(545.) TÚRA AZ ILONA-VÖLGYBEN ÉS A MÁTRA-GERINCEN


Időpont: 2017. május 20. szombat
Útvonal: Ilona-völgy - Ilona-vízesés - Tarjánka-erdészház - Nagy-Szár-hegy - Oroszlánvár - Várbükk -  Csiklósd-kút - Ilona-völgy
Táv: 13 km


Egy harminc évvel ezelõtti nyári tábor emlékére, amikor általános iskolásként itt töltöttünk a völgyben 2 hetet, szervezõdött a mai túra. Akkor ugyan egész a Kékesig mentünk, ma pedig "csak" a gerinc másik felén túráztunk, a völgy és a vízesés jelképesen mégis egyezést mutat az akkori útvonallal. A társaság nagy része még sose járt itt, így várakozással tekintettünk a mai túra elé. Mi ketten, Csabival, azt fürkésztük, rémlik-e majd valami a három évtizeddel ezelõtti túrából - de nem rémlett semmi...
Hajnalban indultunk Lajosmizsérõl, majd egy kis reggeli kávézást beiktatva, nyolc óra elõtt kicsivel gurultunk be Parád fõutcájára, majd kanyarodtunk is mindjárt ki az Ilona-völgybe. A faluból egy több kilométeres, szép öreg gesztenyesorral díszített vékony aszfaltcsík vezet végig a völgyön, szinte a vízesés szájáig. Amikor reggel odaértünk, senki sem volt még rajtunk kívül. Csendben leparkoltunk, stb..
Nem vagyunk hívei az erdõben autózásnak, nem is vagyunk lusták gyalogolni, ha arról van szó, de Parádról oda-vissza mégsem akartuk lábon megtenni az utat, mert semmi értelmét nem láttuk még a túratávra plusz 6-7 km aszfalton gyaloglást ráverni. Mindegy, néha ilyen is van...
A parkolóban, a csevicekút utántól már a szokott módon folytattuk, illetve tulajdonképpen kezdtük meg a túrát.
A patakban jócskán folydogált a víz, az elõzõ idõszak csapadékos idõjárásának köszönhetõen, ami azért volt különösen fontos, mert így a vízesés sem lesz száraz, vagy alig-észrevehetõ. Nem is volt. Hamar odaértünk a sziklakatlanba, amely dísze a kb. 6-7 m magasból lezúduló vízsugár. Nem vagyunk egy magashegység-nagyhatalom, így minden kis vízesésnek örülnünk kell. Ezt a helyet is így kell tekinteni, értékelni. Kicsit kicsi, vékonyka, de a mienk...
A sziklákat hamar birtokba vettük, ki csak pihent, más a reggelijét ette meg rajtuk üldögélve. Az izgágábbak - neveket nem mondanék -, néhány perc egyhelyben totyorgás után, rögtön a sziklákra kezdtek mászni, különös tekintettel a vízesés feletti részre. A felnõttek ilyenkor elõveszik gyermeki énjüket. Maradjunk is egy kicsit gyerekek, legalább ilyenkor, eleget kell komoly felnõttként viselkednünk a hétköznapokban...
Továb haladva a ZÖLD KÖR jelzésen, felülrõl kerültük meg a vízesét, majd lassan emelkedve a völgyfõig, szépen kioldaloztunk az Ilona-völgybõl, és egy közepes nehézségû útvonalon, fél tizenegykor felértünk a  Markazi-kapu nevû nyeregbe. Itt szusszantunk egyet, majd egy kényelmes szintúton a Hármashatári erdészházig mentünk. Itt teveztem a 11 órás ebédszünetet. Éppen ekkorra értünk oda. A hely nyagyon szép, kis kitérõ csak a jelzett turistaútról, de megéri. Valamikor kéktúra pecsételõ hely volt, ma már csak egy egyszerû erdészház. Elõzõ nap vághatták le az udvaron a füvet. A házikó mesebeli, az elõtte álló évszázados fenyõk átkarolhatatlanok (294 cm-es kerületûnek mérték Rózsáék), és láthatatlan tetejûek.
