(441.) LAJOSMIZSEI KERESZTÚT 3. - BENEI, BERÉNYBENEI ÉS BUCKÓI KERESZTEK


Időpont: 2014. február 22. szombat
Útvonal: Benke-kereszt - Baracsi úti iskola - Pintér-tanya - Csordajárás - Buckó - Temető - Lajosmizse
Táv: 25 km


Harmadik keresztes vándorlásunk az idei évben. A mai nap előtt egy hónap telt el - különböző okok miatt - túra nélkül, úgyhogy ezen a napon mindenképpen menni akartunk, dolgoztak az elvonási tünetek. A csapat is lassan, de biztosan újraverbuválódott, így 15 zötyögött egyöntetűen a ladánybenei busszal, a Benke-keresztig. Ott leszálltunk, egy kis kereszttörténeti bevezetés, csoportkép, aztán indultunk a leghosszabb keresztutas távunknak.
Az eső már éjszaka is pötyörgött, most is kicsit csurrant-cseppent, de hamarosan elállt, így még jobbkedvűen haladtunk következő állomásunk, a Szabó-kereszt felé. Ezt elhagyva pedig már hamarosan kint voltunk a kunbaracsi úton, és a régi tanyasi iskolaépületnél, ahol egyrészt lefényképeztük a Mészáros Lászlóné Versegi Teréz által, 1970-ben a régi Danics-kereszt helyére állított kőkeresztet, másrészt betértünk Halasi Misi bácsiékhoz. Misi bácsi és Magdi néni nyugdíjas tanító-házaspár. 1957 óta laknak ebben az épületben, amíg volt tanyavilágban gyerek, addig pedig tanítottak is. Ittlétüket, áldásos munkájukat gyerekek - azóta apák és nagyapák, anyák és nagymamák - százai dicséri. Az pedig, hogy még ma is ebben az épületben élnek, azért is nagyon fontos, mert emlékeiken túl, fizikai valóságban is őrzik az iskolaépületet. Ennek pedig nem kis jelentősége van: ugyanis az egykori 14 tanyasi iskolából, mely a község területén állt, működött, ez az egy maradt, amelyben tanítók laknak, mintegy tovább világítva a tanyavilág lámpásaiként...
Mis bácsi és Magdi néni szívesen látott minket, egy órát el is időztünk náluk. Meséltek az épületről, a régi időkről, és nem utolsó sorban megtekintettük a rendezett iskolaudvart, amelyben nagyon sok munkájuk van. És a korona az egészen: Misi bácsi agyagfigurái. Aki teheti, nézze meg ezeket, a régi vidéki-tanyasi élet pillanatait megörökítő kis szobrocskákat.
A túrát folytatni kellett, tíz óra után tovább indultunk hát Berénybene felé.
Az alig járt dűlőutakon sehol senki, rajtunk kívül, egy-két házőrző kutya fitogtatta csak az erejét, de szerencséjükre, volt köztünk egy villanypásztor, amely megakadályozta, hogy komolyabb kárt tehessünk bennük...
A Lakatos-tanya előtt értünk ki a Pintér-dűlőre, ahol negyed óra múltával elértük Lajosmizse legszebb keresztjét, a Juhász Pintér Pál és felesége által 1937-ben emeltetett kőfeszületet, Jézussal, angyalkákkal, díszes táblával. Az egész műremek néhai Czigány László egyszerű Időszerű volna felújítása, hogy még sokáig és sokan megcsodálhassák, de így, kissé rogyottan, zöld mohával borítottan is csodaszép látvány. A kereszt mögötti halmon áll a család tanyája, ahova megint betértünk, hogy megnézzük a 160 éves tanyaépületet, mely építése óta a család tulajdona! Minden régi épülete megvan, az összes kiszolgáló létesítménnyel, ami elromlik vagy elkopik, nem újat készítenek helyette, hanem a régit renoválják. Megérdemelné a helyi védettséget, és szép múzeum is lehetne egyszer belőle...
Tovább haladva a Pintér-dűlőn, a következő kereszteződésben jobbról kerültük a településrész legrégebbi épületét, az egykori Szórád-tanyát. Az ehhez bevezető, legalább 150 éves eperfasor pedig ugyancsak többre lenne érdemes, minthogy bármikor bárki kivághassa őket - szerencsére a tulajdonos nem ilyen ember.
