(243.) KOLLÉGIUMI TÚRAKÖR TEMETŐI SÉTA 2.


Idõpont: 2011. március 2. szerda
Táv: 3 km


A mai gyerekek. A mai gyerekekrõl sok rosszat el lehet mondani - a családjaikról még többet -, tisztelet a kivételnek, de õk csak olyanok, amilyennek a környezetükben élõ felnõttek nevelik õket. A nem-nevelés is nevelés. Ha csak rossz példát látnak, ha elhanyagolják õket, és jó szót nem kapnak, azzal is "nevelõdnek". És az ingerszegény, szeretethiányos családi háttér, az iskolai frusztrációk, megbélyegzések sem növelik az esélyeiket. És ha ez még nem lenne elég, akkor ott van a tévé, a számítógép, összességében az elektronikus médiák emberhülyítõ tevékenysége is.
Mindezek ellenére mégis kijelenthetõ, hogy a "mai gyerekek" - csak ilyenek vannak, ugyanis a múlt gyermekei már felnõttek! -, szóval a mai gyerekek igenis fogékonyak. Merném azt állítani, hogy fogékonyabbak, mint a régebbi generációk, mivel szeretetlenebbek. És nem szabad hinni azoknak, akik azt mondják, hogy ezekkel a mai gyerekekkel nem lehet semmit, mert nem érdekli õket semmi. Ez csak kifogás, éppen az ellen kifogás, hogy tegyünk értük valamit. A lusta és tehetségtelen emberek kifogása.
Szóval, a gyerekek manapság is fogékonyak. Érteni kell a nyelvükön, ismerni és szeretni kell õket, és máris megnyertük a bizalmukat. Ha pedig az megvan, bármirõl lehet velük beszélgetni, és szinte minden iránt fel lehet kelteni az érdeklõdésüket, csak úgy kell tálalni. Nem lehet elvárni részükrõl semmit, viszont sokat ki lehet belõlük hozni! És ha olyat találunk ki, ami nem csak felkelti az érdeklõdésüket, de érzelmileg is megfogja õket, akkor igazán csináltunk valamit.
Ilyenre sikeredett a Kollégiumi Túrakör délutáni programja is, amikor a lajosmizsei temetõben tettünk egy sétát. A gyerekek elõzetesen is már nagyon lelkesek voltak. Aztán mikor kiértünk, és elkezdtem mutogatni nekik a temetõ részeit, meséltem nekik a vallások különbözõségérõl, háborúkról és azok áldozatairól, zsidók és cigányok elpusztításáról, magyarokról, akiket fronton vagy épp a saját tanyájukon lõttek agyon, akkor érezni lehetett rajtuk, hogy teljesen értik, amirõl beszélek. Felkerestük nevezetesebb lajosmizsei családok sírjait is, róluk is ejtettem néhány szót, végül felkerestük szeretteik sírjait is.
És ez volt a nap érzelmi tetõpontja: a gyerekek, szinte valamennyien, zokogtak, amikor nagypapájuk vagy nagymamájuk sírjánál megálltunk, mondtak róluk néhány szép szót a többieknek, vagy éppen szeretteik hiánya felett érzett kétségbeesésükön nem tudtak úrrá lenni.
Vigasztaltuk õket, ahogy tudtuk. Elmagyaráztam nekik, hogy halott szeretteik most is látják õket, és nem akarják, hogy sírjanak miattuk, és ha hiányzik a mama vagy a papa, lehet hozzájuk beszélni, lehet róluk a családban is beszélgetni, vagy ki lehet jönni a temetõbe emlékezni, hogy a lelkük egy kicsit megkönnyebbüljön. És ugyan a temetõbõl még pityeregve indultunk vissza a szürkületben, de mire beértünk a Kollégiumba, már mindenki mosolygott. Senki sem bánta meg, hogy eljött, és ömlött belõlük a sok élmény. Megnyugodott a lelkük, mert közösen emlékeztünk, tanultunk is, beszéltünk életrõl, halálról, és tudomásul vettük, hogy az életben maradtaknak sok még a feladata, a gyerekek elõtt ráadásul ott az egész élet. És ha jó emberek lesznek, egyszer majd az õ unokáik állnak sírjaik felett, és zokognak hangosan, mennyire hiányzik a papa vagy a mama...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

A sétán részt vett: Aranyos Mária, Balog Csaba, Balogh Szabolcs, Baranyi József, Bujdosó Bettina, Gazdag Barbara, Guba Lajos, Horgas Ágnes, Keskeny Julianna, Kolompár László, Rucz Dia és Zsikla Roland.