(394.) TÚRA A RÁKÓCZI-ERDEJÉBE


Idõpont: 2013. május 4. szombat
Útvonal: Dabas-Gyón - Kopjafás temetõ - XX-as csatorna - Rákóczi-erdeje - XX-as csatorna - Dabas-Sári
Táv: 17 km


A mai napon egy eddig ismeretlen területre terveztük túránkat: Dabas mellett lévõ Rákóczi erdejébe. Az erdõ katonai lõtér területén van, ezért belépési engedélyt kértünk az MH Bakonyi Harckiképzõ Központtól. A találkozó 8 óra elõtt volt a gyóni református templom elõtt, ahová fél8 után megérkezett Zoli, Borika, Gábor és Zsuzsa is. Zolival egy autót átvittünk a célba, Dabas-Sári Kaparás buszmegállóhoz, hogy ne legyünk tömegközlekedéshez kötve. Mire visszaértünk megérkezett a Duna-Ipoly Nemzeti Park képviseletében Csóka Annamária is. Sajnos rajtunk kívül többen nem voltak kíváncsiak erre, az emberek által érintetlennek mondható területre. Lõtér területére lövészet idején tilos a bejárás, azon kívüli idõkben pedig azért nem árt az engedélykérés, persze a lõtér szélén lévõ szántókra ez valahogy nem érvényes.
8:06-kor elindultunk a templom közelében lévõ élelmiszerbolttól, majd a templom melletti kis utcába fordultunk le. Elhaladtunk a gyóni strand területén lévõ tó mellett, majd a Lazi-tó mögötti füves földúton a Kopjafás temetõ felé vettük az irányt. A temetõ elég nagy területen terül el és elhanyagolt. Szabadon járható és nagyobb részében kopjafák is vannak, a sírok között vannak 18-as évek közepébõl származóak is. Az elülsõ része bokroktól mentes, de érdemes az orgonák közé is besétálni, mert még ott is vannak sírok. Több mint 150 év sírjai hevertek a lábaink alatt. A temetõt egy kis ösvényen hagytuk el, ami kivezetett a paintball pálya melletti földútra. A régi evangélikus temetõ felé vettük az irányt, majd az elérve  jobbra fordultunk és elindultunk délfelé. Az idõ napos volt, de szeles így ekkor még kellettek a pulóverek is. Az elmúlt napok kisebb záporainak hatására az agyagos föld nedves volt, de sár nem igazán volt. Az útról látni lehetett a Pap-hegyet is, ami a paintball pálya területén van. De nem úgy a Rektor-hegy, mely ezen a területen talán a legmagasabb pont. Felmászva rá igencsak szép kilátás nyílik déli irányból egészen északi irányba. Nagy, sásos területet lehet látni, kisebb-nagyobb facsoportokkal, erdõsávokkal. Annamáriától tudtuk meg, hogy a „hegy” melletti rész a viperás legelõ, ahol majd a külterjes szarvasmarha-legeltetéssel a rákosi vipera számára kedvezõbb élõhelyet teremtenek.
Továbbhaladva átkeltünk egy másik dombon, majd a telepített erdõ felé vettük az irányt, de visszafordulni „kényszerültünk”. Annamária ugyanis vitéz kosbort és fehér zászpát talált. Nekünk teljesen ismeretlen volt eme két nõvény, így máris tanultunk valami újat is. A túra során „nemzeti parkos” vendégünk dolgozott is, mert a legtöbb növény helyét elmentette kis készülékébe, amely majdan, ha szükséges felmutatható lesz, hogy ezen a területen milyen növények, illetve fajok találhatóak meg. Minket csöppet sem zavart, hogy lassan haladtunk, mivel egyébként is igyekszünk megismerni azt a tájat ahol járunk, most pedig alkalmunk nyílt kicsit többet is megtudni. A vizenyõs rész miatt a telepített erdõbe voltunk kénytelenek pár száz métert megtenni ahol egy les is magasodik. Mikor már elég átjárhatatlan volt az erdõ kimentünk a