Aztán elérve már majdnem a kerekegyházi határt, a Mizsei-dűlőnél balra kanyarodtunk. De előbb még a sarkon megtekintettük a Szórád-keresztet, melyet azért gondoltak mindenképpen felállítani a rajta szereplő emberek, mert így akarták kifejezni hálájukat Istennek azon okból, hogy a "rendszerváltás" után visszakapták a földjeiket.
A szomszédos Bodor-keresztig csak két fatolvajt láttunk, akik cseppet sem zavartatták magukat a csoporttól, még mosolyogtak is. Ismertem őket, jobb nekik, ha nem írom ide a nevüket...
A Bodor-kereszt kakukktojás a helyi keresztek sorában, mert hogy nem helyi. De ide számítjuk. Valójában Kecskeméten áll, épp a határdűlő mellett, de szerepel a lajosmizsei és a kerekegyházi keresztes könyvben is. A feszület szomszédságában valaha tanyák álltak, virágzó tanyák! Később hatalmas téesz-szőlőtáblák, ma már egyiknek sincs nyoma. Kopár, gazos-füves valami van a helyén, a kereszt pedig egykori állítóinak családja, tanyája nélkül árválkodik a kerekegyházi határban...
A határdűlőn visszaindultunk a falu felé, és hosszú, monoton homokúton egy óra múltán, kiértünk a ménteleki aszfaltútra. Itt elbúcsúztunk Anti bácsitól, Marikától, Imrétől és Ervintől, aztán bementünk a Buckóba. Várt még ránk majdnem 10 km.
A Buckó egy homokbuckáról kapta a nevét, mely ma erdővel borítottan létezik, tetején egy háromszögelési ponttal.
A régi iskola előtt Erzsike kiskönyvéből felolvastuk a tudnivalókat, hogy is volt, amikor ide gyerekek jártak, aztán a Mária-szobrot tekintettük meg. A giccsbe hajló felszentelt alkotás, mely szintén Czigány Laci bácsi munkája, nem aratott egyértelmű sikert a csapat tagjai között, de ez van. A szomszédságában álló Apró Ágoston-féle, nagyon régi, több mint száz éves fakereszt viszont mindenkit lenyűgözött. És főleg azért, mert ezt nem lecserélték, CSAK kijavították, felújították. Ezt kéne tenni a többivel is, nem eltűntetni a régi családi kereszteket a föld színéről, és helyükbe olyanokat állítani, amelyeknek közük nincs az eredeti családhoz, és még nem is mindig szépek...
Innen tovább úgy mentünk, ahogy még egyetlen keresztúton sem, vagyis a Cigányváros szélén álló Nagy András-keresztet is meg kívántuk látogatni. Méltatlanul elhanyagolt emléke ez egy családnak, mely ma is virágzik, de a rosszhírű környék miatt a keresztet nem is látogatja és fel sem újítja senki. Kár!
A Telepi út sarkánál még kitértünk Szőrös Zoli Golgotája felé, ahol egy csonka dombot, egy pihenőt és egy ZÖLD NÉGYZET turistajelzést találtunk! Aki erre jár, feltétlen nézze meg, nem fogja elfelejteni!
És máris nem maradt más, mint a vasúti síneken begyalogoljunk a temetőhöz, ott még megnézzük a két temetői keresztet. Meg is tettük. Mivel azonban már szürkült, mindenki nagyon fáradt volt, az idegenvezetést nem különösebben erőltettem a helyenként elég illusztris sírok között, hanem besétáltunk a központba, és majdnem 26 kilométerrel a lábunkban, érzékeny búcsút vettünk egymástól, hagy menjen mindenki haza pihenni. Nagyot küzdött mindenki, megérdemelte az emléklapot!

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Bodorné Fülöp Mária (Kecskemét), Csonka Zoltán (Dabas), Dobosi Zsuzsanna (Kecskemét), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Hegyi Ervin (Kecskemét), Kiszel Julianna (Kecskemét), Kovács Mária (Kecskemét), Mákné Dobos Erzsébet, Mátyás Gábor (Kecskemét), Németh Erzsébet (Kecskemét), Polyák Imre (Kecskemét) és Varga Istvánné Borika.