(502.)
TÚRA A JAKABSZÁLLÁSI KISASSZONY-ERDŐBEN
Időpont: 2016. május 15. vasárnap
Útvonal: Bugacpusztaháza -
Kerektói-erdõ - Kisasszony-erdõ - Lódri-szék
- Gubacsi-tó - Bugacpusztaháza
Táv: 17 km
Május közepe. A legszebb tavaszi
túraidõszak, de éves viszonylatban se nagyon
van párja. A természet mindenütt zöld,
halványtól a mélyzöldig, ezer árnyalatban.
Virágillat, fákon, bokrokon, gyomokon.
Mézes, szúrós, bódító illatok. Aztán a
színek még a zöld mellé: lila, sárga, kék,
piros, narancs. Az erdõ pedig innentõl már
nem erdõ, hanem sûrûség, az aljnövényzet
helyenként derékig ér, a fû térdig, és a
millió szál árvalányhaj! Amibõl már annyit
láttunk az elmúlt hetekben, hogy szinte fel
se kapjuk rá a fejünket.
És ha mindez még nem lenne elég, a dombok,
halmok, hegyek, csúcsok, egyszóval a buckák.
Ma éppen Jakabszálláson, máskor máshol. Alig
létezik olyan kiskunsági település, amelynek
területére ne jutna egy borókás-fehérnyáras
dombvidék. És kívülállónak, felületes
szemlélõnek ezek tök egyformának tûnnek; mi
biztosan állíthatjuk, nincs két egyforma
köztük, de még annyira hasonló se. Mintha a
természet tudatosan arra törekedett volna,
mind legyen egyedi. És az is lett mindegyik.
Ilyen hosszú bevezetõ után a túráról is
írnék néhány sort.
Lajosmizsérõl fél hétkor indultunk, majd a
kecskemétiekkel találkoztunk, és együttesen
folytattuk Bugacpusztaházára, hogy onnan egy
laza körtúrára felfûzve, gyalog járjuk be a
falu és Jakabszállás közé esõ Kerektói- és
Kisasszony-erdõket, a körülöttük elszórt
tanyavilág maradékait, dûlõutakat,
erdõsávokat, virágos réteket, szántókat,
elhagyott romokat, és még sok minden mást.
A faluba érve, hiába kerestünk kocsmát, csak
késõbb nyitott. Így a szokásos erõt adó
kávézást kihagyva, már 8 óra elõtt
nekiindultunk.
A négy utcából álló kis falut északkeleti
irányban hagytuk el, és ahogy távolodtunk
civilizációtól, úgy lett kevesebb a tanya,
és több, zöldebb és sûrûbb az erdõ.
Egy óra lassú, nézelõdõs séta után aztán
bevetettük magunkat az erdõs részre.
Keveregtünk, kavarogtunk, nem volt egyszerû
navigálni, mert a nyiladékok még csak. De
amik köztük vannak! Például a Strázsa-hegy,
illetve a hozzá vezetõ út, kétszer
fordultunk, mire felértünk az õrhalom
tetejére.
Aztán továbbmentünk a buckák felé, ott is
másztunk egyet, és az elõzõ napi nagy esõ
ellenére, még így is süllyedt rendesen. Mi
lenne, ha nem esett volna...
Imre többször is segítségemre volt az online
rendszerével, az õ térképét és az enyémet
összegyúrva, végül is sikeresen
teljesítettük az elõre kigondolt útvonalat.
A buckáktól a Hatfa nevû helyhez mentünk,
ami nem volt más, mint hat db nyárfa
csoportja, illetve mögötte, egy ösvényen egy
vadles. Sok ilyet látunk a Kiskunságban
(is), láttunk ma is. Sajnos. Ha rajtunk
múlna, nem lenne egy sem, nemcsak itt, a
hegyekben sem. Annyira alattomosan
megszerkesztett és telepített mészárszékek
ezek, ami még egy "jó érzésû" vadásznál is
kivernék a biztosítékot, nemhogy a természet
védõinél. Részletekbe nem mennék bele, hány
méterre a lesekhez, milyen sunyi
módszerekkel csalják oda a vadakat, még ki
is világítják némelyik kukoricáshordót, hogy
a vadnak még kevesebb esélye legyen a
túlélésre a sötétben, amikor éppen kilövik.
