(331.) IV.  JÉGTÖRŐ MIZSE MARATON


Időpont: 2012. február 25. szombat
Útvonal: Lajosmizse - Koli-tó - Hármashatár - Csókás-erdõ - Vadászház - Kürtilaposi-csatorna - Szárazdûlõ - Lajos-hegy - Kulapitye - Geréby-kúria - Geréby-kereszt - Lajosmizse
Táv: 38 km


Újabb év telt el, ismét télbúcsúztató maratoni gyaloglás Lajosmizsén. Nagyon vártuk ezt a napot, ez a résztvevõk számából és elszántságából is látszott. Sem ennyi indulónk, sem ennyi teljesítõnk nem volt még, és külön örömünkre szolgált, hogy jelentkezett Edit Pestrõl, aki reméljük, nem bánta meg, hogy lejött közénk, és egy év kihagyás után tiszteletét tette Eszter is (sajnos Andi nélkül), és felszabadultan, jókedvûen gyalogolt velünk egész nap.
Reggel hatkor már kisebb tömeg toporgott a Kollégium lett, szinte még sötét volt. Hajnal felé szemetelt kicsit az esõ, de szerencsére ekkorra már elállt. Néhányan - szokás szerint - nem jöttek el, akik megígérték, de ez nem szegte kedvünket, egész után pár perccel nekiindultunk a hosszú vándorlásnak.
A felkelõ nap vörös fénye sejtetni engedte, hogy szeles idõ vár ránk, és tényleg fújdogált vagy döngetett is egész nap. A vásártér mellett elhaladva, sáros földút következett, és kisebb megszakításokkal, szinte egész nap sáros-vizes foltokat kerülgettünk.
A Németh-keresztnél szusszantunk elõször, hét óra volt, és három kilométernél jártunk. Ircsike a szezámmagos sósrúddal kínálta a sereget, csendesen beszélgettünk, néhány izgágább kölkünk a maradék hófoltokat próbálta kihasználni, szóval hógolyóztak. A sártengeren átkelés tovább folytatódott, még a felüljáró után is, a Koli-tó felé haladva. A tó sarkára, illetve a "Mizsey"-kereszthez újabb, csaknem egy óra elteltével értünk, a megtett út hét kilométer volt. Edittel elsõ alkalomhoz illõ párbeszédeinket folytattuk, illetve, én a magam részérõl inkább alsólajosi történetekkel és a keresztekhez kötõdõ rövid sztorikkal fárasztottam õt. A Dúszéke-tó feltöltése sikerült mert hatalmas területen víz csillogott benne, de a mesterségesen épített kis szigetecskék elég idegenül mutattak...
A Hármashatári-dûlõt a Palócz-keresztnél értük el, itt ismét evés-ivás, némi szusszanás, majd újabb csoportkép következett (az elõzõ két keresztnél is csináltunk), aztán balra fordulva a Csirke-sarok felé vettük az irányt. Elérve a nem túl egzotikusan hangzó nevû vonatkozási pontot (a Csirke egy nagyon szegény jászberényi betelepülõ család neve), láthattuk a "sarok" tanyájának romjait. Ez az elõbb említett családé volt, de korábban itt volt a lajosi csárda is, erre ment a régi vacsi országút. És errõl a helyrõl járja Alsólajoson az a történet, hogy a szomszédos Skultéti-nádas (tulajdonképpen egy tómeder) vize egykor kiöntött, és kimosta a csárda vert falát. Amikor a fal kidõlt, egy csontváz volt benne, valószínûleg a betyárvilág rejtélyes eseteinek egyike hírmondójaként. A romok mellett még egy II. világháborús katonai sír is található (katona nincs már benne, mert a '90-es években a katonai intézett exhumáltatta az ilyen sírokat), ennek ellenére ma is gondozott(!) és virággal ellátott... Mármint nyári idõszakban.
Következõ fontosabb megállónk a Kecskemét - Nagykõrös - Lajosmizse hármashatár halmai voltak, a kõrösi erdõ szélén. Addig azonban át kellett még kelnünk egy újabb tómedren, amely ezúttal nem volt saras, hanem barnás fûvel benõtt, és csodaszép volt a környéke. a mederbe benyúlik egy kisebb földnyelv, azon egy romos, de még így is szép tanya áll, pontosabban rogyadozik, reménytelenül dacolva az elmúlással.
A hármashatárhoz végül is tíz órakor értünk ki, és még csak 13 és fél kilométernél jártunk. Ha ilyen tempóban haladunk, erõsen sötétedés után érünk csak be. De kit érdekelt?! Leültünk, szinte elhevertünk és élveztük a csendes napsütést, a dombok takarása miatti szélmentes idõt. Elõkerült az eddig cipelt sültzsír, a kenyér, só és a hagymás-almás káposztasaláta; vad evés vette kezdetét. Nem sok kedvünk volt tovább menni, de még annyi minden várt ránk, fõként a Nagykõrösi-erdõ, muszáj volt indulni.
A Csókási erdészházhoz egy hosszú, kerítés menti gyaloglást követõen értünk, éppen délben. Itt az elõbbinél még nagyobb meleg és szélmentes hely fogadott, szabályosan napozni lehetett volna. Néhányan ki is használták a negyedórás pihenõ idejét, feltöltõdtek napenergiával (ld. a képeket), és itt még kulturáltan illemhelyet is lehetett használni.
