(523.) TÚRA BUGAC-FELSŐMONOSTORON


Idõpont: 2016. december 3. szombat
Útvonal: Bugac - Mendel Gáspár háza - Farkasordító-hegy - Kalmár-kereszt - Monostori-erdõ - Bugaci erdészet - Alföldfásítási Múzeum - Kisvasút - Bugac vá. - Bugac
Táv: 16 km


Idén egyszer már jártunk Bugacon. De ezen a környéken több napra való túralehetõség és látnivaló van, így visszatértünk. Ezúttal a még elõttünk is csak kevéssé ismeretes Felsõmonostori részt terveztük bejárni.
A reggeli találkozók után, útközben, a szokásosnak mondható, jakabszállási erõgyûjtésre álltunk meg a falu kocsmájában, ahol már megismernek minket, annyit voltunk mostanában. Kávé és egyéb indítófolyadékok konty alá helyezése után, gyorsan átértük Bugacra. A település központjában parkoltunk, a park oldalában. Ilyen kis településhez mérten elég élénk volt a forgalom, a nyüzsgés. Néhány épület, étterem, kifejezetten kisvárosias arculatot kölcsönöztek a puszta fõvárosának, amúgy viszont a házak többsége békésen vidékies, egyszerûen vagy kissé díszesebben, de a hagyományos földmûves lakosság ízlésvilágára utalt. És nem kis számban sorakoztak a teljesen új építésû, kissé hivalkodó házak is, kertvárosias hagulatúvá változtatva az utcaképet, itt-ott.
A római katolikus templom lefényképezése és a park rövid áttekintése után - Petõfi szobrának fejére a fagytól való védelem okán, kék nejlonzsákot húztak, így nem volt kidfejezeten szép látvány a  Mi Sanyink -, elindultunk kifelé a buckák irányába, a Dózsa György utcán.
Hamar elértük a földutakat, melyeket jelentõs dér-zúzmara-mifene borított, a máskor porzó és süppedõs homok pedig a talpunk alatt beton keménységûre volt fagyva. Hiába, tél van. A Nap lassan, de egyre határozottabban jelezte, hogy ma rajta kívül nem lesz más fõnök az égen - és nem is volt...
Felsõmonostor tanyái, kisebb erdõfoltjai között kanyarogtunk, míg egyszer csak, nagy meglepetésünkre, már messzirõl egy formás, de egyáltalán nem tanya-kinézetû épületre lettünk figyelmesek. Mendel Gáspár egykori háza ez, mely tényrõl és a hajdani tanító, tanyasi gyógyító, valóságos csodadoktor mûködésérõl egy információs tábla tájékoztatja az arra járókat.
Ugyancsak meglepetésünkre, ez a hely is egy állomása, egy Bugac körül létesített, földutas-homokutas! kerékpáros turistaút hálózatnak; a területen még több más táblát, és az ezekkel kihangsúlyozott objektumot, érdekes látnivalót láttunk, sõt: még egy turitapihenõ is volt a semmi közepén. Állapotából arra következtettünk, hogy sajnos nem sokan ismerik és használják, mert szinte újszerûen hatott.
A nevezetes ház után kisebb buckákra kapaszkodtunk, majd az egykori Ringl-kastély megmaradt, szép hársfasora alatt gyalogoltunk el. Ezután a Farkasordító buckái következtek (itt volt az említett piheõ is).
A helyi nyelven "Farkasordító-högy", nem egyetlen homokdomb, hanem néhány bucka laza füzére, melyekre felmászni és róluk szétnézni nagyon jó élmény. A halmokat természetesen boróka és fehérnyár borítja, de ez megunhatatlan.
A buckákról ismét szekérútra tértünk, és kiértünk a fülöpjakabi határra. Itt egy nagyobb gazdaságot sejtetõ, több generációs tanyakomplexum volt a sarkon (és itt is ált ennek bemutatására egy információs tábla!), majd délkeleti irányba fordulva, a Kalmár-kereszt felé vándoroltunk tovább.
A szakrális kisemlék 1982-bõl származik, viszonylagosan jó állapotú fakereszt. A mögötte lévõ tanyában mintha nem laktak volna, minden esetre egy kutya kirohant ránk, majd lerogyott a földre, hogy csak simogassuk! Ezt megtéve, még kilométereken át kísért bennünket, majd eltûnt a szemünk elõl - nyilván visszament a helyére.
A kereszt után kicsivel, egy nagyon szépen felújított tanyába tértünk be, melye valószínûleg hétvégi házként szolgál, állandó lakóra utaló nyomot nem találtunk. A szomszédos fenyõerdõbe betérve, gombák után kutattunk, de néhány apró, narancsos-vörös kalaposon kívül, semmi. Hideg van már ehhez. Majd tavasszal ismét beindul a gombaszezon - már alig várjuk!
Végig a felsõmonostori erdõben gyalogoltunk, egész nap. Nem különösebben régi, telepített erdõfoltok váltották egymást, sok helyen fehér nyarak és szép borókás részek színesítették a kissé egyhangú akác és fenyõerdõ sávokat. Tanya sehol, emberrel is csak kétszer találkoztunk: egy fakitermelõ brigáddal, és egy vadászháznál, éppen a reggeli zsákmány feldolgozás közben köszöntünk be a bográcsban már valamit rotyogtató néhány vadásznak.
Kiértünk a KISKUNSÁGI PIROS jelzésre - a Bugac és Pálosszentkút közötti szakaszra -, majd visszakanyarodva a falu felé, elértük a móricgáti utat, az Alföldásítási Múzeumot. Utóbbiban nem volt éppen ügyfélfogadás, a kiállító épület zárva, de a kis kapun be lehetett jutni az udvarra, ahol régi szerszámokat, traktorokat, öreg fákat és néhány emlékmûvet, szobrot találtunk. Nagyon szépen gondozott, igényesen megcsinált hely. Érdemes nyári idõszakban is meglátogatni.
Itt befejezve a nézelõdést, már nem sok volt hátra a túrából, mindössze laza másfél óra. Az erdészet területén még láttunk néhány szép vendégházat, aztán a Csengéék által fellelt kissé mozdulatlanra fagyott orrszírvú bogarat kaptuk lencsevégre. Végül már tényleg nem maradt más, mint az egykori bugaci kisvonat gazos és rozsdás sínjei mellett, becammogtunk Bugacra. A faluba érve, még alaposabban is szemügyre vettük az elhagyott és elég lehangoló képet mutató állomásépületet, a gazos "pályaudvart", aztán a parknál elköszöntünk egymástól, és mindenki ment haza.
A mai túra szép, napsütéses idõben, tiszta levegõn, apróbb látnivalókkal, elfogadhatóan szépre sikerült. Nekünk sok érdekességet tartogatott Felsõmonostor, és tartogat másoknak is, ha meglátogatják...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Besenyi Erzsébet (Felsõlajos), Gulyás György (Fülöpháza), Kárpáti János (Kecskemét), Lõrik Lászlóné Irénke (Hetényegyháza), Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza), Sárai Szabó Csenge (Hetényegyháza), Sárai Szabó Mózes (Hetényegyháza) és Simon Manka (Kecskemét).