(402.) TÚRA A KOLON-TÓNÁL ÉS A MATYÓI-DOMBOKNÁL


Idõpont: 2013. június 15. szombat
Útvonal: Soltszentimrei Csonkatorony (busszal) - Soltszentimre - Matyó-halom - Reveczkei-halom - Kolon-tó - Izsák
Táv: 16 km


"Mai napon csatlakoztunk az Édosz Kinizsi kis csapatához, akik Soltszentimre és Izsák környékére terveztek túrát. A találkozó a szokásos helyen 6 órakor volt, majd innen 5-en mentünk át a kecskeméti Auchanhoz. Itt háromnegyed 7kor vett fel minket az édoszosok busza, és máris száguldottunk Soltszentimrére, a Csonka-toronyhoz. A nap már magasabban járt mire elértünk a települést, amelyen átmenve elindultunk a Csonka-torony felé. Meglepetésünkre a busz nem állt meg ott ahol lefordult a mûútról, hanem ment tovább a homokúton. 10-15 km-es sebességgel haladtunk így volt idõnk alaposan megtekinteni a szõlõ ültetvényeket. A torony elõtti keresztezõdésben állt meg a busz és innen alig pár száz métert kellett gyalogolni a toronyhoz, ahol már jártunk januárban. A torony környezete azóta kizöldült, és az akkori borongós-felhõs idõjárás helyett most ragyogó napsütésben pompázott a kis domb. Remek témákat szolgáltatott a torony tetején imitt-amott átszûrõdõ napfény. Kihasználva az alkalmat meghallgattuk Csaba elbeszélését Szent Imrérõl, akinek a mellszobra ugye bent van Soltszentimrén. Visszaballagtunk a buszhoz (8:23), amely a korábbi útvonalon bevitt minket a településre.
Itt még azonnal nem vágtunk neki a túrának, mert megnéztük a Szent Imre szobrát (8:52), majd elsétáltunk egy kocsmába felfrissíteni magunkat. Miután összegyûlt a csapat neki is vágtunk a mai nagyobb távnak. A SÁRGA SÁV jelzésen mentünk ki a településrõl egy magasabb dombot mellõzve. Egy balkanyarulatban letértünk a jelzésrõl és megindultunk a sûrûbb homokban az általunk elkeresztelt Matyó-halom felé. Kicsit olyan volt, mint séta a sivatagban, mert a homok már eléggé visszaverte a napsugarakat. A halmon lévõ pár fenyõfa kis árnyékot adott az alája álló embereknek, de a többség a szabad ég alól élvezte a nem éppen elhanyagolható látványt. Igaz csak dombok voltak körülöttünk, amelyet imitt-amott borított valamiféle bokor vagy közepes méretû fa. A látóhatár vonalán voltak csak nagyobb, összefüggõ facsoportok, mint ahogy a következõ úti célunkat is láthattuk innen. Le is indultunk a kicsit süppedõsre „puhult” földúton a buckákon kanyarodva a közeli erdõ felé. Beérve az árnyba hamarosan emelkedni kezdtünk majd egyre több lett a fenyõfa, és mintha hegyvidéken lépdeltünk volna már. Hát igen ez az a varázs, amit a hegyet járó emberek sokasága nem akar elhinni, hogy itt is van hegy és látnivaló amely annyira megtévesztõ, hogy bármely hegyvidékkel vetekszik. Mi is éppen egy ilyen helyre értünk fel a Reveckei-halomra. Az édoszosoknak elsõre tetszett eme kis kitérõ ötlete, és csöppet sem bánták meg, mert õket is megtévesztette a hely. Sõt voltak olyanok is akik kicsit gyerekkorukat felidézve az egyik fára is felmásztak. Kibõl mit hoz ki a társaság, vagy éppen egy hely, ahol végül is csak fenyõfákat lehet látni, egy erõteljesebben lejtõ „halom” oldalt és a szomszédos buckát. Egy biztos érdemes megnézni, ha erre járunk.
Miután mindenki kicsodálkozta magát továbbhaladtunk és átlibbentünk, jobbára kicsit „lecsusszantunk” a következõ dombra, amelyen állva még mindég nem az Alföld jutott eszünkbe. Ami jó volt, hogy árnyas helyen voltunk bár ezután is még egy darabig élvezhettük a különbözõ fák leveleinek takaró hatását. Elhaladtunk a pár fából álló jegenyenyár sornál, Timi születésnapi fájánál, amelyre alig lehetett ráismerni ebben a sûrû zöldességben. Egy dûlõútra értünk, amelyen jobbra fordultunk. Már a halomra felmenet megtudtuk, hogy Zsolti barátunk is itt van a környéken, és lám nem sokkal a Matyótelepi iskola elõtt szembe jött velünk. Ez volt az az eset, amikor a statisztikánkon javítottunk, ugyanis mi nem szoktunk senkit sem elveszíteni, de jelek szerint mostanában mindig találunk egy túrázót. Útba esett az El Bronco lovasfarm ahová csak páran nem mentünk be szétnézi.
Miután kinézelõdték magukat az érdeklõdõk továbbmentünk immáron már a SÁRGA SÁV jelzésen egy hosszú dûlõúton amelynek a végén egy szép útirányjelzõ fa mutatta az utat, hogy balra kell menni. Pár méter után meg már jobbra vezetett a jelzés és kiértünk a januárban még teljesen kopasz földes részre, amelyen most volt valami gyér növényzet. Szerencsére itt viszonylag felhõs volt az ég, és megmosolyogtuk azt a sok békát, amelyek az út menti árokban lévõ kis pocsolyákba ugráltak be. És így érkeztünk meg a mesterségesen kialakított mólóhoz. Most sokkal szebb volt a nádas, mert már zöldellt, és így még hangsúlyosabban kiemelkedtek közülük az elkorhadt kopasz fatorzók. A víz is másmilyen színû volt és sok volt benne a tavirózsa. Elérkeztünk a móló végéhez ahonnan remek kilátás nyílik a Kolon-tóra és a senki szigetén álló fára. Ugyanis a látható vízfelület közepén van egy kis sziget, amelyen egy fa áll magányosan, ami akár jelképe is lehetne a tónak.
