(540.) A LADÁNYBENEI ISKOLA KIRÁNDULÁSA A GETÉBEN


Időpont: 2017. április 29. szombat
Útvonal: Csolnok - Nagy-Gete - Hegyes-tetõ - Tokodi-pincék / Péliföldszentkereszt - Bajóti Öreg-kõ - Jankovich-barlang - Bajót
Táv: 13 km


Öt éve nem volt ekkora gyereksereggel dolgunk, mármint túrán. A ladánybenei iskola felkérésére, ma megtörtük ezt a hosszú böjti idõszakot, és nekivágtunk a nagy kalandnak.
Ladánybenérõl 6.30-kor indultunk, aztán autópályán folytattuk, az 54 fõvel teli busszal. Nem túl hosszú idõ múlva,  Zsámbéknál lehajtottunk, és elindultunk az azonos nevû medence apró falvai közt kanyargó utakon, hogy végül Csolnokon  megálljunk. Itt elõbb kocsmáztunk, majd teljes menetfelszerelésben, nekiindultunk a hegyeknek.
A faluból nem túl meredek szekérút vezetett az Országos Kéktúra jelzésére, itt csatlakoztunk turistaútra, és mentünk egyre feljebb a gerincen, érintve elõbb a Kis-, majd a Nagy-Getét. Mindkettõn kereszt áll. Az idõjárás, a faluban megjelenõ ragyogó napsütés után, fent már kifejezetten szeles és borongós volt, párás látképet engedélyezve csak, az alföldi lapályhoz szokott gyerekszemeknek.
A rossz idõ és a hideg miatt nem idõztünk annyit a csúcsokon, amennyit elõzetesen terveztem. Sebaj. A túra java úgyis csak ezután következett. Sikerült is rögtön teljesítenünk egy 1 km-es szakaszt majdnem háromnegyed óra alatt.
A Nagy-Gete nyugati peremén, szinte leszakad a sziklafal, és majdnem függõleges ösvényen kell leereszkedni a bátor vállalkozóknak. Az amúgy is kemény, sziklás, csúszós utat tovább nehezítette az elõzõ éjszaka leesett jelentõs mennyiségû csapadék, és helyenként a vizes agyagon csúsztunk, pedig kapaszkodni szerettünk volna. Igénybe is vettünk minden ágat, bokrot, még a fûszálakba is belemarkoltunk. Amennyire nehéz volt, annyira vidám volt a kedvünk. Estünk-keltünk, nevettünk, és a szülõk, felnõttek szekciója is szinte osztálykiránduló gyerekcsoportra kezdett emlékeztetni. De éppen ez a szép a természetjárásban, hogy a felnõttbõl gyereket, a gyerekbõl felelõsségteljesebb fiatalt csinál, akár egy óra alatt.
Lentebb érve, az ereszkedõ enyhült, és szép kilátást biztosított az ismét kisütõ Nap fényében, délre is, északra is, nyugatra is. Utóbbi nem jött éppen jól a társaság lelkének, mert így meg tudtam mutatni, mi vár még rájuk...
Egyszer csak lent találtuk magunkat a Tokod feletti kis patak völgyében, innen pedig homokon! kezdtünk ismét visszaszerezni valamit az elveszett magaságból, és újabb állomásunk, a Hegyes-tetõ felé folytattuk a túrát. Közbeiktattam egy kis szántóföldet is, amit sikeresen leküzdöttünk.
A Hegyes-tetõ a legszebb sziklaalakzat a környéken, és még a legszebb kilátás is errõl van: 360 fokos körpanoráma, ameddig a szem ellát: a Duna medre és a túlpart, Esztergom, a Pilis, a Budai-hegyek, a Zsámbéki-medence, aztán a Vértes és a Gerecse tömbje. Ritka szép hely, aki teheti, másszon fel ide, nem túl nehéz.
A sziklákról leereszkedve hamar a Tokodi-pincék közelében találtuk magunkat, ahol buszunk felvett minket, és átvitt a 6 km-re lévõ Péliföldszentkeresztre. Ilyen manõvereket nem szoktunk alkalmazni, ez viszont elõre tervezetten történt, mert a teljes táv sok lett volna egy napra a vegyes életkorú társaságnak, de a két szakaszra bontás mégis teljesíthetõ volt, és minden lényeges látnivalót érintett.
Tehát, Péliföldszentkereszten kiszálltunk a buszból, és egy üdítõ elfogyasztása után nekiindultunk. A szalézi rend temploma és kolostora érdemes a megtekintésre, nem beszélve a nagyon szép kálváriáról és a végén a Golgotáról. Aztán szentek szobrai, Lourdes-i barlang, és az erdõ szélén, más Kárpát-medencei búcsújáróhelyekhez hasonlóan, itt is Szentkút, nagyon finom vízzel. A forrás mellett csoportképet készítettünk, majd már elég fáradtan, nekiindultunk az utolsó kilométereknek.
Egy túra utolsó szakasza sose a legvártabb rész, fõleg, ha elcsigázott a társaság, de egy kis extra látnivalóval, ha nem is motiválni, de jutalmazni lehet azokat, akik végigküzdik a napot. Ilyennek szántam a bajóti Öreg-kõ környékét, azon belül is a Jankovich-barlangot. De mire odaértünk, már csak korlátozott mértékben tudtunk örülni, bár azért némi szusszanás után néhányan kinyilvánították tetszésüket a hely iránt. Nem is maradtunk sokáig, hamar lemásztunk a lépcsõkön, és nekivágtunk az utolsó két kilométernek, Bajótig.
De hogy mégse legyen minden sima, a végére is adódott még izgalom; a csapat egyik része, a sereghajtók, lemaradtak kissé, és egy elágazást elnéztek, így másfelé mentek, mint a többiek. Mivel nem tudták, hol vannak, így csak annyit tehettünk, hogy megvártuk õket, amíg az elsõ adódó alkalommal, letérnek a faluba, ott már nem lesz gond. Ezt kivárva, végül a busszal értük mentünk a település északi végére, már majdnem Nyergesújfaluban voltak...
Azt hittük, a hazaút csendes lesz, hiszen mindenki alaposan elfáradt, de nem: a gyerekek feléledtek és még énekeltek is, a felnõttek inklább pihentek. Az elõl ülõk pedig egyenesen sztoriztak, vicceket meséltek-hallgattak.
Az autópálya mellett, az Annahegyi-pihenõnél, a résztvevõ Kollár család jóvoltából, a gyereksereg egy meglepetés somlóira és  üdítõre volt hivatalos. Nagyon jól jött a nap végén ez a vércukorszint növelõ kényeztetés. Köszönjük.
Ladánybenére fél hétkor értünk, már majdnem szürkült, lévén eléggé borongós lett a késõ délután.
A buszról leszállva elbúcsúztunk egymástól, megköszöntük a részvételt, a lehetõséget, a résztvevõk pedig a túrát és a szervezést köszönték. Nagyon szívesen tettük, máskor is állunk rendelkezésre.
A ladánybenei iskola gyerekei és a szülõk nagyot küzdöttek ma. Legtöbben nem elsõsorban a tereppel, a sárral és a meredekekkel, hanem, ahogy szokott lenni, saját korlátaikkal. Hiszen a többségük nem szokott hegyek között kirándulni, fõleg nem nehezebb terepen. És ha kilép az ember a biztonságot jelentõ zónából, akkor az erõlködéssel, kínlódással jár. De ez az élet rendje. És azt sem szabad elfelejteni, hogy ha nincs egy kis szenvedés, nincsenek élmények, nincs a végén jólesõ érzés, hogy megcsináltam! Márpedig ma ezt mindenki elmondhatta magáról, mert mindenki nagyot küzdött, túllépett a korlátain és új élményekkel gazdagodott. Nem kizárólag ország-, de önismeret kategóriában is.
Egy ideillõ indián bölcsességgel köszönöm meg mindnekinek a mai napot:

