(240.) TÚRA A GÖDÖLLÕI-DOMBSÁGBAN


Idõpont: 2011. február 13. vasárnap
Útvonal: Domonyvölgy - Margita - Babatpuszta - Pap Miska-kút - Máriabesnyõ
Táv: 19 km


Reggel hatkor már csak ránk vártak a többiek a Kollégium elõtt, amint megérkeztünk, némi cigi szünet után neki is indultunk a szokásos: Lajosmizse - Gyál - M0 - Gödöllõ útvonalon. Odaérve szerettünk volna meginni egy kávét valahol, egy kocsmában, de sem Gödöllõn, sem Domonyvölgyben, sem Aszódon nem találtunk nyitva lévõ objektumot. Így a kávésok legnagyobb sajnálatára szárazon indultunk. Az egyik kocsit a túra egyik végén, a másikat a másik végén hagytuk, hogy ha végeztünk, csak a sofõrök autózzanak egy kicsit, a társaság ne gyalogoljon fölöslegesen. Így is lett.
Domonyvölgyben a Lázár-testvérek lovas birodalmánál indító csoportképet készítettünk, és a hideg, de egyre naposabbnak ígérkezõ téli reggelen 8-kor nekivágtunk a Margitáig tartó hullámvasutazásnak (de azért fõleg emelkedõnek). A téli álmát alvó völgyben elõbb a temetõt, majd a használaton kívüli strandot érintettük, majd akácos-homokos dûlõúton kimentünk a természetbe. A táj nem sokban különbözött mondjuk a Pusztavacsi-erdõtõl, mert ennyi homok és akác ott is van, de mi azért tudtuk, hogy a Gödöllõi-dombságban vagyunk.
Ahogy haladtunk, úgy melegedtünk ki egyre jobban, és rövid megállókkal egyre beljebb haladtunk a tájban. Egyszer felmásztunk, egyszer elveszítettük a megszerzett szintet, de nem aggódtunk. Egyszer csak, mikor már nem is számítottunk rá - hatalmas villanyvezetékek alatti átbújás és némi SÁRGA SÁV jelzésen emelkedés után -, megpillantottuk a Margitán álló betontornyot, a rajta csillogó aranykoronával. Ez némi lökést adott amúgy bágyadt tagjainknak, de némi csalódást is éreztünk, mert elég messzinek tûnt még a csúcs.
Aztán egyre szebbé váló, már-már hegyvidékinek tûnõ erdei környezetben aztán hamar megkaptuk a tornyot. A többség csak egy tízórai szünete esélyt látta meg a pihenõben, én néhány kölökkel fel is mentem a toronyba, ha már itt vagyunk, lássunk is valamit jelszóval. A mászás elég óvatos volt, mert nem egy atombiztos szerkezetrõl van szó, de felértünk. Fent úgy fújt a szél, hogy csak kapaszkodva volt ajánlatos nézelõdni, lefelé pedig még a felmenetnél is figyelmesebben kellett haladnunk. De megérte! Csodaszép kilátás volt, csaknem 360 fokban, szép napsütéses idõben.
Innen már zömében lefelé haladt az utunk, és a hátra lévõ bõ 10 kilométert két és fél óra alatt tettük meg. Lábunk alatt, út mentén mindenhol a tegnapi Margit teljesítménytúra nyomai, jobbik eset, ha csak a sárban maradt lábnyomokat említem.
Babatpusztára érve utunk végképp síkra váltott. A templomrom helyét csak messzirõl észleltük, nem volt miért megnéznünk, de az istállókastély, valamint az egyik ház falán elhelyezett, három dimenziósValdemár-portré azért megért egy pillantást.
Innen már csak egy kis aszfaltcsík, majd a zajos M3-as, és egy csodaszép hely következett: a Pap Miska-kút katlanja. Nagy kár, hogy ilyen közel van hozzá az autópálya, különben a dombság egyik legérdekesebb, legklasszabb helye lehetne - így is majdnem az...
A LILA MÁRIA ÚT jelzésen átsétáltunk Incsõre, ahol nem nyomorgó kisnyugdíjasok élnek, végül becsorogtunk Máriabesnyõre. A kegyhelyen nem volt nagy nyüzsgés, konkrétan: vasárnap kora délután ellenére csak mi voltunk. Széznéztünk, fényképeztünk, majd a kocsikat ismét karavánná egyesítve, hazaindultunk. Három óra elõtt valamivel a Kollégium elõtt búcsút vettünk egymástól, és elmentünk haza, pihenni.
Szép túra volt, nem is nehéz, de nagyon elfáradtunk. A hétköznapokat sincs idõnk-alkalmunk kipihenni, így egy ilyen semmiségnek számító gyaloglás az eleve fáradt, kialvatlan embereket testileg könnyen letaglózza.
Lelkileg viszont...

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Berta Bálint, Berta János, Blahut Pál, Nagy Irén, Szemán Rózsa, Szõrös Anna, Szõrösné Székely Cecília, Török Mária és Varga Istvánné Borika