(391.) TÚRA A NAGYKŐRÖSI-ERDŐBEN ÉS A PÁLFÁJÁBAN


Idõpont: 2013. április 13. szombat
Útvonal: Nagykõrösi-erdõben és a Pálfájában
Táv: 10 km


"A mai napon 8 óra körül volt a találkozó Csabáéknál, majd onnan a Nagykõrösi erdõbe mentünk 3 autóval összesen 13-an. A Nagykõrösre vezetõ út mentén parkoltunk le, ott ahol a jelzés kezdõdik. Kellemes, kora nyári idõben vágtunk neki a zöldellõ Nagykõrösi erdõnek. Szélesebb földúton, kis töltésen haladtunk beljebb az erdõbe, közben felváltva toltuk Szellikét, aki immáron második túráját teljesítette velünk. Az elsõ nagyobb útkeresztezõdésben balra elnézve egy hatalmas öreg pusztai tölgyfát láttunk, amely mutatta, hogy ebben az erdõben bizony hasonló „teremtményeket” is láthatunk. A keresztezõdésben az eddig néhány fán fellelhetõ jelzés helyett jelzést láttunk és elég frissnek tûnt. Továbbhaladva egy jobbra elágazó földúton folytatódott a jelzés amelyrõl azt feltételeztük, hogy valószínû Nagykõrösre megy. A nap már eléggé melegen sütötte arcunkat és körülöttünk a madarak már vígan dalolgattak, csicseregtek. Az erdõ alja már zöldellt és fák is elindultak a zöldbe burkolózás irányába. A pusztavacsi erdõhöz hasonlóan ebben az erdõben is sok a keresztirányú és a párhuzamosan futó erdei út. Egy ilyen keresztezõdésben balra fordultunk és nagyon hangulatos szakaszra értünk. A fák ágai között beszûrõdõ napfény furcsa árnyjátékot játszott, ahogy elhaladtunk a fák között. A következõ négyes keresztezõdésben jobbra fordultunk és kissé homokosabb út következett. Ezen a szakaszon átvettem a sofõr szerepét és én toltam Szellikét, akit a jó levegõ, no meg a babakocsi ringatózása álomba ringatott. Elértük a kerítéssel elkerített területet ahol úti célunk volt. A forgóajtón átsétáltunk, de a babakocsit át kellett emelnünk a kerítésen. Azért a lekerítõk gondolhattak volna arra, hogy a gyerekes szülõk is könnyedén tudjanak itt közlekedni. A sétáló utat vékonyabb fatörzsek jelölték az út két oldalán. Az elkerítésnek köszönhetõen sikerült a krosszmotorosoktól megvédeni a területet így mondhatni érintetlen volt. A dimbes-dombos hol sûrûbb, hol gyérebb növényzetû erdõt átszelõ gyalogúton értünk el, jobbára fel a Strázsa-halomra. Innen remek kilátást nyílt a körülötte és az alatta elterülõ tájra. Itt tartottuk reggeli szünetünket, illetve alaposan szemügyre vettük a halom keleti oldalát. Itt bukkantunk rá az erre felé nem éppen honos tüdõfû nevû virágra is.
Pihenõnk befejeztével visszaindultunk a kapu felé a kijelölt útvonalon, de négyen más irányból közelítettük meg a bejáratot. Kicsit járatlanabb ösvényen mentünk keresztül az erdõben. Miután mindenki megérkezett, átemeltük a négykerekût és folytattuk túránkat. Már érezhetõ volt, hogy melegebb az idõjárás, de az enyhe szellõ és a néha elbújó nap gondoskodott arról, hogy kellemes hõmérsékletek uralkodjanak. Elértük a elágazását, amely keresztül vág az erdõn és annak az irányát követtük. Itt is kicsit másmilyen volt az erdõ képe sûrûbb és az út is járatlanabb volt. Kiértünk egy szélesebb földútra, a jelzéshez és elindultunk a mûút felé. A középen füves földút itt kissé sûrûbb volt, így a kis négykerekût nehezebb volt tolni. A mai nap következõ meglepetése várt reánk a következõ keresztezõdésben. Az erdõ szépsége is egy meglepetés volt, annak ellenére, hogy szinte bele sem léptünk, és jött az újabb: megint jelzés, de ezúttal három egymás utáni fákon. Azt, hogy innen merre ment tovább nem tudtuk megállapítani, mert nem láttunk további jelzéseket. Továbbhaladva a néhol emelkedõ, illetve ereszkedõ földúton elértük a következõ keresztezõdést, ahol jobbra fordultunk, de éles szemünkkel észrevettünk két jelzést. Így már lassan kirajzolódott a friss jelzés útvonala, de ennek feltérképezése felderítõ barátunkra vár majd. Egy újabb hosszú egyenes szakasz következett, amely egyaránt vezetett sûrûbb és ritkább erdõben, kis tisztások mentén. Több tölgyfát is láttunk, de cipõfát még sosem. Az egyik aggastyán fán legalább 7 pár cipõ volt feldobálva, melyek az alattuk elhaladók felett lógtak az ágakon. A szakasz végén elértük a reggel látott tölgyet és elneveztük ormányos tölgynek. Visszamentünk a mûúthoz, de elõtte ismételten áthaladtunk a töltésen és ezúttal egy átereszt is találtunk alatta, amely lehet, hogy a hajdanán itt bugyogó Kõrös-forrás vizét vezette el. Délben érkeztünk meg az autókhoz, de az útirányt nem hazafelé vettük, hanem a Pálfája-erdõ parkjába mentünk.
