(416.) TÚRA A RÁCALMÁSI NAGY-SZIGETEN, PETŐFI NYOMÁBAN DUNAVECSÉN ÉS SÉTA A TASSI-ZSILIPNÉL


Időpont: 2013. szeptember 28. szombat
Útvonal: Rácalmás, Nagy-sziget, Dunavecse és Tass
Táv: 14 km


Kicsit hûs szombati reggelen kilencen, két autóval indultunk neki a Dunántúlnak. No nem annyira messzire, csak a rácalmási Nagy-szigetet céloztuk meg. A hûvösebb éjszakai idõjárás jele volt a sokszor megjelenõ köd, amely jelentõsen lecsökkentette látótávolságunkat. Hamar megérkeztünk Rácalmásra, ahol egy trafikban fogyasztottuk el reggeli koffein adagunkat, majd lementünk a Nagy-szigethez, ahol a hídnál parkoltunk le.
A híd a Kis-Dunán vezet át, mely akárcsak a Duna sebesen robog a Fekete-tenger felé. Átértünk a szigetre és érezhetõ volt, hogy kicsit nyirkos az idõ, illetve a föld is vizesebb volt, a fû pedig harmatos. Elértük a PIROS SÁV jelzést, amin jobbra fordultunk. Egy szélesebb erdei úton indultunk neki mai túránknak az ártéri erdõ hatalmas fái között, s közben baloldalon hol közelebb, hol távolabb a dunai mellékága kísért minket. A fák ágai között néhol beszûrõdött a napfény, mely különleges képet varázsolt elénk. Az erdõ mindenfelé nyirkos volt, de azért nem volt hideg, éppen kellemes. Megálltunk Tölgyesi László erdész emlékére állított táblánál, ahol hatalmas tölgyfa is található. Szinte észrevétlenül jutottunk el a sziget déli feléhez, de még azt elérve a jelzés visszakanyarodik északi irányba, ezért mi nekiindultunk a vadregényesnek. Észrevehetõen változott az erdõ alja, mivel eltûnt a sûrû aljnövényzet, és egyre több volt a gally, a kidõlt fa. Mire elértünk a sziget déli csücskéhez szinte már alig lehetett nem ágakra lépve haladni. Sajnos a sûrû bokrok miatt a legdélebbi pontot nem tudtuk elérni, de még innen is remekül lehetett látni, ahogy a két ág összefolyik. A parton egy furcsa fatörzsre lettünk figyelmesek melyet nem balta nyomai csonkítottak meg, hanem egy hód favágó munkáját figyelhettük meg. A törzs alsó felén kb. 20 cm szélességben egy mélyebb barázda volt megfigyelhetõ, amit a hód, fogaival vájt ki.
Visszamentünk a jelzésre és egy kis kanyarodás után már az északi csücske felé meneteltünk egy belsõ holtág mellett. Elhaladtunk egy telepített erdei rész mellett is, ahol megérezhettük a nap erejét és szabályosan melegünk volt. Beérve az erdõbe egy tuskón több gombára láttunk, melyek egy nagy csoportot alkottak. Továbbhaladva a mondhatni változatlan erdõben, de azért mégsem volt mindenütt teljesen egyforma. Hol sûrûbb volt, hol több volt a fára tekeredõ, a fény felé kúszó növény, hol az aljnövényzet pompázott erõteljesebben. Egy ponton letértünk egy ösvényre, mely sûrû növényzet között vezetett, hogy kimenjünk a Dunáig. Átkeltünk egy kis csobogón, mely egy holtág vizét „eresztette” bele egy tóba, amely végül is nem tó volt, mert összeköttetésben volt a Dunával. Köveken lépkedtünk, majd a kicsit sárosabb ártéri földön és az erdõ képe is egyre inkább változott, mert ismét eltûnt a sûrû aljnövényzet és csak a szálfák állottak szabálytalan rendben egymás mellett. Elértünk egy sziklás „gáthoz” amelyen elég messzire be tudtunk menni a Dunába. Itt már csak sziklák voltak és néhány víz hordta fatörzs. A gát a vége felé ellaposodott és egy szürke kõtenger jelentette a gát végét. Innen remekül el lehetett látni a Csepel-sziget végén lévõ Szigetfõig. Kicsit szeles volt az idõ, de remek helyül szolgált a reggelizéshez és a csoportkép elkészítéséhez. A víz csendesnek tûnt ám erejét remekül megmutatta egy nagyobb uszály lassú haladása, mely a Fekete-erdõ felé „tolta” rakományát. A túloldalon a Dunának ezen szakaszán nincs település, így csak a partot és az azt szegélyezõ fákat lehetett látni, majdnem a Duna közepérõl szemlélve.
Folytatva utunkat visszamentünk a jelzésre és hamarosan egy madárleshez értünk. Itt egy kis tó és a partján lévõ csónakok csendélete adott okot néhány kép elkészítésére. Elértük az Ártéri tanösvényt és ezen kimentünk ismét a Dunáig. Az ösvény útvonala egy pallóhídon vezetett át egy kis tavacskán keresztül, melyben csak úgy ragyogtak a napfényben, a víztükör alatt és kicsit föléje nõtt vízinövények, melyek így mocsári világ látszatát keltették. A Dunához érve, a part menti, már megszokott látvány fogadott minket, de itt inkább a kicsit megkeményedett is
