(246.) ÜNNEPI PETŐFI EMLÉKTÚRA SÁRSZENTLŐRINCEN


Időpont: 2011. március 15. kedd
Útvonal: Sárszentlõrinc - Úzd - Sió-gát - Borjád
Táv: 10 km


Hagyományainknak megfelelően, legfontosabb nemzeti ünnepünket a forradalmi események egyik kirobbantójának és legnagyobb bajkeverőjének tiszteletére ismét Petőfi-emlékhelyen, túrával ünnepeltük. Petőfi Túrakörként nem is tehettünk másként. Az elõzetes érdeklõdés az alkalomnak megfelelõ volt, vagyis elég sokan jelezték, hogy jönnének. Végül tizenkilenc fõvel indultunk neki a Dunántúlnak.
Petõfi Sándor sok helyen megfordult rövid élete során, így eljutott az Észak-Mezõföldre is, nevezetesen Sárszentlõrincre és környékére. Köztudott, hogy ezen a településen is járt iskolába. A szomszédos két faluban pedig gyermekkori itt tartózkodásának következményeképpen már felnõtt korában járt, egykori osztálytársa, Sass István vendégeként. Ennek megfelelõen a mára elbontott, Sass-kúriában is hosszabb idõt töltött Borjádon, és a ma is álló méhes volt kedvelt tartózkodási helye. Úzdon pedig nem kevésbé nevezetes esemény történt meg, mint A négy ökrös szekér címû versének valóságalapja (ld. a mellékelt verset).
Sárszentlõrincrõl idõben indultunk volna, ha  a múzeum kinyitására nem kellett volna háromnegyed órát várnunk. De itt lassabban õröl az idõ kereke, és végül is sorra kerültünk. A fiatal hölgy, aki még csak kezdõ a tárlatvezetõ szakmában, nagy lelkesedéssel fogadott és navigált minket a régi épület falai között. A kiállítás mindenkinek tetszett, viszont a külön figyelmünkbe ajánlott, meghallgatható Nemzeti dal, Eszenyi Enikõ elõadásában nem.
Csaknem tíz óra volt már, amikor végre elkezdtük a nem túl megerõltetõ menetet. Az alig két kilométerre lévõ Úzdra fél óra alatt átértünk. Itt ugye a fenti verset írta. kerestük is a Fördõs-kúriát, ahol megemlékeznek errõl a tényrõl, de a faluban kettõ is van, nem jóhoz mentünk, így a meglátogatása már autóval, délutánra maradt.
Úzdról egy roncshídon (ld. a képet) próbáltunk meg átkelni a Sió túlpartjára. Ez néhányunk kivételével sikerült is. Akik nem akartak nekivágni, azok más útvonalon folytatták. A gyerekeknek persze hatalmas élmény volt, hogy a korhadt gerendák recsegtek alattunk, az arasznyi rések között látszott a folyó. A felnõttek már nem örültek ennyire, de nagy részük legyõzte a tériszonyát, és így önmagát is.
A gátas szakaszt elõzetesen nem gondoltam nagyon érdekesnek, de tévedtem: a folyópart-érzés a gyerekekbõl elõhozta a kalandvágyat. Le a partra, fel a gátra. Szedtek kagylóhéjakat, csigaházakat. A verõfényes Napsütésben nagyokat pihentünk, ettünk-ittunk, sokat nevettünk. Aki volt már velünk valaha, tudja, aki nem, az el sem tudja képzelni milyen is ez...
Másfél óra poroszkálás után elértük a sokkal stabilabb borjádi hidat, amin már kockázat nélkül kelhettünk át. Az emlékhelynél már vártak ránk a többiek, akik az országút mellett gyalogoltak a szomszéd faluba. A Petõfi emlékméhes nagyon szép, a környezete is nagyon rendben van tartva. Itt végre megszabadultunk az egész nap cipelt koszorútól, és másik nyolc ilyen jellegû mûalkotás mellé, kilencediknek ezt is felhelyeztük egy vaskampóra (értsd: koszorúztunk). Hogy a pillanat ne teljen el Petõfi-vers nélkül, az amúgy rendes színészi vénával rendelkezõ Edit kolleganõnket kapacitáltuk egy röpke szavalatra. Õ némi habozás után, a Szeptember végén címû verset próbálta emlékezetbõl elénk tárni, nagyrészt sikerrel (csak vicceltem, mert igazság szerint szépen és pontosan mondta végig). Autóba vágtuk magunkat, és kettõ óra körül elindultunk haza. Igen ám, de várt még ránk a másik Fördõs-kúria, udvarán a négyökrös szekérrel.
Az egykori kisnemesi épületben él Renkecz Józsi bácsi,  83 éves, ízig-vérig pedagógus ember, aki volt már iskolaigazgató is, meg még ki tudja mi minden. Szóval Józsi bácsi vezetésével került összegyûjtésre a néprajzi és irodalmi emlékanyag. Ezen vezetett minket végig, nagy szeretettel mesélve az egyes helyiségek  berendezési tárgyairól.
Amiért mi tulajdonképpen jöttünk, az Petõfi és a híres vers volt. Józsi bácsi elõbb elszavalta nekünk a verset, majd mesélt az eset elõzményeirõl. Annyira belejött, hogy még egy Simon István verset is megosztott velünk, a címét elfelejtettem.
Józsi bácsi - aki egyébként a Petõfi Társaság elnökségi tagja - tüneményes figura! Aki arra jár, feltétlen keresse fel, a vele való találkozás neki is, mint ahogy nekünk, életre szóló élmény marad.
Fél négykor indultunk aztán már tényleg haza, még Nagydorogon tankolás, aztán a szintén nagyon várt dunaföldvári süteményezéssel-fagyizással zártuk ezt a szép napot.
Aki ma is velünk tartott, annak teste-lelke felfrissült. Utazást tettünk egy Isten háta mögöttinek számító tájon, amelyik ugyan nagyon szegénynek tûnik, de kedves emberek lakják, szeretettel ápolva nem csak Petõfi, hanem Illyés Gyula és Lázár Ervin emlékét is. És az utazás egyben idõutazás is volt, mert a múltba is tettünk egy kisebb kitérõt, ezen kívül még irodalmilag is okosodtunk. Emberileg pedig megint csak megerõsítést kaptunk arra nézve, hogy jó és másokért tenni akaró embernek lenni ugyan néha nehéz, de az egyetlen emberhez méltó és járható út. És ez az út rengeteg szeretettel van kikövezve...
 