Csapatunk ugyanis úgy döntött, hogy a mai napon ebédet fõz ezen a helyen. Miután letáboroztunk az egyik tûzrakó helynél, máris neki fogtunk a fõzéshez. Elõbb kis rõzsegyûjtés zajlott, de közben az asztalnál már hámozódtak a krumplik és egy nagy flakon víz is elõkerült. Mindenki abban segített, amiben tudott, nem lazsált senki sem. Alig telt el fél óra és a hagyma, a szalonna már pirult is a bográcsban. Az asztalon alig volt szabad hely a hozzávalóktól, az üdítõktõl és egyéb innivalóktól. Miután a krumpli, a kolbász és a jó kis piros paprika is belekerült a kondérba, felöntöttük vízzel és hagytuk kicsit fõni. Addig páran elsétáltuk a közeli Basa-fához, amely a Pálfája-tanösvény egyik állomása. A Mizsei órást látva és ismerve nyugodtan kijelenthetõ, hogy ez a fa még annál is nagyobb. Törzse is vastagabb és a lombkoronája is terebélyesebb. A fa gondosan körbe van kerítve, de ennek ellenére be lehet menni kerítésen belülre és körbe lehet járni a fát. A pár másodperces séta akár percekig is tarthat, mivel nem lehet látni a törzs kanyarulatának végét, illetve vonzza a tekintetet az ég felé ágaskodó „karjai”.
Mire visszaértünk az asztalhoz addigra Szellikének egész kis játszósarkot alakítottak ki. Napernyõ védte õt a napsugaraktól és a fénytõl. A ropogó tûz és nap együtt meleg idõ varázsolt a tûzrakó hely közelében, de azért a szél lágyan fújdogált. Mivel még fõni kellett az ebédünknek négyen maradtak rá vigyázni, a többiek pedig körbejárták a tanösvényt. Elhaladtunk a Basa-fa mellett, majd egy zöld allén mentünk keresztül. Az ösvény két oldala, illetve az erdõ alja ameddig csak el lehetett látni zöld volt a friss aljnövényzettõl. A talajszelvény bemutató után nagyobb fenyõk és tölgyek között mentünk, majd elértük a sarokpontot ahonnan visszafelé haladtunk. A tanösvény állomásait egy fapózna tetején lévõ faragott makk jelölte. Sajnos az állomásoknál nem igazán lehetett kideríteni mit is látunk, de ez a több mint 1,5 kilométer megéri a sétát. Elég közel vannak lakóházak ehhez az erdei részhez mégis csönd van és nyugalom járja át az ember. Nem hosszú volt idõben a séta, de annál szebb volt. Mivel még a fákon nem igazán voltak levelek, így gazdag és zöld volt az aljnövényzet amely a napsütésben még szebb volt.
Már eléggé éhesek voltunk mire a kört befejeztük, és azon nyomban nekiláttunk a bogrács-paprikás elfogyasztásának. Mindenki egy tányérral fogyasztott el az igen ízletes és finom ételbõl. Miután jól laktunk még egy kis szieszta és beszélgetés következett, majd sajnos az összepakolás. Ahogyan érkeztünk úgy távoztunk is a parkból legfeljebb csak lábnyomainkat és a finom ebéd illatát hagytuk ott. Hazafelé menet még megálltunk a Hármas-halomnál megnézni a kettõs keresztet.
A mai túránk nem kilométerekben volt gazdag, hanem élményekben, látványokban. A Nagykõrösi erdõ öreg tölgyfái, a Strázsa-halom panorámája és zöldellõ természet remek együttest alkotott a pár órás sétánk alatt. Az ebéd és annak elõkészületei pedig bizonyítéka annak, hogy kis összefogással és pár hozzávalóval remek ételt lehet készíteni amelyek már illata, a kinézete is remek volt, de az íze, az fenséges."

Szõke Timi és Csonka Zoli (Dabas)

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Balog Jánosné Terike (Kecskemét), Balog Szellõ, Bujdosó Bettina, Bujdosó Petra, Csonka Zoltán (Dabas), Gondos Máté (Ladánybene), Nagy Irén, Szõke Tímea (Dabas), Török Kristóf, Török Mária, Török Noémi és Varga Istvánné Borika.