(501.) TÚRAKÖRÖS NAP A LADÁNYBENEI BARCSAY-KÚRIÁNÁL


Idõpont: 2016. május 7. szombat
Útvonal: Barcsay-kúria és környéke
Táv: 6 km


A mai alkalom egy kicsit nehezen akart összejönni, mert két héttel korábbra terveztük a jubileumi fõzõcskézést, de az akkori erõs szél, esõ és hideg miatt elhalasztottuk. Igen ám, de így az ünnepi túránk egy egyszerû nagykõrösi séta lett, ami nem baj, csak a Túrakörös nap lett az 501. a sorban. De ez végül is teljesen mindegy, és senkit nem is befolyásolt, mert nagyon vártuk, hogy végre jó idõben, a csapat egy része által még nem látott Barcsay-kúriánál töltsünk egy laza, családias, pihenõs-beszélgetõs napot...
A meghívottak hat településrõl kilenc autóval érkeztek, különbözõ idõpontokban a tetthelyre. Némi álmos kipakolás és a kúria belsõ megtekintés után,majdnem 10 óra volt már, amikor nekiálltunk az ebéd - csirkepörkölt nokedlival - közös elkészítésének. A jelenlévõk egyszerre fogtak neki a hozzávalók pucolásának, aprításának, Janiék az üstöt erõsítették a faágra, alá begyújtották a gázégõt, és lassan elkezdtem, önjelölt fõszakácsként, a füstölt szalonnát disznózsíron kisütni. A sült szalonnás zsíron aztán a sok kiló házi csirkehúst, három nagy, darabjaira bontott állatot kezdtem magyar szokás szeint pörkölni, vagyis lesütni, kifehéríteni, majd a saját levében (innen a szólás is!) abálni-párolni. A tüzet erõsebbre vettem, és a hús, jó illatot árasztva elkezdte megadni magát. Negyed óra múltával hozzáraktam fél zacskó egész köményt, majd újabb tíz perc múlva a 3 kilogramm felkockázott vörös hagymát, és ezekkel az összetevõkkel tovább pörköltem, pároltam.
kevés ember tudja, mi is az a pörkölt, miért hívják így, és azt sem sejtik sokan, hogy még életükben nem fõztek ilyesmit. Ugyanis a pörkölt egy elég archaikus magyar étel, és a közhiedelemmel ellentétben nem a paprika a lényege, hanem a fent vázolt pörkölõ-pároló eljárás, vagyis nem a hagymát kell megdinsztelni, paprikát rá és vízben fõzni a húst, mert az nem pörkölt.
Az eredeti ilyen nevû ételhez se paprikát nem adtak, mivel régen még nem is ismerték Magyarországon, se vizet. Egész egyszerûen azért, mert minden hús épp annyi vizet tartalmaz, amiben, lassan, türelmesen puhítva, puhára fõhet, más folyadék hozzáadása nélkül.
Az, hogy a pörköltet hol és mivel ízesítik, köménnyel, paprikával, borssal, hagymával, fokhagymával, az tájegységenként és ízlésenként változhat. A lényeg az elkészítés módja.
Például a nagykunsági, vagy akár régi kiskunsági pörköltek a tálaláskor nem voltak mások, mint egy kupac puha, félig sütött, félig párolt hús, tányéron mondjuk. Minél kevesebb fajta fûszerrel, mert minél több rajta a más íz, annál inkább eltûnik a hús sajátos fajta-íze.
Az általam, hagyományosan készített pörkölt nevû étel ma is így kezdett fõni, de ma vizet kellett hozzá adnom, nem is keveset, ugyanis a végén a szaftjába készültem beleszaggatni, kanállal a hosszúkás nokedlikat. A végeredmény a társaság szerint elfogadható volt, és szinte mindenki számára újdonság volt a pörkölt levében megfõzött, így pedig sokkal ízesebb galuska. Ennek titka az, hogy sok tojással (4-5) kell félig folyósra keverni a tésztát, és egy tálból kanállal vékony, kis hurkákban beleszaggatni. Kicsit macerás, de teljesen más íze van, mint ha külön készítenénk hozzá a köretet.
A receptet és az elkészítést a többiek kedvéért részleteztem ennyire, aki akarja, próbálja ki így. Nem fogja megbánni.
Szóval, az ebéd. Elég hamar, délre szinte el is készült, de mivel nem volt még jelen minden vendég, így az eredetileg kihirdetett 1 órás idõpontot megvártuk az evéssel. Pontosabban, nem vártuk meg, mert egyhangúan az azonnali ebédre szavaztak többen, mert nagyon éhesek voltak, aki pedig nem, negyed óra alatt az is éhes lett, és beállt a sorba.
Átlagban két tányér pörkölt fogyott fejenként, Editék jóvoltából vagy két tucat ecetes salátafejet küldve mellé a gyomrokba.
Aztán teljesen váratlanul, Irénke fõszervezésével, egy a Mi Sanyinkat ábrázoló, erdei gyümölcsös tortát kaptam ajándékba, az 500. túra kapcsán, eddig és reményeik szerint, ez utáni túravezetéseim okán. Nagyon megható volt, annyira, hogy szóhoz se jutottam. Bosszú üzemmódba kapcsoltam, és a csapattal etettem meg a nagyobb részét.
Ezután elõkerültek a sütemények - a reggel óta tartó folyamatos bor és egyéb "ártó hatású" italok folyamatos fogyasztása mellett, persze. Mindenki degeszre ette magát, és csak szuszogtunk. Jó hangosan. De a feketeleves még csak ezután következett...
Túra! Ebéd után, teli hassal. Jó ötletnek tûnt a részemrõl, elõzetesen, de már nekem se sok kedvem volt, viszont nem akartam csalódást okozni senkinek, így némi huzavona után, nekiindultunk Zsolti vezetésével a tatárszentgyörgyi határ felé, majd onnan vissza. A túra a gyönyörû, árvalányhajas dombok között, szép zöld erdõben vezetett és kb. másfél órát tartott. Elég is volt mára ennyi mozgás.
Visszaérve a bázisra, még ettünk, aki éhes volt, ivott, aki szomjas, majd összepakoltunk, bezártunk és érzékeny búcsút vettünk egymástól.
Szép és fárasztó nap volt, csakúgy, mint az elmúlt 500 alkalom.
Mindenkinek köszönjük a részvételt, a segítséget, támogatást, lehetõséget, ajándékot, egyszóval mindent.
Jövõ héten folytatjuk...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka, Balog Csaba, Balog Jánosné Terike, Balog Szellõ, Besenyi Erzsébet (Felsõlajos), Csonka Zoltán (Dabas), Csonka Villõ (Dabas), Dorogi László (Kecskemét), Dömötör Zsolt, Fekete József, Fekete Milán, Feketéné Huszárik Erika, Felker Joe, Gondos Máté (Ladánybene), Gondos Róbert (Ladánybene), Juhász Rózsa (Kecskemét), Kárpáti János (Kecskemét), Lakos Zsuzsanna (Táborfalva), Lõrik Lászlóné Irénke (Hetényegyháza), Major József (Kecskemét), Nagy Irén, Popovics Zsuzsa (Hetényegyháza), Rádi Ágnes (Kecskemét), Rádi Bulcsú (Alsóörs), Rádi Józsefné Edit (Hetényegyháza), Szõke Tímea (Dabas), Tóth Imre (Hetényegyháza) és Tóth Róbert.