|
(472.) TÚRA ÉS FŐZÉS A PUSZTAVACSI
ERDŐBEN
Időpont: 2015. március 28. szombat
Útvonal: Pusztavacsi Parkerdő - Strázsa-hegy -
Leső-halom - Parkerdő
Táv: 7 km
Annyira vártuk a jó időt, hogy egész héten
nem győztünk örülni a 18-20 foknak,
napsütésnek. Persze, ahogy lenni szokott,
hétvégére elromlott kicsit az idő,
szemerkélt szombat reggel és a nap se nagyon
sütött egész nap, mégsem tántorított el
minket attól, hogy eredeti terveinknek
megfelelően, a pusztavacsi erdőbe vessük
magunkat.
Miután kissé vontatottan, de megérkeztünk a
tetthelyre, javában a délelőtt derekán,
elindult a csapat többsége a Strázsa-hegyre
és környékére vezető gyalogtúrára. Néhányan
viszont maradtak, hogy ebédet főzzenek
nekünk, és azzal várják visszaérkezésünket.
A kora tavaszi természet két világ határán
kanyarog, csakúgy mint az ösvény alattunk.
van, ami elmúlt, és nyomokban még
megnézhető, tanulmányozható a növényzetben,
mintegy tavalyi maradékként, másrészt már
korai virágok, pattanó rügyek formájában jön
az új élet, az új remény, hogy a nagy
körforgás szellemében minden megújuljon és
és mind együtt viruljon-vigadjon Isten
kertjében.
Az út nem volt nagyon bonyolult. A merőleges
nyiladékrendszerrel felszabdalt erdő
szekérútjain haladtunk, egyszer jobbra,
egyszer balra fordultunk. Ennek ellenére nem
mondhatjuk, hogy unalmas vagy egyhangú lett
volna, amit látunk. Egyik erdőtagban ugyan
ronda akácos kopaszlott, viszont az
ellenkező oldalon buckák hátán idősödő
tölgyes mutatta nekik, hogy "még mi is itt
vagyunk!"
Megjelentek a fűden az első kék ibolyák, a
bokrok, fák rügyeztek, de szép volt a
rengeteg zöld moha a kidőlt vagy elhalóban
lévő fatörzsön, az öreg taplógombáknak pedig
egész garmada csábított fényképezésre. A
tervezett módon, nem elölről, hanem hátulról
kerülve egy nyiladéknyit, egy kanyargós
vadcsapáson emelkedtünk föl a Strázsa-hegy
hosszan elnyúló hátára, csodaszép zöld füves
aljú fenyvesben. Aki még nem járt itt, ne is
gondolja, hogy majd elég fényképen
megnéznie, mert reménytelen, hogy ezt fotó
visszaadná. Hegyi túra érzés lesz itt úrrá
az emberen.
Felérve a csúcsra, mely a maga 150 méterével
a Duna-Tisza köze középső-felső részének
legmagasabb pontja, először is szusszantunk
egyet. Aztán körülnéztünk. Mindenhol zöld fű
és fenyves. Nyugati irányban egy hosszan
elnyúló, viszonylag mély völgy, a csúcson
egy háromszögelési pont (ahogy szokott,
ronda betonkockákból). Egy hatalmas tölgyfa,
nem messze tőle egy kidőlt társa, elkorhadt
belsővel; üreges teste alkalmas lenne 2-3 fő
szállásának is, eső ellen is védene. Itt
pihentünk majdnem fél órát, majd elindultunk
vissza. Ekkor szóltak ránk telefonon, hogy
kész az ebéd! Sietősre vettük, de még a
babakocsit, amiben Villőt tolta szorgalmas
apukája, át kellett segíteni néhány kidőlt
fatörzsön, és még meg kellett nézni
közelebbről a Borzlyukas-, és a vele szinte
összenőtt Leső-halmot is.
Miután ez is megvolt, a Tál-halom mellett
elhaladó utunkon, szűk óra alatt
visszaértünk a pihenőhelyre.
Itt finom paprikás krumplival fogadtak
minket a többiek, amit nagy részt meg is
ettünk. Aztán üdítő, sütemény, beszélgetés,
lődörgés. Mivel a napsütés csak elég gyengén
és rövid időre tett köztünk látogatást, 3
körül fázni kezdtünk, az üldögéléshez
kifejezetten hűvös volt már, így
összepakoltunk és eljöttünk haza.
Összességében elmondható, hogy szép helyen
jártunk, jó ebédet ettünk, társaink kedvesek
és mosolygósak voltak ma is, és ez már
maradjon mindig így. Sok ilyen és még jobb,
szebb programot kívánok közös
mindannyiunknak, és mindenkinek köszönjük a
részvételt, vagy bármilyen jellegű
segítséget!
Minden rokonom!
Sántaőz
Ezen a napon együtt túrázott:
Balog Csaba,
Balogné Amanda
(Kecskemét), Balog Jánosné Terike (Kecskemét), Balog
Szellő, Balog Zsolt (Kecskemét), Csonka Villő (Dabas),
Csonka Zoltán (Dabas), Nagy Irén, Sutus Mónika, Szőke Tímea (Dabas) és Varga Istvánné Borika.
|
