|
(494.) CSERHÁTI VÁRTÚRA CSŐVÁRON
Időpont: 2016. március 12. szombat
Útvonal: Csővár - Nógrádsáp - Mária-forrás -
Nézsa - Vas-hegy - Csővári vár - Csővár
Táv: 17 km
Idei túrás vándorlásaink legrövidebb hétvégéje
következett el, a legrövidebb távval. Munkanap
áthelyezés miatt szombaton dolgozni kellett, így az
egynapos hétvége nem sok jóval kecsegtetett túraügyileg,
hiszen aki hat napot dolgozik egyben, annak legalább jár
egy nap pihenő. Mégis, nyolcan amellett döntöttünk, hogy
túrázni fogunk, mert annak ellenére, hogy minden
alkalommal jólesően elfáradunk, ez mégiscsak a pihenés
egy aktív formája. És ha ez még nem lett volna elég,
egész héten esőt, nem is keveset, ígértek éppen
vasárnapra - de a vállalkozó kedvű kimozdulóknak ez sem
szegte kedvét, sőt: eső ide vagy oda, nem elég, hogy
áztunk egy keveset délelőtt, de ebédre mindenki a
szalonnasütés mellett döntött...
Reggel fél nyolckor indultunk Lajosmizséről,
Újharytánban egy kis kocsmázás, majd befutottak a
dabasiak is. Egyesült erővel kimentünk az erdőszélre, a
Kemencehősök pihenőjéhez, ott leparkoltunk és egy nem
túl hosszú körtúrára indultunk a Hartyáni-erdőben.
A pihenőhelyet 2003-ban építették helyi férfiak, akik
gondolom, jó hangulatú munkafolyamat során kemencét,
fedett étkezőrészt, asztalokat, padokat emeltek a
közjónak (ők a
kemence felirata szerint a "Kemencehősök", innen a hely
neve is), ráadásnak kosárlabdapalánk, focikapu és
fabódés illemhely is várja az itt piknikezni vágyókat.
Ja! És természetesen nyomóskút ad vizet, ha valaki erre
szomjazna...
Ezen a helyen terveztük a déli ebédidős
szalonnasütést.
A túrára már jóval fél kilenc után indultunk, szemező
esőben. Az eső később elállt, majd újra rákezdett,
mígnem 11 órára teljesen megszűnt, felszakadozott a
felhőzet és kisütött a Nap. Ideális túraidő volt, esőben
illetve utána olyan a levegő, amilyen soha máskor...
A túra is két település, Újhartyán és Csévharaszt
határvonala körüli erdős részen kanyargott. Nem állítom,
hogy ez a legszebb erdő, mert sok benne a tuskóról
sarjadó akácos, a telepített nyárfaerdő, de azért
élővilág itt is van, és ha már enyhe, csapadékos
mostanában az idő, ami beindulhat, az be is indult a
természet ezen frekvenciáján. A régi öregek
elmeséléséből ismert tyúkhúr - az első tavaszi
vitaminforrás és immunerősítő - zsákszámra lett volna
szedhető, közte az illatos és gyógyhatású turbolya, más
néven vadánizs szintén. Már ebből a kettőből remek leves
vagy saláta lehetne, de volt még vadhagyma, csokorban
növő, kis feje és nagyon erős, fokhagymás íze van. A
három együtt igazi vitaminbomba, és tisztító hatásuk
miatt tulajdonképpen kívánatos is volna a fogyasztásuk;
nyersen eszegettük őket, olyan izgalommal és
lelkesedéssel, mint kisgyerek a csokoládét. Joe még egy
nagy marok vadhagymát pluszban leszedett az ebédhez is.
A régi, de mostanában felújított
ZÖLD SÁV
jelzésre (Kápolnák Útja) térve,
kanyarogtunk egy kicsit szebb borókás-nyáras erdőben,
aztán az Akasztó-hegy sokat sejtető neve hívásának
engedve, a környék legmagasabb pontjára másztunk. Azért
persze olyan nagyon sokat nem kellett mászni, de jól
hangzik...
Az Akasztó-hegyről nem adódik kilátás, rajta is
jellegtelen telepített nyárfás, akácos, de innen
észak felé tovább lépve következett még egy dombhát,
messziről folyami gát töltésének tűnt, persze itt nincs
folyó hozzá. Tetején szép zöld gyep fogadott
minket, és már egy kicsit távolabbra is el lehetett
engedni az embernek a szemét.
Az erdőszélén kora tavaszi virágok, különböző apró
gombák nőttek ki az avarból, köztük is jelentősebb
állománnyal virág kategóriában a martilapu sárga virága,
gombák terén pedig a piros csészegomba képviseltette
magát (a gomba ehető, de nincs szíve az embernek
leszedni, olyan szép, a martilapu pedig régen a méhek
első tavaszi táplálékforrása volt, mint az egyik
legkorábbi virág; utóbbiból egy nyárfaerdőben valóságos
szőnyegre való területű mennyiség hajtott éppen...).
Utunk nemsokára elérte a sokszor meglátogatott
Pótharszti templomromot és a körülötte megbúvó régi
pusztai temetőt. A romból mindössze egy gótikus oromfal
áll, két halvány pillérrel, a temető sírjai közül is
inkább csak sejlenek a hantok, halmok, mint konkrét
sírkövek lennének még álló és olvasható minőségben...
Itt egy kedves, kutyás pár lány tagja csoportképet
készített rólunk, majd elköszöntünk tőlük és folytattuk
visszautunkat a pihenőhöz, hogy végre tüzet
rakhassunk és szalonnázhassunk.
Mint a gyerek, aki egy év lakótelepi szobafogságból
lemehet a játszótérre, úgy estünk neki a feladatnak.
Gyorsan fát szedtünk, száraz fűcsomóval - amit egy
elhagyott, évek óta nem használt vadetetőből markoltunk
fel - megágyaztunk, papír, aztán gyufa. Nem sikerült
elsőre, mert a fa vizes volt. Tíz perc múlva mégis
megnyugtató hangot adva, ropogott a tűz. A szalonnát
felcsíkoztuk, a hamarjában vágott nyársakra húztuk,
hagyma, egyebek és elkezdődött egy majdnem egy órás
lakoma. Ki-ki a maga szája íze szerint keverte az
alapanyagokat: fehérszalonnát, füstöltet, paprikát, paradicsomot,
kenyeret, vadhagymát, almát, erős paprikát. Még
sütemény is került az asztalra! Úgy teleettük magunkat,
hogy mozdulni alig bírtunk. Fejenként nem volt ritka a
három szelet kenyér pirítva, három csík sült szalonnával
és a köret.
Aztán egy órakor mindenki kifulladt, csak pihegett.
Tudtuk, hogy vége ennek a programnak is, mégse
csüggedtünk, mert lesz még alkalom, lesz még tavasz, és
nyár is, szalonnát sütni pedig még ősszel is lehet - sőt
télen is! Túratervvel már három évre be vagyunk táblázva,
úgyhogy folytatás következik, jövő héten egy másik
helyen. Aki ma nem jött, jöjjön legközelebb.
Mindenkinek köszönjük a mai napot!
Minden rokonom!
Sántaőz
Ezen a napon együtt túrázott:
Balog Csaba, Csonka Villő
(Dabas), Csonka Zoltán (Dabas), Felker Joe, Kárpáti János (Kecskemét),
Lőrikné Irénke (Hetényegyháza), Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza), Szőke
Tímea (Dabas).
|