Petőfi Sándor: A négy ökrös szekér
 

Nem Pesten történt, amit hallotok.
Ott ily regényes dolgok nem történnek.
A társaságnak úri tagjai
Szekérre ûltek és azon menének.
Szekéren mentek, de ökörszekéren.
Két pár ökör tevé a fogatot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

Világos éj volt. A hold fenn vala;
Halványan járt a megszakadt felhõkben,
Miként a bús hölgy, aki férjinek
Sírhalmát keresi a temetõben.
Kalmár szellõ járt a szomszéd mezõkön,
S vett a füvektõl édes illatot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

A társaságban én is ott valék,
S valék szomszédja épen Erzsikének,
A társaságnak többi tagjai
Beszélgetének s énekelgetének.
Én ábrándoztam s szóltam Erzsikéhez:
„Ne válasszunk magunknak csillagot?”
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

„Ne válasszunk magunknak csillagot?”
Szólék én ábrándozva Erzsikéhez,
„A csillag vissza fog vezetni majd
A mult idõknek boldog emlékéhez,
Ha elszakaszt a sors egymástul minket.”
S választottunk magunknak csillagot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

(Úzd-Borjád, 1845. szeptember 26–október 7. között.)

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Berta Bálint, Berta János, Blahut Pál, Hornacsekné Kucsera Ilona, Kanyik Barbara, Kanyik Imre, Kiss Istvánné Irénke, Kiss Richárd, Kovács Edit, Kovács Rebeka, Miskolczy Mariska, Nagy Irén, Szikora Dávid, Szikora Marcell, Szõrös Anna, Szõrösné Székely Cecília, Török Mária és Varga Istvánné Borika.