"Ha a szem nem könnyezett volna, a lélek nem látott volna szivárványt."

A mai nap, a végére, ezerszínû szivárvánnyá színesedett. A többi nem számít...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balázs Laura (Ladánybene), Balog Csaba (Lajosmizse), Baranyi Ádám (Ladánybene), Berenténé Gönczi Ilona (Ladánybene), Boda Viktória (Ladánybene), Bodnár Mihály (Ladánybene), Bódog Alexandra (Ladánybene), Csizmadia Pál (Ladánybene), Csizmadia Pálné (Ladánybene), Debreczeni Andrea (Ladánybene), Erõs Máté (Ladánybene), Fazekas Anna (Ladánybene), Felker Joe (Kecskemét), Guttyán Ágnes (Ladánybene), Guttyán Gina (Ladánybene), Halasi Ferencné (Ladánybene), Hardi Laura (Ladánybene), Herczeg Patrícia (Kunbaracs), Hidvégi Bettina (Ladánybene), Kisjuhász Patrik (Ladánybene), Kisjuhászné Halasi Anita (Ladánybene), Kislõrinc Evelin (Ladánybene), Kislõrinc Roland (Ladánybene), Kollár Ádám (Ladánybene), Kollár Dorina (Ladánybene), Kollárné Szagri Éva (Ladánybene), Krista Éva (Ladánybene), Majoros Virág (Ladánybene), Mihalyla Tamás (Ladánybene), Nagy Erzsébet (Ladánybene), Nagy Krisztián (Ladánybene), Nagy Réka (Ladánybene), Nagyné Teri (Ladánybene), Ordasi Edina (Ladánybene), Ordasi Istvánné (Ladánybene), Palakovics Csaba (Ladánybene), Palakovics Csabáné (Ladánybene), Palakovics Csabika (Ladánybene), Palakovics Zsanett (Ladánybene), Sándor Adrienn (Ladánybene), Sándor Noémi (Ladánybene), Sipos Adrienn (Ladánybene), Sipos Antal (Ladánybene), Sipos István (Ladánybene), Sipos Janka (Ladánybene), Sipos Luca (Ladánybene), Sipos Péter (Ladánybene), Sipos Zsuzsa (Ladánybene), Siposné Hajzer Zsuzsa (Ladánybene), Szatmári Petra (Ladánybene), Szurgyi Milán (Ladánybene), Tóth Rita (Ladánybene), Tövisháti Ágnes (Felsõlajos) és Viczkó Eszter (Ladánybene).