Visszatérve a tanösvényre folytattuk utunkat az északi csúcspont felé, s közben egy újabb madárles mellett haladtunk el, amelyet követõen sûrû csalánosban törtünk utat magunknak. Próbálkozásunkat nem koronázta siker, mivel nem tudtuk egy idõ után továbbhaladni a növényzet áthatolhatatlansága miatt. Így visszafordultunk és a tanösvényt követve dél felé indultunk. Elértünk egy fedett pihenõt, ahol két túratársunk várt ránk, mivel a pallójárás után õk rövidebb úton jöttek el idáig. Itt találtunk két körtefát és az egyikrõl jóízûen csemegéztünk. Innen már nem volt messze a híd amin áthaladva ismét autóinknál voltunk. Remek négy és fél óra volt a szigeten, mely sok látnivalót rejt magába a maga sok kis holtágával, vízfolyásával, dzsungelszerû erdejével és ártéri részeivel.
Felsétáltunk a mai napon megrendezésre kerülõ tökfesztivál helyszínéig, hogy szétnézzünk, de a belépõdíjat soknak találtuk így visszamentünk autóinkhoz. A 6-os út felé menet a tökpiramisnál megálltunk, és kicsit elidõztünk az ott lévõ parkban.
Következõ útcélunk Dunavecse volt, ahová csak egy patkóalakot leírva lehetett átjutni, így ismét egy kis kocsikázás várt reánk. Megérkezve Dunavecse központjába, pár perc múlva megérkezett idegenvezetõnk, hogy megmutassa nekünk a Petõfi Múzeum és Tájházat. Egy kis ízelítõt kaptunk a költõ itt töltött napjaiból és a település történetébõl. Innen elsétáltunk egy másik házhoz ahol a költõ egy darabig lakott, majd a református templom érintésével a felújított fõtéren egy újabb csoportképet készítettünk.
Mai többállomásos túránk következõ pontjához még északabbra kellett menni, egészen a Tassig, ahol a Duna felé véve az irányt, meg sem álltunk a Tassi-zsilipig. Itt megnéztük a Magyar Zarándok Út remek pihenõjét, amely jól mutatja, hogy mi mindenre lehet elkölteni a „felesleges milliókat”. A tájba egyáltalán nem illõ remekmû elbújhat a zsilip nagysága mellett. Végül is a zarándokoknak biztos jelent valamit ez a hely, de a mi turista véleményünk és szemléletünk szerint, biztos máshogy is kivitelezhetõ lett volna.
Igaz csak egy „kis kapun” lehet átjárni a Ráckevei-Dunaágba, mégis valóságos erõdítmény. Betontenger és tömbök, zsilipkapuk, összeépíthetõ gátelemek, hatalmas daruk és egy kis híd és egy zsilipkamra, nagyjából ebbõl áll az építmény. Egy rácsos fémpadlózatú hídon kelünk át a Csepel-szigetre, s közben alattunk a több méter mélység és a gátelemek teteje. Jobbra a zsilipkamrában lehet látni az alját, de balra tekintve a Duna felé már csak a barna vizet látjuk. Átkelve egy kis félszigetre értünk, majd megkerülve az öblöt a Csepel-sziget legdélebbi pontja felé vettük az irányt. Az öböl két partján horgászok várták, hogy kapásuk legyen. Ahogy sétáltunk a Nap eltûnt egy felhõ mögé és ma már közvetlenül ne is láttuk, csak a sugarait és fényét érzékeltük. Leérünk a sziget déli pontjához ahonnan remekül el lehetett látni a délelõtti töltéshez, valamint teljes szélességében elénk tárul a Duna, no meg a bejárt Nagy-sziget. Innen szemlélve csak egy erdõnek tûnik, de mi már tudjuk, hogy egy valóságos dzsungel varázserdõ. A csodálatos panoráma mellett nagyon szép látványosság a Szigetfõ. Ez egy szálfából faragott hatalmas szobor, mely remekül kifejezi a hely szellemét és ez az, ami ide illik, nem az a fura „tákolmány”. Itt is muszáj kicsit elidõznünk nem csak amiatt mert remek a kilátás és csodálatos az ég a felhõ mögött megbújó nappal és az azt körülvevõ sugarakkal, hanem mert csend van és nyugalom járja át az itt megpihenõt. Pihenésképpen szintén remek fapadok szolgálnak ülõhelyül, illeszkedve a faoszlop világához. Az oszlop tetején szétnyílik, mint egy korona, vagy mint egy égõ fáklya, ki mire gondol, mikor meglátja.
Itt készítettük el mai utolsó csoportképünket, majd búcsút vettünk a helytõl és elindultunk Lajosmizse felé. Fél7 elõtt érünk a törzshelyünkre ahol remek sütemények és dödölle, valamint forró tea vár ránk, hogy a mai nap élményeit megoszthassuk az otthon maradókkal.

Timi és Zoli (Dabas)

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Braun Beatrix (Dunavecse), Csonka Zoltán (Dabas), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Popovics Zsuzsanna (Kecskemét), Szõke Tímea (Dabas), Tóth Imre (Kecskemét), Tóth Levente (Kecskemét) és Varga Istvánné Borika.