(490.) TÉLTEMETŐ TÚRA A PUSZTAVACSI-ERDŐBEN


Idõpont: 2016. február 14. vasárnap
Útvonal: Táborfalva - Medvési erdészház - Lipót-major helye - Strázsa-hegy - Ágoston-major - Táborfalva
Táv: 18 km


Pusztavacsi-erdõ, a mindig mást és mindig újat és szépet tartogató turistacélpont. Nekünk legalább is. Nem tolonganak errefelé a természetjárók, még a környékrõl sem, nemhogy messzebbrõl, pedig aki eddig eljött például velünk erre a tájra túrázni, nem bánta meg.
A mai nap megint csoda volt! Egyrészt, mert az elõzõ napi esõ után egész nap sütött a Nap és meleg volt, másrészt, megint nagyon sok szépet láttunk, melyek nagy részét nem lehet sem szóval, sem fényképpel visszaadni. Mert hogy írhatnék le, vagy érzékeltethetnék fényképen egy párját ritkító " medvesi tölgyest"? Például.
A csodához persze nemcsak a természet és az idõjárás kell, hanem emberek is. Olyan emberek, akik nyitottak, és nem félnek legyalogolni akár 18, akár több kilométert, azért, hogy láthassanak olyan dolgokat, amelyeket e nélkül nem láthatnának. Mert az is szép dolog, ha valakit interneten érdekelnek egy-egy túra képei, de az igazi élmény: maga a túrázás; mindegy, hogy hol, mikor és milyen idõben, a lényeg, hogy minden hétvégén újabb esélyt adjunk a csodának, hogy megtörténjen velünk. És ha így állunk hozzá, meg is fog történni. Mint ma Pusztavacson...
A kicsit hosszúra nyúló bevezetõ után írnék néhány sort a túráról is.
Reggel nyolckor találkoztunk tízen Táborfalva szélén, a Szívós boltnál, ahol autóinkat hagytuk, hogy az onnan induló körtúrával bejárjuk a Vacsi erdõt, és megtekintsük látnivalóit. Egyben egy kicsit felidézzünk valamit a régi majorok életébõl, a Coburg uradalom 1944-ig való mûködésébõl. És persze gyönyörködjünk az erdõben, örüljünk a tavasznak.
Már induláskor sütött a Nap, és az ég teljesen kék volt, ami egész napos napsütést ígért. Az is lett. Utunk a Medvés nevû erdõrész felé vezetett, amirõl már sokat hallottunk, de még sosem érintettük. Csaknem egy óra gyaloglás után megérkeztünk a Medvési erdészház tisztására. A ház és melléképületei siralmas állapotban, sok tízezer hasonló építmény az országban. Pedig egykor ezek a falak is szebb napokat láttak. De a természet! Az udvaron hatalmas, 400 éves körüli tölgyfák álltak, hevertek, melyiknek milyen szakaszát adta ki a sorsa. Így is, úgy is, lenyûgözõ látvány voltak, alig bírtunk betelni a látványukkal.
Innen csak egy km lehetett, amikor az egykori Lipót-major felé vezetõ út mentén újabb hatalmas tölgyekre lettünk figyelmesek, több száz méterrõl már látszottak. Ahogy nagy fáknál lenni szokott, igazából nem messzirõl látszik a nagyságuk, hanem alájuk érve. Ezek még az erdészház fáit is felülmúlták. Csodák! És élõ csodák! És senki sem látja, mert senki sem jár erre. Érthetetlen...
Az egykori "Lépold"-major hûlt helyét elérve, egyetlen maradékát, az öreg, és mára védett gesztenyefasort vettük szemügyre, tartottunk egy alaposabb kalóriapótló szünetet, majd ismét bevetettük magunkat az erdõbe, hogy újabb óra gyaloglás után elérjük a Pusztavacsi erdõ legszebb részét, a buckást, a közülük szinte hegyként kimagasló, és olyan hatást is keltõ Strázsa-hegyet. Ez a hely megunhatatlan. Fenyõerdõvel borított halmai, alattuk fenyõtûszõnyeggel, öreg fák, két oldalt meredeken leszaladó domboldalak - és a végtelen nyugalom és béke. Egyszer ide is mindenkinek el kellene jönni...
A halmok közül lassan kievickélve, további öreg fákat kerestünk, térkép alapján, de amikor megtaláltuk õket, semmi különöset nem éreztünk. Nem is voltak különösebben szépek, és nagyok se. A medvésieknek a halvány nyomába se érhetnek. Mindegy, majd megnõnek, és egy 200 év múlva erre túrázó túracsoport már csodálkozva fényképezi õket.
Egy kanyar, még egy kanyar, elágazások, aztán utolsó megállónkhoz, az Ágoston-major maradék épületeihez értünk. A régi iskolaépület még áll, jelenleg magánház, de az állapota 23. órás. A vele átellenes sarkon még álló cselédházé már 25. órában van, mert már el kellett volna bontani. Életveszélyes. De a tulajdonos erdészet erre még nem kerített sort, valószínûleg nincs szívük eldózeroltatni. Ha ezek a falak mesélni tudnának! Hiszen itt 1944 elõtt hatalmas élet volt, és az iskolán, intézõi és cselédlakásokon kívül, a majornak volt szeszgyára (ahol krumpliból fõzték a pálinkát), de még malma is volt, ahol búzát õröltek. A helyet, a többi vacsi majorhoz hasonlóan, ló vontatta kisvasút kötötte össze a többi majorral és az örkényi vasútállomással. Ma ebbõl már semmi sem maradt. És olyan idõs se, aki mesélhetne ezekrõl az idõkrõl...
A major udvarán az erdészet padokból és asztalokból, turistapihenõt épített, tûzrakó hellyel. Attól tartok, nem sokan fogják használni, mert nem nagyon jár itt senki, gyalogtúrázók fõleg nem, de hátha mi gondoljuk rosszul és mégis özönlenek majd ide a természetjárók...
Alapos, evõs, napozós déli pihenõnk itteni megtartása után, szûk óra alatt visszagyalogoltunk Táborfalvára. Mindenki lábában benne volt a táv és a kifejtett izommunka, el is szótlanodtunk a túra végére, de az arcokon azért azt láttam, érdemes volt ezt a túrát is kitalálni, megszervezni, és végig bírni, mert ezek nélkül ma nem láttuk volna ezeket a dolgokat, és ki tudja, láttuk volna-e valaha...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Bogdánné Ubornyák Bori, Felker Joe, Kárpáti János (Kecskemét), Lõrikné Irénke (Hetényegyháza), Major József (Kecskemét), Rádi Ágnes (Hetényegyháza), Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza), Szabó Zsuzsanna (Kecskemét) és Varga Istvánné Borika.