(527.) TÚRA ÓCSÁRÓL INÁRCSRA


Időpont: 2017. január 21. szombat
Útvonal: Ócsa vasútállomás - Ócsa - Ófalu - Selyem-rét - Rókás - Inárcs vasútállomás
Táv: 19 km


Régen utaztunk vonattal, évek óta nem. Ezért is érett már egy ilyen kirándulás, és hova máshova mehettünk volna, mint Ócsára, ahova sokat vonatoztunk egykor. A mai alkalom is csak harmadszorra jött össze, mert kétszer módosítanunk kellett a terveken, de a lényeg, hogy sikerült. A vonatozás mellett szólt még a hagyományok mellett az is, hogy az útkörülmények se olyanok mostanában, hogy az autót választottuk volna...
Nyolc hiányzónk volt a mai napon, így ha már mindenki el tudna jönni túrázni, akkor 15 körüli stabil létszámunk lenne. Nemsokára ez is megvalósul, és szabályos tömegként hömpölygünk majd az ország erdeiben és rétjein. Szóval, hiányzóink ellenére is, nyolcan vágtunk neki a lajosmizsei állomásról, -18 vagy -19 fokban, az újabb kalandnak. Az út jókedvûen telt, és örömmel köszöntöttük Ladánybenérõl Ilit és Gabit, akik éppen a mai túrát választották önnön beavatásukra. Az ilyen túrák azért jók, mert ha az ilyenek után is eljön még valaki, az tényleg akarja a túrázást...
Ócsára háromnegyed nyolckor értünk, és bár bíztunk benne, hogy kicsit enyhébb lesz az idõ, a valóság az volt, hogy még hidegebbet éreztünk, lévén a Nap akkor jött éppen fel.
Az állomásról begyalogoltunk az ófaluhoz, ahol valósággal évszázadokkal korábban érezheti magát az arrajáró. A XIX. századi nédfedeles népi lakóházak összefüggõ utcasorokat alkotnak, mind mûemlék. A házak körül macskaköves utcák; néhány ház a múzeum része, kiegészítõ gazdasági épületekkel. Még egy ágasház is áll, amelynek tetõgerincét villás fa tartja (ld. képet). És az egész ófalu éke-koronája a XII. századi román stílusú bazilika, mely eredetlieg természetesen katolikus templom volt, de a reformáció megjelenése óta, gyakorlatilag a reformátusoké. Az erõdszerû templomban vészelte át a lakosság a tatárjárást, mert akkoriban a helyet még rendes mocsár vette körül, mely lehetetlenné tette a támadók templomig jutását.
Szentélyét értékes középkori freskók díszitik, és különben is nagyon szép. Érdemes a megtekintésre, de most kihagytuk, majd visszajövünk ha 30 fok lesz...
A templomtól a falu mögötti szántók szélén csúszkáltunk a tükörjégen és a lefagyott havon, mint a nap nagy részében. Az ilyen terep ugyan nagyon szép a szikrázó napsütésben, viszont szinte gyilkolja a térd-és bokaizületeket, csípõt. Mi is elkészültünk ezekkel a túra végére. De kit érdekel? Majd kipihenjük.
A földút után egy kevés aszfalt várt ránk, de ennek most örültünk, ez volt az egyetlen fél órás szakasz, ahol nem keleltt csúszkálnunk, és nem kellett megküzdeni minden méterét - esés nélkül.
A betonútról a megfelelõ helyen, betértünk a Selyem-réti tanövényre, és célbavettük rajta a pihenõrétet. Láperdõben jártunk, mely ilyen idõszakban is szép, a fák között álló és fényesre fagyott jégfelületetekkel, de májusban, amikor nõszirmok merednek a fák között, még szebb! A rét felé vezetõ út mentén több helyen fakitermelés nyomait láttuk: farakások, finom illatú fûrészpor, és egy "FADÖNTÉS" feliratú tábla (ld. a képet).
A réten már erõsebben sütött a Nap, és ugyan melegünk még nem volt, azért jólesõ langyos levegõ járt körül minket evés-ivás közben. Laci jóvoltából házi füstölt cuccokat kóstoltunk, ittuk forralt borát, és Joe hasonló italát is. Ili finom süteménnyel készült, úgyhogy szinte teljes büfészolgáltatást nyújtottunk magunknak, a semmi közepén.
Tovább menve, hatalmas, hófedte rétek, szántók kísérték a szekérutat, és ugyan a csúszkálás nem volt itt se kevesebb, a szélárnyékos helyeken, az egyre erõsebb napsütésben kifejezetten enyhe volt az idõ, és éreztük, hogy pirul az arcunk is. Sõt! Már-már kezdett melegünk lenni (ennyi ruhában nem is csoda...).
A Rókás területén nem láttunk a névadó állatból, valószínûleg azért, mert egy óvatos állatnak eléggé feltûnhettünk jókedvû haladásunkkal, színes ruháinkban.
Még néhány kilométer volt hátra, és máris elértük a síneket, Inárcs szélén. A vonat épp akkor ment el, amikor már csak pár száz méterre voltunk az állomástól. Ha futtotunk volna, talán megszán a mozdonyvezetõ, de a tükör jégen nem lett volna sok értelme. Így pár percen múlott, de a következõ szerelvényre kerek két órát kellett várnunk. Sebaj! Majd a kocsmában kihúzzuk.
Igen ám, de Inárcson nem volt nyitva kocsma. Zárva is csak egy, az állomás mellett. Joe szerint ez egy antialkoholista falu, ami igaz lehet, mert se a nyitva talált pékségben, se a cukrászdában, nem volt semmilyen alkohol (hogy ez kiderüljön, még az állomástól oda-vissza 2,5 km-t gyalogoltunk).
Hiába, nem volt más, visszamentünk a sínekhez, és a szép napsütésben, kicsit toporogva, kicsit üldögélve is, megvártuk a fél háromas vonatot, mellyel végül hazarázkódtunk Lajosmizsére.
Jókedvû, nem is csúnya túra volt a mai, új arcokkal, új élményekkel. A hiányzók hiányoztak! Üzenjük nekik, hogy ne csináljanak ebbõl rendszert, mert megszokják...
Remélhetõleg, minél teljesebb létszámban, egy hét múlva folytatjuk.
Aki szívesen csatlakozna hozzánk, új arcként, elérhetõségünkön jelezze.
Mindenkinek köszönöm a mai napot, nagyot mentünk, érdemes volt felkelni ezért a kirándulásért is!

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba (Lajosmizse), Berenténé Gönczi Ilona (Ladánybene), Csonka Zoltán (Dabas), Dorogi László (Kecskemét), Felker Joe (Kecskemét), Gulyás György (Fülöpháza), Juhász Rózsa (Kecskemét) és Lakosné Pethõ Gabriella (Ladánybene).