(260.) KOLLÉGIUMI TÚRA A TARJÁNKA-SZURDOKBAN


Idõpont: 2011. május 22. vasárnap
Útvonal: Tarjánka-szurdok - Hármashatári erdészház - Mária-képes fa - Markazi-vár - Markaz
Táv: 16 km


A Kollégium utolsó pályázati túrája Magyarország egyik legszebb helyén, a Déli-Mátrában, a Tarjánka-szurdokban volt. Reggel hatkor indultunk, és negyed kilenckor értünk Gyöngyösre, ahol negyed óra kávészünetet tartottunk, majd kivitettük magunkat Markaz és Domoszló közé, és lakott területen kívül, az országúton szálltunk ki. Harmadszor jártunk már itt, jól tudtuk merre induljunk: egy szekérúton elindultunk befelé a szurdok bejáratához. Utunkat gyümölcsfák szegélyezték, és a reggelhez képest szokatlan melegben alig vártuk, hogy elérjük az árnyat és így enyhet adó völgyet.
Hatalmas sziklák között haladtunk, az elõzõ napi esõnek köszönhetõen hangosan csobogó patakban, már itt tátották a szájukat a túratársak. Aztán ahogy haladtunk egyre beljebb és beljebb, úgy vált még hangulatosabbá a szurdok, szûkült össze a két sziklafal, hogy egy szakaszon már annyira legyenek egymástól, hogy az ember a két kezével el is érje. Nem is tehetett volna mást, hiszen másképp nem lehetett volna egyensúlyozni a karvastagságú fatörzseken, melyek a patak vizén ringtak.
A meleg és az önfeledt jókedv kihozta a kíváncsiakból a bámészkodás és a fotózás ösztönét. A gyerekek annyiszor merültek itt-ott bokáig a vízbe, hogy egy idõ után szándékosan cipõstõl meneteltek a fél lábszárig érõ vízben, sõt: a zúgók alatti kis medencékben még jó nagyokat pancsoltak is. Volt olyan is, aki lemerült a víz alá, mint az uszodában.
Két óra elteltével elértük a romhidat, ahol balra felfelé kell térni, majd húsz méter után rögtön jobbra, át egy kisebb hídon, onnan ismét jobb ívben felkanyarodni a Tarjánka-völgy bal oldalán tovább emelkedõ sáros szekérútra. A lombok között egyre intenzívebben égetett be a Nap, mintha nem lett volna elég a szuszogás. De valahogy csak felértünk az erdészház tisztására.
Pont dél volt. Egy órás pihenõ mindenkinek jól esett, de a gyerekek annyira nem voltak fáradtak, hogy tíz perc után a fiúk a lányok locsolásával igyekeztek lefoglalni magukat. A közönség, vagyis a tizennégynél idõsebbek, hahotázva figyelték az eseményeket, aggódtak valakiért vagy szurkoltak valakinek, attól függõen, ki kinek a kije volt.
Egy óra elõtt csoportképet csináltunk, aztán elindultunk lefelé a hegyrõl. Kevés vizünk maradt már csak, így a szomjúsággal rendesen küzdenünk kellett, de a bércek közé bevágódott zöld mélységek látványa, a százfelé virító százféle virág, cserje, fû elmondhatatlanul szép volt, s tulajdonképpen minden gyötrelemért kárpótolt. Harminc fok körüli levegõhõmérséklet árnyékban, napon kicsit több.
A Mária-képes fa után már csak egy szûk órára volt újabb állomásunk, a Markazi-vár csekély maradványa. Addig még utunkba akadt egy szép, fenyves rész, rengeteg szikla, kétökölnyi kövek, csupa andezit (hány izzasztókunyhóra valót össze lehetett volna szedni!), egy gyönyörû kilátást adó pont a visontai erõmûre és annak tavára, leírhatatlan!
A várrom ugyan szép volt, de itt már annyira szenvedtünk a hõség és a vízhiány miatt, hogy csak csendben ücsörögtünk egy negyed órát, és minden erõnket összeszedve nekivágtunk az utolsó két kilométernek.
Kiérve az erdõbõl, bokros területen kellett volna megtalálni a ZÖLD ROM jelzés leágazását, ami immár másodszor nem sikerült, de a falut valahogy mégis csak megtaláltuk. Elérve az elsõ nyomós kutat aztán hatalmas mosakodás-ivászat kerekedett, kortól és nemtõl függetlenül, hiszen a szükség nem válogat.
Markazon kocsmáztunk egyet, aztán jött értünk Jani bácsi, és elindultunk haza. A gyerekek szinte kivétel nélkül csendben(!) pihegtek, sokan el is aludtak és csak Tápiószelén, az elõre betervezett fagyizóhelyen ébredtek fel. Itt mindenki megkapta a megfelelõ ízesítésû nyalnivalót, és már csak azt vártuk, hogy mihamarabb hazaérjünk.
Összegezve a napot: nagyon szép helyek, egy nagyon jó fej társaság, jó hangulat, senki nem nyavalygott, mindenkinek minden megfelelt, aki eljött, szívesen jött, aki ott volt, mind jól érezte magát, és ugyancsak szinte mindenki fogadkozott, hogy legközelebb is jön. A gyerekeket egész nap észre se lehetet venni, rászólni senkire sem kellett, segítõkészek voltak, figyeltek magukra és egymásra, ugyanígy a felnõttek is. És ha néha elégedetlenkedünk, most azt kell írnom, le a kalappal, mert  MINDEN TÚRÁN és TÚRA UTÁN ÍGY KELLENE VISELKEDNI! Ez a legnagyobb elismerés, amit szerény munkánkért viszonzásul kaphatunk, mert ugyan soha nem várunk különösebb viszonzást, de azért néha jól esik, mert ilyenkor azt érezzük, megint érdemes volt...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Baranyi József, Blahut Pál, Bokor Adrienn, Gáspár Tünde (Kerekegyháza), Gömöri Adrián, Gömöri Patrik, Guba Lajos, Hornacsekné Kucsera Ilona, Kanyik Barbara, Kanyik Imre, Kaszab Csaba, Kisjuhász Balázs, Kisjuhász Ildikó, Kisjuhász Sándor, Kisjuhász Sándorné Erzsike, Kisjuhász Tamás, Kiss Istvánné Irénke (Kerekegyháza), Konyári Rebeka (Kerekegyháza), Kovács Adrienn, Kovács Imre, Mészáros Edina (Kerekegyháza), Miskolczy Mariska, Nagy Irén, Polefkó Dáriusz, Polyák Nikolett (Kerekegyháza), Rubos Béla, Rucz Diána, Spiegelberger Ágnes, Spiegelberger Tamás, Szabó Attila 1 (Kerekegyháza), Szekeres Zoltán (Kecskemét), Szikora Dávid (Kecskemét), Szikora Marcell (Kecskemét), Szívós Csilla, Szórád Alex, Szórád Benjámin, Szórád Mónika, Szõrös Anna, Szõrösné Székely Cecília, Török Mária, Treiber Emil, Treiber Gergõ, Zsikla László, Zsikla Roland és Zsikla Zseráld.