Visszamentünk a jelzésre és ezen folytattuk utunkat a Bikatoroki-kilátóhoz amelyre sokan felmásztak. Ez a pár elég furcsán kialakított lépcsõfok meghódítása megéri a fáradságot. Ugyanis remek kilátás nyílik a tóra, el lehet látni Izsákig, a Reveckei-halomig, de nem is ezek a legszebbek. Felérve a kilátóba és észak felé valami csudát lehet látni. Bucka, bucka hátán foltokban növõ bokrok és fák ameddig a szem ellát és ez az egész körbe ölelve a Kolon-tóval és a Reveckei-halom felé egyre sûrûbb erdõvel. Szabad szemmel alig kivehetõ a domborulat de így lehet azért érzékelni, hogy jó kis hullámvasutazást lehetni itt véghezvinni, amire átérnénk a túloldalára. A kilátótól egy kis csapáson mentünk vissza a jelzésre és visszasétáltunk a Madárvártáig. Itt felfrissítettük magunkat és jó ízûen falatoztunk.
Aztán vezetõnk Endre szólt, hogy akkor induljunk tovább, mert táv és látnivaló még bõven akadt mára. Letértünk a Poszáta tanösvényre mely a tó szélén halad. Ki akartunk menni a madármegfigyelõhöz is te a tóban most több volt a víz, mint 5 hónapja így csak az elsõ hídig lehetett behatolni a náddal övezett ösvényen. De legalább itt szépen kinyílt fehér tavirózsákat lehetett lencsevégre kapni. Elhaladtuk a vízi szörnynek titulált fa mellett is és nagyon hosszan magas fûben gyalogoltunk. Itt kissé felhõsebb lett az ég, de mire elértük ismét a SÁRGA SÁV jelzést már ismét napfürdõzhettünk. Azért az út eddig nem volt elhanyagolható, mivel láttunk mocsári teknõst és a magas fû is egyre gyérült, és átváltott középen füves földúttá és nagyobb csoportokban jelent meg a vaddohány. Megérkeztünk az Aqua Colun tanösvény útvonalához ahol egy remek kis kilátó áll (13:46). Innen végül is csak Izsák irányába lehet látni a sûrû náddal benõtt tavat, de ott ahol még szabad a vízfelület tavirózsák színesítik a látványt, szabad vízfelületet alig lehetett látni.
Miután mindenki gyönyörködött a kilátásban folytattuk utunkat a balról árnyékot adó fák alatt, majd ismét elértük a jelzést és innen szinte végig a tûzõ napon, széles-homokos úton mentünk. Nem éppen ez volt a legkellemesebb szakasza a mai napnak és sokan kérdeztük, hogy miért nem jött elébünk a busz. De erre is megkaptuk a választ a célban. Az útvonal itt már a tónak olyan területén vezet ahol már régebben volt víz és már teret hódított az alföldi pusztaságra jellemzõ sás és fû. Beérkeztünk Izsákra és elérve a vasúti sínt már láttuk a távolban az árnyékban álló buszunkat, amely egy nyomóskút mögött állt. Aki csak tehetett megcsapolta a hideg vizet adó frissítõ forrást és úgy szállt fel a buszra. Nagyon sokáig nem utaztunk, mert az elsõ kocsma hátsó udvarába hajtottunk be, majdhogynem a pultig. Itt mindenki leszállt és még a kocsmában is elfogyasztott egy kis frissítõt. No de aztán újra buszra szálltunk és meg sem álltunk Kecskemétig. Leszállás elõtt Endre megköszönte a remek napot, a Csonka-toronyi elõadást és a kis kitérõt nekünk. Mi is megköszöntük a remek napot. Leszállva a buszról visszamentünk Lajosmizsére.
Annak ellenére, hogy ezen a szakaszon már jártunk nem is olyan régen, mégis más volt. Többen is voltunk, meg más évszakban. A táj is más arculatát, színét mutatta meg nekünk. Végül is a szép helyekre minden évszakban érdemes visszamenni, mert sok helyre rá sem lehet ismerni. Hát igen ez a természet csodája, más a téli és más a nyári ruhája, arról nem is beszélve, hogy a tó sem tekinthetõ állandó tényezõnek. Ugyanis hol több, hol kevesebb víz van benne, igaz nem hemzsegtek a vízimadarak most sem, de azért hallani lehetett õket, hogy mélyen a nádasban ott vannak. Szóval mutatott is valamit a tó magából és élõvilágából meg nem is, de ez a csali, hogy újra és újra vissza menj, hátha látsz olyat amit eddig nem. Mi esetünkben ez nem kérdés, mert mi mindig találunk valamit és még ott is ahol pár hónapja jártunk. Mivel idén valahogy a tavasz kimaradt olyan hirtelen lett nyár és zöld minden, hogy érdemes lenne ide õsszel is visszatérni, és akkor teljes lenne a kép."

Szõke Timi és Csonka Zoli (Dabas) - Petõfi Túrakör

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Csonka Zoltán (Dabas), Dömötör Zsolt (Kecskemét), Szõke Tímea (Dabas) és Varga Istvánné Borika - valamint a kecskeméti Édosz Kinizsi csapata.