolygatott halom volt látható, mert senki földje ide vagy oda, azért egy kis rombolásra mégsincsenek messze az ilyen helyek...
A viperás terüelt sarkán egy nagyobb gazdaság, tehenekkel, és egy régi információs tábla, mára teljesen lekopva, egy szónyi szöveg nélkül. A természetvédelmi tábla kirakva, ahogy kell. A tanyán vizet kellett szereznünk, mert a váratlan melegben jobban fogyott és mire ide értünk már alig lötyögött néhány kortynyi a palack alján. A tulajdonos nagyon készségesen megengedte, hogy friss, hideg kútvizet engedjünk, és kérdésünkre, a tanyával átellenesen emelkedõ domb nevét is elárulta: Zombor-halom, a régi tanyatulajdonos kutyájáról kapta a nevét. Azt is elmesélte, hogy a vipera tényleg elõfordul errefelé, de emberre veszélytelen, mert inkább elmenekül, ha van ideje. Gond akkor adódik, ha megijed, nincs egérútja és támadni kénytelen. De ilyesmirõl nem hallott az utóbbi idõben. Azt viszont szokta látni, hogy a gólyák nyáron a csõrükben gyakran tartanak belõlük, felröptükben, és egyszer egy birkáját is megmarhatta egy, mert az arcáról a bõr lejött, majd visszanõtt, ami szerinte csak a kígyómarás következtében történhetett.
A tanyától egy óra volt még a megváltást és felkfrissülést jelentõ Kunpeszér, annak lakott területe, utcái, terei és fõleg kocsmája, ahol már nagyon készültünk egy alapos folyadékpótlásra, üdítõzésre, kávézásra. Ez is lekövetkezett, amikor pontban 2 órakor, erõs harangszóütól kísérve, végiggyalogoltunk a falun és szinte lerogytunka  kocsmánál. Örültünk, hogy kibírtuk, kicsit bántuk, hogy vége. A vége 11 km lett, ami nem a felnõtteknek volt sok, hanem a 4 kisgyereknek, akik a nap igazi hõseiként, becsülettel, különösebb nyavalygás nélkül küzdöttek egész nap.
Mindent egybevetve: egy nagyon érdekes túra volt a mai, egy számunkra sem annyira ismert területen, sok látnivalóval. Kunbábonyt részletekben már láttuk, így egyben pedig még értékesebbnek tûnt. A puszta az puszta, szántóföldjeivel és tanyáival - megunhatatlan. Kunpeszéren többször jártunk, de rég örültünk ennyire, amikor beértünk a kocsmájához...
Aki kedvet kapott a velünk túrázáshoz, jelezze.
Akit pedig egy-egy ilyen túrabeszámoló épp az ellenkezõjében erõsít meg, az keresse fel kezelõorvosát vagy gyógyszerészét - és hívja el õket is túrázni...
 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Jánosné (Kecskemét), Balog Szellõ (Lajosmizse), Kelemen Csaba (Kecskemét), Kelemen Marcell (Kecskemét), Kelemen Olivér (Kecskemét), Kelemenné Barta Ágnes (Kecskemét) és Nagy Irén (Lajosmizse).