A hely másképpp a Felsõ-Tarjánka nevet viseli, ugyanis itt ér véget, vagy ha úgy tetszik, kezdõdik a Tarjánka-völgy és -szurdok, amely az ország egyik legszebb szurdokvölgye, de az egyetlen olyan, ami nem látogatható. Az utóbbi években rászálltak az ott túrázókra, korábban mi is többször meglátogattuk, és a túrák egyik fontos állomása volt az erdészház a kis réttel. Reméljük, egyszer a szurdok is közkinccsé válhat, egy tucatnyi szép másik hazai szurdokvölgyhöz hasonlóan...
Az erdészháztól még várt ránk egy húzósabb, de utólag egyáltalán nem vészes emelkedõ a Nagy-Szár-hegyre. Az egész Mátra-gerinc nagyon szép, ugyanakkor nagyon nehéz terep is, mert a sok kis vulkáni kúp erõs emelkedõkkel, majd ereszkedõkkel jár. Amikor nagy nehezen felér az ember az egyikre, és learaszol róla, máris ott áll egy következõ. Viszont olyan szép ezek környezete, növényzete és némelyikrõl a kilátás, hogy ez a fáradság meg se kottyan - utólag. Így volt ez ma is a Nagy-Szár-hegyen és késõbb az Oroszlánváron. Mindkettõn alaposabb pihenõt engedélyeztünk magunknak, és csak bámultunk, néztük a végtelent, makróztuk a virágokat, szagolgattuk a hatalmas csokor kakukkfüveket és szurokfüveket, mentákat. Egy természetjáró orgia részesei voltunk, tulajdonképpen. És mellé, ha ez még nem lenne elég,  a mindent uraló zöld, a mezõk, rétek, erdõk, fák színében. Bár nem könnyû terep, aki teheti, egyszer legalább menjen végig egy szakaszán, nem fogja megbánni.
Az Oroszlánvárról meredek ösvény ereszkedik a másik fontos mátrai nyeregbe, a Domoszlói-kapuhoz. Innen nem túl szép, viszont kifejezetten ronda út folytatódik egy igen magas feszültségû villanyvezeték gazos-sarjas nyiladékában a Várbükk felé. Leérve az ottani aszfaltra, már csak laza egy órás séta maradt a vízesés feletti részig, ahol reggel parkoltunk. Utunkba esett még a kicsit érdekes nevû Csiklósd-kút, de a vize mindentõl függetlenül nagyon finom és frissítõ volt. Ezen kívül majdnem életmentõ is, mert éppen elfogytak tartalékaink, vagy annyira felmelegedtek, hogy ihatatlanok voltak.
A völgybõl, egy jászberényi fagyizást beiktatva, de szinte egy szuszra vezettünk haza. Hét elõtt néhány perccel érkeztünk vissza Lajosmizsére, majd gyors búcsú, mert az arcokon nagyon látszott a mai 14 órás programunk, a sok mászás és a kevés alvás. Ugyanakkor az is látszott, hogy élmény volt a társaságnak a mai nap, a mai túraszakasz. A széphez mindig gyötrelem is tartozik, a kínlódáshoz pedig sok szépség. Így kerek a világ...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba (Lajosmizse), Berenténé Gönczi Ilona (Ladánybene), Dorogi László (Kecskemt), Felker Joe (Kecskemét), Golovics Éva (Kecskemét), Juhász Rózsa (Kecskemét), Kárpáti János (Hetényegyháza), Lõrik Lászlóné Irénke (Hetényegyháza), Lövei Csaba (Kecskemét), Löveiné Vadászi Anita (Kecskemét), Nagy Réka (Ladánybene), Nagyné Teri (Ladánybene), Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza), Tövisháti Ágnes (Felsõlajos) és Varga Istvánné Borika (Lajosmizse).