FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL     CSOPORTKÉPEINK     TAGJAINK     TÚRANAPTÁR     BESZÁMOLÓK     ARCHÍVUM      LÉTESÍTMÉNYEINK    TÚRAKÖR KLUB     ÍRÁSOK      NAPLÓ     MÉDIA     JÁRÓFÖLD 

_______________________________________________________________________________________________________________________


(257.)
RÁKÓCZI-EMLÉKTÚRA SARLÓSÁRPUSZTÁRA


Idõpont: 2011. április 30. szombat
Útvonal: Megyehatár - Erdõ-hegyi kilátó - Borókás - Rákóczi-hegy - Sarlósárpuszta - Szálláska - Tatárszentgyörgy
Táv: 20 km


A Rákóczi-féle szabadságharc bukásának 300. évfordulója alkalmából a Petõfi Túrakör emléktúrát szervezett Tatárszentgyörgy területén a Rákóczi-hegyre és Sarlósárpusztára, ahol 1710 júliusában, a nagy pestisjárvány idején a Nagyságos Fejedelem csapataival táborozott.
Két autóval mentünk Ladánybenére, és háromnegyed kilenckor - egy kávé bedobását követõen - felszálltunk a pesti buszra, mellyel a megyehatárig utaztunk. Itt vártak már ránk Jennyék, és rövid fotószünet után nekivágtunk az egész napos homoktúrának.
Az Erdõ-hegyi kilátó nagyon szép helyen van, sokadszor jártunk már itt, de most sajnáltuk legjobban, hogy létrák híján, nem lehet felmászni és gyönyörködi a harminc kilométeres körpanorámában (nem is értem, miért gondolják a geodéták, hogy ez különb hely, mint a Csóványos, a Margita vagy a Naszály, ahol nagyon jól megférnek a természetjárók és a földmérõk egymás mellett, és szabad az út a kilátók tetejére). Szóval a kilátónál megreggeliztünk, nem siettünk, mert már ekkor meleg volt, és negyed óra múltával folytattuk utunkat a megyehatáron.
A tavasz legszebb idõszaka ez, amikor a legtöbb virág, bokor nyílik, illatozik, és egész nap a bódító illatban madárcsicsergést hallgatva gyalogolhatunk. Ilyen élményt  a legfejlettebb média alkalmazások sem képesek biztosítani az emberek számára, XXI. század ide vagy oda, csak a természetjárás!
A pesti oldalra egy óra elteltével kanyarodtunk át, és rögtön elértük az eddig látott egyik legszebb helyet, amit alföldi barangolásaink során felfedezhettünk, a sarlósárpusztai õsborókás dombos-ligetes, nyárfaerdõfoltokkal tarkított területét. Minden buckák legnagyobbika, Rákóczi fejedelemrõl kapta nevét, aki csapataival 1710-ben itt táborozott. A magaslaton megebédeltünk - szalonna, hagyma, alma, csoki -, majd már nagyon melegben, égetõ napsütésben lementünk Sarlósárpusztára. Némi kavargást-útkeresést követõen bekéredzkedtünk az idegenforgalmi komplexum területére, és egy nagyon szép, nyugodt helyet találtunk bent; a sétányt két oldalról orgonabokrok díszítették, kis tavacska, nyírt gyep, kalandpálya gyerekeknek, tiszta romantika - de mégsem a mi világunk.
Az utat folytatni kellett, de lélektanilag nem volt könnyû. Túl a szebb részeken, nagyon melegben, ismét nekiveselkedni egy véget érni nem akaró homokútnak, de hát muszáj volt, ott nem maradhattunk. Fizikailag teljesen rendben voltunk, és azt hittük csendesen mélázva araszolunk Tatárszentgyörgyre, de nincs olyan hely, ahol ne lenne valami érdekes! Egy erdõirtásnál egy markolós ember úgy húzogatta ki a négy méter átmérõjû gyökereket a földbõl, mint kisgyerek a bébirépát, aztán egy tengerhez hasonló nagyságú és fényjátékú búzamezõ szélén néztünk nagyot, majd egy keresztezõdésnél a hátrébb maradó Borika és Ircsike két elszökött ló elõl alig bírt elugrani, végül pedig egy tanyára invitáltak be minket, ahol rengeteg tehén közt néhány kisborjú, a kert végében pedig nagy vaddisznók kis csíkos malacaikkal nézték, hogy kik is lehetünk és mit keresünk erre.
Az utolsó egy órára még egy kis esõfelhõ-kerülgetés maradt. Nem mi kerülgettük, hanem az minket: dörgött, csattogott, lilult is, de szárazak maradtunk, pedig nagyon vártuk már, hogy elázzunk, mert szeptember óta minden hétvégén megúsztuk a csapadékot.
Tatárszentgyörgyre, a célba való érkezést egy jutalom jégkrémmel kívántam megünnepelni; én a gyerekeknek, Borika a felnõtteknek fizetett egy-egy pálcást. Megnéztük még a templomkertet, benne a Rákóczi-emlékmûvet, amely eredetileg Sarlósáron állt, és a terület egykori birtokosa, Liebner József állította a nevezetes esemény tiszteletére, de késõbb a falu központjába menekítették.
A pesti busz menetrend szerint négykor gurult be az iskola elé, aztán gyorsan elértük a megyehatárt, Jennyéket letettük, majd Ladánybenére érve autóba vágtuk magunkat, és hazamentünk.
Mérleget vonva, az egyik legszebb helyen túráztunk, amely a többség véleménye szerint megközelítette vagy meg is verte eddigi dobogós jelöltjeinket: Bugacot, a Fülöpházi-buckákat és az Orgoványi-réteket - bár saját véleményem szerint ez utóbbit semmi sem verheti meg...

 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Góbi Jennyfer, Guba Lajos, Hegyes Mercédesz, Hornacsekné Kucsera Ilona, Nagy Irén, Spiegelberger Tamás, Szõrös Anna, Török Mária és Varga Istvánné Borika.
 

 

Megyehatár

 

Pest megyében

 

Erdõ-hegyi kilátó

 

Toboz

 

Bokor alján

 

Határúton

 

Spigi

 

Rövidítünk

 

Merci az árvalányhajban

 

A Sarlósári-buckák

 

Rejtek út

 

Jól jön egy kis árnyék

 

A Rókóczi-hegy messziről

 

Kilátás a magaslat tetejéről

 

Továbbmegyünk

 

Baracspusztai aszfalt

 

A Sarlósárpusztai kastély

 

Fátyolkavirágzás

 

Fahídon

 

Gabonaföldön

 

Tehen

 

Barátkozunk a házigazdával...

 

Borbolyavirágzásban

 

Muszáj pihenni

 

Marad a gyerek...

 

Hatalmas nyáron

 

Tatárszentgyörgyre érünk

 

A Rákóczi-emlékmű

 

300. évforduló

 

A szentgyörgyi templom

 

 

 

Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.

 

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

a© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz