(562.) KIRÁLYRÉT ÉS A DRÁGELYVÁR SZABADIDŐPARK


Időpont: 2018. augusztus 16. csütörtök
Útvonal: Királyrét és Drégelypalánk
Táv: 5 km


Csak egy rövid vázlat a nap krónikájából.
Hajnali kelést követõen, ezerrel hasítottunk Királyréte. Olyan forgalom volt a pályákon, elkerülõn, hogy ügyeskedni kellett a kamionsorfalak között. Királyrétre 8 óra elõtt értünk, és rajtunk kívül senkit sem láttunk (aztán ez a helyzet kissé módosult).
A lányoknak kiadva a vezényszót, felmásztunk a Várhegyre, ahova szép és nem nehéz ösvény kapaszkodik, de sajnos a hegytetõrõl nincs kilátás. A tölgyes-bokros erdõ azért nem volt csúnya. A felfelémenetben vasérces mintázatokat láttunk (ld. csiga) a felszínen és lehetett is találni a lábunk alatt szép kis gömbölyû "vasérckavicsokat" (a hivatalos neve biztosan nem ez).
A Várhegyrõl a Szén-patak medréhez ereszkedtünk, ami szinte teljesen száraz volt, majd a Bajdázó felé vettük az irányt. Rajtunk kívül továbbra se volt az erdõben egy teremtett lélek se.
Nemsokára, bár a törpillákkal nem túl gyors tempóban, megérkeztünk a régi bányatóhoz, ami ma már egyszerû természetes élõhelye hüllõknek, madaraknak, kétéltûeknek. Szép hely, de nagyon elhagyatott, gazos a környezete, ormótlan romos épülettel a szomszédságában...
A tó mögött a régi bányaudvar majdnem szabadon felkereshetõ; erdõvel benõtt ugyan, de a leírások szerint lehet találni egy-két érdekesebb követ. A belépést tábla tiltja, de ez az õ baja...
A Petõfi-forrást viszont alig lehet megtalálni; elhanyagolt a foglalata, vize régóta nincs, különösen az idei aszályban nyújtott elkeserítõ látványt. Kár érte...
A Suta-berki-patak ugyancsak csontszáraz medre mellett legyalogoltunk a Királyréti horgásztóhoz, ami nem egy csúnya objektum, de mi különösen a büféjének örültünk, ahol nem drágán, hûsítõt és kávét vettünk. A forrásnál ugyanis, mint írtam, nem sikerült a frissítés...
Innen pár perc és máris visszaértünk Királyrétre. Éppen akkor ért fel az egyik kisvonat-járat, tele családokkal, nagyszülõkkel, gyerekekkel, és a parkolóban se csak a mi kocsink állt már, lassan kedzett benépesülni a hely.
A lányok különös kívánsága volt a kisvonatozás, ezért megtettük a Kismarosig tartó teljes szakaszt (az az igazság, hogy nem jöttünk volna ide, ha nem csak itt lenne a Börzsönyben, hétköznap közlekedõ kisvonat...). Voltak az úton szép részek, de összességében nem olyan nagy látvány. Kismaros vasútállomásánál viszont nagyon finom lángost ettünk..
Ezután visszatértünk Királyrétre, immár busszal, majd elindultunk "haza". Ami azt jelentette, hogy még egy nem kicsi kitérõt tettünk a nem éppen útba esõ Drégelypalánkra, ahol a Szabadidõparkot vettük célba. Józsi és Erzsike igazán emglepõdött érkezésünk alkalmából, ugyanis nem szóltunk elõre nekik. Ettünk-ittunk, beszélgettünk,kedvesek voltak és szívélyesek, mint mindig és ahogy másokkal, vadidegenekkel is, akik betérnek hozzájuk.
Mindenkinek ajánljuk a helyet felkeresésre!
Aztán már jócskán késõ délután elköszöntünk és egy szinte nyomasztó, a reggeli forgalmat is fölözõ, dugóval, torlódásokkal és 140-es tempóban haladó kocsisorokkal tarkított kaland után, este értünk haza.

Fárasztó, szép nap volt. Királyréten régebben jártunk, és minden rosszakarat nélkül mondhatjuk, hogy ugyan voltak szép részei, de összességében unalmas és semmilyen volt (az igazi Börzsöny csak fölötte kezdõdik, azt viszont csak kevesen vállalják be, mert oda már saját lábon lehet csak felmenni). Ha a Kiskunságban ilyen helyre vinnéma  csapatot (nem nagyon van ott ilyen hely), akkor szögre akaszthatanám a térképet és a tájolót...
Nem így a Drégelyvár Szabadidõpark, amely neten keresztül is vonzó és szép hely, de igazán csak ott, lelassulva az ottani rezgésszámra, semmin nem agyalva lehet megérteni, miért is a béke egyik utolsó szigete Józsi és Erzsike birodalma a mai világban...
 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse) és Nagy Irén (Lajosmizse).