füves útra és egy újabb dombra mentünk fel. Ez is remek kilátóhelyként szolgál, mert visszatekintve az eddig bejárt terület látható, illetve remekül belátható az egész több hektáros mezõ-tisztás. Mivel kis csapatunk egyébként is bevállalós gondoltuk átvágunk a sásos területen. Nagyjából sikerült is egyenesen haladni, csak néha kelet kicsit finomítani az irányzékon, a vizesebb részeken. Közben megcsodálhattuk a délfelé elnyúló nagy mezõt is és több sáskört is láttunk. Egy ponton kénytelenek voltunk bevállalni a bokáig érõ vizet is, hogy nagyon ne térjünk el irányunktól. Elértünk a mezõt átvágó agyagos útra, amelynek mentén haladva fenyvesbe értünk, ahol reggeli szünetet tartottunk (10:10). Közben bejelentkeztünk Várpalotára, hogy hamarosan hány fõvel fogunk belépni a katonai területre.
Továbbhaladva a kanyargós földút kivezetett az erdõbõl és elértük a csatorna mentén haladó agyagos földutat és az 5-ös katonai ellenõrzõpontot. Három nappal korábban mikor erre jártam az út teljesen száraz volt, most pedig enyhén nedves, de még lehetett rajta gyalogolni. Elértük a XX. csatornát és megkezdtük az átkelést. A jobb oldalán volt egy-két gumiabroncs és betontörmelék is, amelyeket gázlókõként használva átkeltünk a csatornán, bár így is vízbe kellet lépni, mert a „kövek” a víz alatt voltak 3-5 cm-rel. Ahogy átértünk egy szinte nyíl egyenes szakassz következett, amelynek bal oldalán csak egy-két fa volt a jobb oldalán pedig a Rákóczi erdejének déli része. Az utat valószínû kicsit elegyengették, mert nem volt göröngyös, mint a csatorna elõtti részen. Jól lehetett haladni és egyre mélyebben mentünk be az erdõbe, mialatt utunk csak enyhén kanyarodott. Menet közben egy másik csatornán is átkeltünk, de ez nem jelent akadályt mivel a nyomvonalát kettévágja az út, de víz azért volt benne. Elhaladtunk egy újabb telepített fenyves mellet, majd elértük a robbantásra figyelmeztetõ táblát, amely után nem sokkal jobbra letértünk a csodák világába. A nyitány boróka bokrok voltak, majd fenyvesekkel, nyírekkel folytatódott. No de nem sávosan egymás után, hanem rendezetlenül egymás hegyén-hátán. Olyan volt mintha a „favetõ” tréfából összeöntötte volta a terület fáinak, bokrainak magvát és úgy szórta szét. Azért így sem éppen hanyagolható látvány, igyekeztünk minél jobban körbenézni, hogy jól az emlékezetünkbe véssük. A középen füves utunk egy-két kisebb kanyarral vezetett minket bentebb az erdõbe és nem igen találtunk két egyforma területet, mert a fák sokfélesége remekül változatossá tette tájat. A fenyõk alatti borókák, vagy csak úgy a magukba álló 2 méter magasra is megnõtt boróka bokrok, vagy éppen a kisebb tisztások folyamatosan váltották egymást. Pár perc elteltével megálltunk egy kis pihenõre egy fenyõfa alatt.
Továbbhaladva kis emelkedõ következett, majd egy nagyobb tisztásra értünk, amelyen egy dombvonal húzódott végig. Emellett elhaladva akadtunk rá a homoki nõsziromra, de csak azért mert sárga virága az út közepén haladó fûsávban csak úgy virított. Jobban körbenézve többet is láttunk, de még nem volt viráguk. Ezután egy nagyobb dombra mentünk fel, amely akár strázsa-hegynek is beillene, mert igencsak kimagasodik a környezetébõl. Innentõl láttunk egyre több báránypirosítót, illetve csikófarkat. Ez a domb e két