(500.) JUBILEUMI TÚRÁNK A NAGYKŐRÖSI NAGYERDŐBEN


Idõpont: 2016. május 1. vasárnap
Útvonal: Nagyerdõ - Strázsa-hegy
Táv: 12 km


Vasárnap délutáni túra. Elég érdekes idõpont, de ezen a héten csak erre volt lehetõségünk. És hogy ne kelljen autózással elvesztegetni a néhány órányi, rendelkezésünkre álló idõt, közeli, de szépnek ígérkezõ helyet választottam: a nagykõrösi Nagyerdõt. Sokszor jártunk már itt, de a mai csapat nagyobb része még nem. És különben is, ide akár minden héten vissza lehetne jönni, akkor se lenne unalmas, mert hogyan lehetne az egyik legszebb erdõ unalmas? Ráadásul éppen május elején, amikor a természet igazán elkezdett beindulni?...
Ebéd utánra beszéltük meg a találkozót, és gyorsan össze is jöttünk, nyilván mindenki ment volna már, hiszen a múlt hétvége kimaradt, így megint elvonási tüneteink voltak. Hamar elértünk Nagykõrös melletti Nagyerdõhöz. A parkolás után rögvest neki is indultunk a természetnek.
A Kõrös-ér forrását mellõzve, a PIROS SÁV jelzésen haladtunk nagyjából északi irányba, hogy kis csámborgás után elérjük a Strázsa-halmot, majd onnan, más utakon, visszatérjünk kiindulási helyünkre.
Az elején égeres, majd akácokkal kevert tölgyesben mindenhol, nagy számban és messzirõl, virítottak a virágzásuk teljében lévõ galagonyabokrok. És ez az egész túrán, végig így volt. sõt. az oda-vissza úton, autóval is, az aszfalt mindkét oldalán fehér bokrok ezrei...
Az erdõben, szokás szerint, rajtunk kívül senki sem volt. Érthetetlen, hogy egy ilyen szép hely miért ennyire ismeretlen és túrázatlan? Képesek vagyunk száz kilométereket utazni, mert azt hisszük, a szépség csak az lehet érdekes vagy szép, ami távol van, nem a szülõföldünkön, közben meg csak néhány kilométer és némi alázat kellene, és egy-egy varázsvilág kellõs közepén találnánk magunkat. Mint például itt a Nagyerdõben.
Ez a ma is hatalmas erdõség, régebben, évszázadokkal ezelõtt még hatalmasabb és vadregényesebb volt, pedig most sem kicsi. Mára egyedüliként, Európa utolsó pusztai, homoki tölgyese ez, és mint ilyen, az egyik legveszélyeztetettebb erdõtípus a kontinensen. Az alapjában véve tölgyerdõben, õshonos növények az uralkodók: fehérnyárak, galagonyák, kökények, csipkerózsák, és tisztás-foltokon a régi vizes élõhelyek maradékai: nyírfák. Az elõbb említett forrásnál, ami persze mára kiszáradt, égeres folt van, ami alföldi viszonylatban elég ritkának mondható.
A legtöbb pedig nem is galagonyából van, amint a képek alapján gondolná az ember, hanem vadmeggybõl, ami olyan velejárója a tölgyerdõnek ezen a vidéken, mint kenyérnek a morzsa.
A kis tisztásokon magas fû, üde zöld, és rengeteg virág. Most még nem is annyira, de néhány hét múlva bõség lesz nõszirmokból, egy-két kosbor- vagy orchideafaj is elõfordulhat, és számtalan színes kis mezei virág. És akkor még nem beszéltünk az esõs-meleg idõszakok után található rengeteg fajta és darab gombáról. Ezek is mások a tölgyes erdõ okán, mint az alföldön leggyakoribb fajok (õzláb, csiperke, galóca, galambgombák, pöfetegek) - bár ezek itt is vannak. De nem ritkák a vargányafélék itteni példányai, a tinóruk, és bizony õsszel elég sok piroskalapos-fehérpöttyös légyölõ galóca is virít az utak mentén. És lehetne még folytatni...
Aki kíváncsi minderre, látogasson el a Nagyerdõbe, és nézze meg személyesen. Ha nincs térképe vagy tanácstalan, hogy induljon neki, jelezze nekünk, segítünk térképpel, útmutatással.
A mai túra rövidre, de annál szebbre és illatosabbra sikerült. Ilyen szép helyen élmény túrázni, még ha csak pár órát is.
Mellékesen jegyzem meg, ez a mai, szomszédos kis kiruccanásunk volt 2007-es indulásunk óta az 500. túránk. Errõl a tényrõl hamarosan külön írásban is megemlékezünk.
Addig is, és azután is, mindenkinek szép túrákat kívánunk, akár velünk, akár más utakon. Mert csak elkezdeni nehéz, utána pedig már lehetetlen lesz leszokni róla. Aki nem hiszi, tegyen egy próbát...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Besenyi Erzsébet (Felsõlajos), Bogdán Jenõ (Felsõlajos), Bogdánné Ubornyák Bori (Felsõlajos), Felker Joe és Golovics Éva (Kecskemét).