A Kürtilaposi-csatorna partján haladtunk tovább, hogy a lekerített részt gyakorlatilag körbekerüljük, és végre visszakanyarodhassunk déli irányba, és elérjük a Lajos-hegyet. Ircsike ezen a szakaszon többször gyengeséget érzett, kávéhiány miatt, a többiek pedig - ugyan kávét senki sem tudott adni - minden létezõ trükköt, gyógyítást, bátorítást, biztatást bevetettek, csakhogy Törzsfõnökné életereje és gyalogló kedve visszatérjen. Mindenkinek köszönjük, igazán megható volt ez az aggódás és támogatás Ircsike részére!
Visszatérve Lajosmiszei területre, továbbra is erdõben, de most már kisebb buckák között folytattuk az utat. Az idõ erõs elõrehaladta miatt a Mizsey-majort kihagytuk, mert nagyon sok idõ elment volna az oda-vissza úttal, a körbejárásával egyebekkel, és valamennyi idõt vissza kellett nyernünk. Így ugyan két kilométerrel kevesebbet fogunk gyalogolni, de ezt senki sem bánta. És az sem borított ki senkit, hogy nem kell sötétben botorkálnunk a Geréby-dûlõben...
A Lajos-hegyhez meglepetésként Borika érkezett és nagyon jó szívvel, izgatottan várt minket. Mindenkit megölelt, örültünk felbukkanásának, mert ha túrázni nem is jött el, a társasága nagyon kellett. Meg a biztatás, amit adott. És ez még nem minden: kocsijából kisasztal került elõ, és egy nagy tál lángos, mellé sajt, tejföl! Annyira jól esett mindenkinek, és annyira nagy kedvesség volt ez Borika részérõl, és nem mellékesen, annyira finom is volt az ellátmány, hogy könnyekig hatódtunk.
Ezen a ponton, már huszonhat kilométerrel a hátunk mögött, többen gondolkoztak azon, hogy kiszállnak, és autóval vitetik be magukat a faluba, de ezt csak indokolt esetben engedélyezzük, így a négy helyre Ircsikéét, Icukát, valamint a gyengélkedõ Spigit és az erõsen fáradó Guba Lalit jelöltük. Így innen nélkülük folytattuk tovább.
A homokdombokon vidáman, kissé felélénkülve keltünk át, a vadlesre a gyerekek persze megint felmásztak, aztán a Kulapityei elágazásnál a Bujdosó-keresztnél pihentünk néhány percet. Hátra volt még a Geréby-birtok, vagyis az -erdõ, - kúria, - kápolna, - tómeder és - kereszt, ugyancsak az egykor itt birtokos Geréby család nevével összekötve. Ezeket szépen felfûzi ez a szakasz. Elõbb az erdõben kanyargott velünk az út, fehér törzsû nyárfák között, elhaladtunk egy vaddisznótelep mellett is, ahol termetes kocák és kanok tömörültek, nem is kevesen. A kúriánál újra kijött közénk Borika, és együtt néztük meg vele a csikósbemutatót, fénypontként a puszta-ötöst is bemutatták, majd a kúria udvarán sétáltunk, lekapva a fõépületet és a kápolnát is.
Nem sok volt már, hogy beérjünk Lajosmizsére. Az egykor több vizet látó hatalmas tómeder mellett megint csak sáros úton haladtunk a kereszt felé (közben még csipkebogyót is ettünk!), de ami onnan a ceglédi útig várt minket, az tulajdonképpen a nap leggyötrelmesebb szakasza volt. Nem azért, mert már sok kilométer volt a lábainkban, nem is a fáradtság miatt, hanem akkora sár volt, hogy egy talpalatnyi száraz hely sem akadt a csaknem két kilométeres dûlõúton. Mindezen körülmények ellenére nagyon jó kedvûen, sokat nevetve tettük egymás elé kábainkat, mígnem egyszer csak arra lettünk figyelmesek, kinn is vagyunk az aszfalton. Ritkán örülünk ennyire ennek a burkolatnak és a rajta gyaloglásnak, de most igen!
Átkelve a felüljárón, hívtam Ircsikét, hogy jöhetnek a sokadik frissítõpontként beiktatott meleg teával! Nagyon jól esett egy ilyen fárasztó nap végén, amikor a szürkületben, az erõsen lehûlõ levegõben Borikával mosolygós arccal, nagy ölelésekkel és sok-sok pohár teával várnak minket, és szívbõl gratulálnak a teljesítéshez...
Mit is lehetne még mondani? Azt, hogy nagyon szép, élményekkel és látnivalókkal tarkított nap sikeredett ebbõl is? Hogy aki nem jött el, annak fogalma sincs, milyen volt ez a mai nap belülrõl? Hogy mennyire örültünk Edit részvételének, aki idegenként jött, és talán barátsággal távozott? Hogy mennyire hiányzott már Eszter jelenléte (és hiányzott volna Andié is, neki jobbulást)? Hogy milyen jól esett minden frissítés, kínálás, jó szó, biztatás? Hogy milyen szépek lettek Niki kitûzõi, amelyeket saját kézzel készített nekünk? Hogy mindenki mosolygott a Kolesz elõtt, még fáradtan és elgyötörten is? Hogy milyen csillogás és csibészség volt az emberek szemében, azon cinkosság okán, hogy MEGCSINÁLTUK? Ezeket úgysem lehet szavakkal kifejezni...

Minden rokonom!

Sántaőz

A szövegbe ékelt képeket Szekeres Zoli készítette.

Mikus Edit képei a túráról ITT,   gyönyörû írása pedig ITT elérhetõ.
 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Balogh István, Góbi Jennyfer, Guba Lajos (26km), Hornacsekné Kucsera Ilona (26km), Kanyik Imre, Kun Ádám, Mikus Edit (Budapest), Nagy Eszter (Budapest), Nagy Irén (26km), Polyák Nikolett, Sárközi Ervin, Spiegelberger Tamás (26km), Szekeres Zoltán, Török Mária és Zsikla Roland.