Az erdõs részrõl kibaktattunk a Lódri-szék
laposára, menetközben bodzavirágot szedtünk,
hogy otthon hasznosítsuk.
A Lódri-széket mellõzve, az egykori Hajtó
úti iskola magára hagyott épületéhez értünk.
Itt rátértünk a Kiskunsági Piros jelzésére,
és ezen balra kanyarodva, lassan elkezdtük
bezárni a mai kört.
A szekérutat, távolabb mindkét oldalon zöld
gabonatáblák szegélyezték, az út közvetlen
közelében pedig ezrével a mezei virágok (ld.
képek).Fölénk pedig, egy jó darabon virágzó
akácok borultak.
Az idõjárással összességében szerencsénk
volt, bár idõszakosan szemerkélt, és
többször feltámadt a szél is, de az
illatoknak és a színeknek ez a kicsit
borongós idõ csak jót tett.
Gyakorlatilag már Bugac szélén jártunk már,
amikor egy újabb tómeder akadt utunkba: a
Gubacsi. Elõször északról akartuk
megkerülni, de egy tanyán érdeklõdésünkre
közölték, hogy az esõ miatt olyan süppedõs
sár van a tómeder szélén vezetõ úton, hogy
nem javasolják az arra menetelt. Így a másik
irányból mellõztük.
Egy két tanya, aztán sûrûbben tanyák, majd a
falu szélsõ házai következtek. Beértünk,
visszaértünk, gyakorlatilag befejeztük. Még
elmentünk az autókig, elköszöntünk
egymástól, és elindultunk haza, ki
Kecskemétre és környékére, ki Lajosmizsére.
Ennek a napnak is vége lett. A piszkos
tizenkettõ, jólesõ fáradtsággal lábaiban, és
friss oxigénnel, illatokkal tüdejében
térhetett este nyugovóra. Nagyot küzdöttünk
ma is.
Jó éjszakát!...
Minden rokonom!
Sántaőz
Ezen a napon együtt túrázott:
Balog Csaba,
Besenyi Erzsébet (Felsõlajos), Bogdánné Ubornyák Bori
(Felsõlajos), Dorogi László (Kecskemét), Felker Joe,
Golovics Éva (Kecskemét), Juhász Rózsa (Kecskemét),
Kovács Mária (Kecskemét), Lõrik Lászlóné Irénke
(Hetényegyháza), Polyák Imre (Kecskemét), Rádi Józsefné
Edit (Hetényegyháza) és Varga Istvánné Borika.
Bugacpusztaháza szélén
Szűz Mária és Jézus a tanyában
Kis rózsaszín virág
Mezei zsálya
Lila ökörfarkkóró.
Romkeresés
Betértünk a kerektói-erdõbe
A jakabszállási Strázsa-hegy csúcsán
Fáramászós
Fehér nyárak a hegyoldalban
Lefelé a halomról
Idei fenyõhajtások
Úton a Kisasszony-erdõben
Diskurzus
Ilyen utak kanyarogtak alattunk
A legmagasabb bucka
Kilátás a vaddohányra
Erdõrészlet
Nyereg-halmon
Magashegyi illúzió
Alulnézetben.
Árvalányhaj hullámzik...
...a szélben
Egy sokadik halom
Másszunk, ne másszunk?
Kisfenyő
Bogáncsbokor
Erzsike
Nyárfákat nézünk
Bakszakáll
Bodzavirágzás
Zöld gabonatábla
Lila akác
Csoportképünk
Ebszékfû
Bugacpusztaháza szélén
Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak
írásbeli engedélyünkkel lehetséges.
|