(263.) A 7.D OSZTÁLY KIRÁNDULÁSA A RÁM-SZAKADÉKBAN
 

Idõpont: 2011. május 30. hétfõ
Útvonal: Dömös - Rám-szakadék - Lukács-árok - Kaincz-forrás - Dömösi Duna-part
Táv: 10 km


Már megint kirándultunk. Ebben az évben épp 30. alkalommal. Ezúttal osztálykirándulást szerveztünk a 7.d osztálynak, egy olyan helyre, ahol számtalanszor megfordultunk, de megunni lehetetlen.
Hét órakor indultunk neki, a pesti csúcsforgalom miatt hosszúra becsült odafelé vezetõ útnak, ennek ellenére mégis a tervezett idõben, háromnegyed tízkor szálltunk ki Dömösön (majd elfelejtettem: a fiúk útmenti egészségügyi megállóját, valahol Leányfalu és Dunabogdány között; a könnyítés annyira sikeres volt, hogy Jimike elhagyott háromezer forintit és egy kislánynak szánt ajándék nyakláncot; folytatás lentebb).
Dömösön kocsmázás, némi kávézás és jégkrémezés - már-már úgy tûnt, el sem akarunk indulni -, aztán mégis gyaloglásra váltottunk. Az erdõbe vezetõ út leginkább arról szólt, hogy az egész évben korlátok közé zárt gyerekek kiengedvén a gõzt, a mellettünk csordogáló patakkal és annak vízével kívántak közelebbi ismeretséget kötni. Sikerült is: cipõ és szem nem maradt szárazon!
Elérve a szakadék bejáratát, nagyon jól esett az árnyék, mert a tûzõ Nap rendesen égette az arcunkat (is). Ahogy haladtunk beljebb és feljebb, úgy változott még lenyûgözõbbé és izgalmasabbá a völgykatlan képe, bár az elején sem volt éppen csúnya. Akik a múltkor velünk voltak a Tarjánka-szurdokban is, vad licitálásba kezdtek, hogy melyik hely a szebb. Egyhangú döntés nem született, mert nem is születhetett, ilyen szintû látványosságok között amúgy is csak szubjektív mérce szerint lehetne rangsort felállítani. Picasso és Dali nagyságát sem lehet összevetni.
A Rám-szakadék, legalábbis a kanyon-része, nem túl hosszú, hamar át is szaladtunk rajta, hogy a végsõ meredeken kimászva szusszanjunk egy megérdemeltet. Szomjasak és éhesek voltunk, de mindkettõre találtunk orvosságot.
Ezután nem maradt más, mint leereszkedni az amúgy szintén nem ronda Lukács-árokban. Itt is patak folyik, ez is tele bedõlt fákkal, érintetlen természeti környezet, rengeteg szépség. Rossz lehet szegény Lukácsnak, mert egy ilyen szomszéd közelségében neki mindig legfeljebb csak a második hely jut; mert nagyon sokan, akik a Rámban mennek fel, más út nemigen lévén, errefelé jönnek le. Mi is így tettünk, és a Lukács-árok elõtt azért kalapot emeltünk!
Dömösön a busz a kikötõnél várt ránk, mert itt nem kell parkoló díjat fizetni, így lesétáltunk a Duna-partra. Amilyen kilátás onnan adódott! Legszívesebben maradtunk volna egy-két napot. Szemben velünk, a túlparton a Remete-barang szája ásított, balra, a távolban már Szlovákia látszott, elõttünk pedig a Nagy Folyó, lassú, de tiszteletet parancsoló hömpölygésével. A révi kocsmában még egy kis iszogatásra is sor került, közben a gyerekek kavicsokat dobáltak a vízbe, majd elindultunk haza.
Illetve hazafelé még betértünk a visegrádi bob pályára, hogy bõ félórás csúszkálással tovább emeljük a nap amúgy sem alacsony presztízsét, és újabb élményeket szerezzünk egymásnak. Hogy ki kivel csúszott? Egyszerûbb lenne azt összeszedni, hogy ki kivel nem, mert gyakorlatilag mindenki mindenkivel ment legalább egy menetet. De akármennyire is jól éreztük magunkat, a pénzünk elfogyott, az idõ pedig távozásra szólított. Elindultunk végleg hazafelé.
Leányfalu elõtt még kísérletet tettünk, hogy megkeressük Jimike pénzét és a nyakláncot, persze sikerült, mert egy ilyen szép napon ez nem is lehetett volna másképp. Mert ezt a fejezetet is a Teremtõ kezét fogva írtuk életünk naplójába.
Köszönjük Mindenkinek, hogy itt lehettünk, hogy ennyien velünk tartottak, és hogy épségben hazatérhettünk!

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Balogh Zsolt, Baranyi József, Both Balázs, Both Lajosné Erika, Börönde Tamás, Bujdosó László, Fazekas Georgina, Fazekas Gergõ, Gazdag Barbara, Góbi Jennyfer, Hriazik Tamás, Kanyik Barbara, Kanyik Imre, Kató Alexandra, Király Nóra, Kósa Sándor, Kovács Edit, Mák István, Mészáros Lili, Nagy Irén, Spiegelberger Tamás, Szórád Benjámin, Szórád Mónika és Török Mária.