növénykének valóságos paradicsoma. Átérve a túloldalára egy furcsa szerkezetre lettünk figyelmesek a mezõ közepén. Közelebbrõl is szemügyre vettük és egy szélkerekes vízmû volt, még kibetonozott itató is volt hozzá. Egy kicsit furcsa volt, hogy itt az erdõ közepén van egy ilyen, valószínû már jó pár éve nem mûködõ szerkezet. Folytatva utunkat ismét egy kis emelkedõ következett, majd átérve rajta mintegy útirányjelzõként magasodott két fa (12:19). Az utunk ezután egy nagyobb tisztás mentén vezetett, majd telepített erdõ következett. Útközben nagyon sokat megtudtunk a DINP területet érintõ terveirõl, a növényekrõl nem is beszélve. Sûrûbb erdõbe, majd fenyvesbe értünk. Ami meglepõ volt, hogy két hónapja még összefüggõ erdõ volt itt, most pedig egy nagyobb részen kivágták a fákat. Elhagyva eme csúfítást középen füves út vezetett be kis „sugárútra”, amely a csatornával párhuzamosan haladt. Itt legalább árnyékban voltunk, bár a szélnek és a fátyolfelhõknek köszönhetõen nem volt nagyon meleg. Kiértünk az erdõbõl majd egy szántó mellett elhaladva elértük ismételten a XX. csatornát. A társaság igencsak meglepõdött, hogy milyen magasan áll benne a víz, de hát nem volt mit tenni. Lekerültek a cipõk és átballagtunk rajta. A víz hideg volt, megállva benne egy idõ utána csontig hatolt a hideg, mégis valahogy jó érzés volt. Mindenkinek tetszett eme kis izgalom, jobban mint a pár órával korábbi.
Kicsit szárítkoztunk, és közben ismét lejelentkeztünk Várpalotán megköszönve a lehetõséget. Innentõl egy egyenes középen füves fölúton mentünk be a lakott területre, de még vissza-vissza tekintettünk a csatorna túloldalán lévõ erdõre, illetve a jobb és bal irányba elterülõ szántókra. Áthaladtunk egy erdõsávon, amelyben szúnyogok is voltak. A túloldalától kicsit göröngyösebb sárosabb út következett, de ezúttal is könnyedén járható volt. Sajnos itt van kivágott erdõ rész is, amely szabályos erdõirtással ér fel. Szégyenvolt a szép erdõ után, arról nem is beszélve, hogy lápos területen vágtak ki fákat. Hamarosan elértük a Zentai utca végére és innentõl mûúton gyalogolva értük el célunkat a Dabas-Sári, Kaparás nevû buszmegállóba.
Innen Zolival és Annamáriával visszamentünk autóinkhoz. Onnan Zoli Kerekegyházára ment, Annamária pedig visszament a többiekért és õ vitte haza õket. Remek kis nap volt és annak ellenére, hogy csak hatan voltunk emlékezetes marad. Köszönjük a lehetõséget, hogy megtekinthettük az erdõt, és Annamáriának is, hogy a mai túrán velünk tartott. Sokat tanultunk tõle és olyan hamar felvette a csapat ritmusát, hangulatát, mintha régóta velünk járna. Jó volt új ismeretek szerezni és bízunk benne, hogy máskor is velünk tart. Szerencsére az erdõ lõtéren van és szántóföldek sem igen vannak területén. Inkább csak a csatorna melletti 200 méteres sávban vannak, vagy imitt-amott bentebb az erdõben. Bízunk abban, hogy ez így is marad, mert a terület csak úgy maradhat meg ilyennek, ha a gazdálkodás kiszorítva marad, illetve a DINP is csak úgy járhat sikerrel.
 

Csonka Zoltán (Dabas)

Ezen a napon együtt túrázott: Csóka Annamária (Kecskemét), Csonka Zoltán (Dabas), Mátyás Gábor (Kecskemét), Popovics Zsuzsa (Kecskemét), Szekeres Zoltán (Kerekegyháza) és Varga Istvánné Borika.

A képeket Borika és Csonka Zoli készítette.